Megállítható a nyugdíjasok elszegényedése? Ezekre az intézkedésekre lenne szükség

2012 óta a nyugdíjemelés csak az adott évi inflációtól függ. Más tényező – mindenekelőtt az országos nettó keresetek alakulása – a nyugdíjemelés mértékét nem befolyásolja. Emiatt a nyugdíjasok relatív elszegényedése minden olyan évben elkerülhetetlen, amikor az országos nettó átlagkereset növekedése nagyobb, mint az inflációé.

Vagyis a nyugdíjak keresetektől való leszakadása – a nyugdíjasok relatív elszegényedése – minden olyan évben nő, amikor a keresetek gyorsabban nőnek, mint az infláció. Ilyen például az idei év is (a várható éves nettó nominális keresetnövekedés 13-14% körüli mértéke messze meghaladja az infláció éves szinten 4-5% körül várható mértékét).

Becslés becslés hátán

A minden év januárjában esedékes rendszeres emelést az inflációnak a költségvetési törvényben az adott évre előre tervezett mértéke szerint kell végrehajtani, s ha ennél nagyobb lenne az augusztusig mért tényadatok alapján az év egészére becsülhető infláció, akkor utólag korrigálni kell az emelést novemberben (vagyis akkor, amikor az infláció éves mértéke még mindig csak becsült adat).

Ez az eljárás több okból kifolyólag sem kielégítő.

A költségvetési törvényt Magyarországon jellemzően már fél évvel a tényleges évkezdet előtt elfogadják, vagyis olyan becslésekre építik, amelyek menet közben sokszor és lényeges mértékben változhatnak. Különösen igaz ez az infláció mértékére. A tárgyév januárjában a nyugdíjemelést végül egy olyan inflációs mérték szerint hajtják végre, amely a költségvetési törvény januárban hatályos szövegében szerepel, és amely természetesen még mindig csak egy becslés az adott évben várható pénzromlás mértékére vonatkozóan.

Ha ez a becslés nem bizonyulna pontosnak (és ugyan mikor bizonyulhat egy évre előre egy becslés pontosnak a gazdaság és a politika folyton változó erőtereiben), akkor egy újabb becslés alapján korrigálják a januári becslést, és ennek az újabb becslésnek a mértékében végrehajtanak (ha szükséges) egy nyugdíjemelési korrekciót. Vagyis a januári inflációs becslést egy szeptemberi inflációs becslés követi, amelynek alapján novemberben korrigálhatják a nyugdíjemelést. Persze ha a kormányzat szükségesnek tartja, akkor a nyár elején-közepén is lehetséges egy közbeiktatott rendkívüli korrekció (szintén egy becsült inflációs mérték szerint). Ezt az évközi rendkívüli korrekciót a nyugdíjtörvény nem írja elő, csak egy általános felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a feltételek megléte esetén a nyugdíjasok érdekében további intézkedéseket tegyen.

Az éves mérték szeptemberi kormányzati becslését – amely a novemberi nyugdíjemelési korrekció alapjául szolgál – a január-augusztus között mért tényadatokra kell alapozni, ez a becslés azonban a szeptember-december hónapok tényleges inflációját nem biztos, hogy kielégítően tükrözi, s ha a tényleges infláció végül meghaladná a novemberi korrekciós emelés meghatározásánál figyelembe vett, a január-augusztus hónapok közötti tényadatok alapján megbecsült éves inflációt, akkor ezt a veszteséget már nem kárpótolják a nyugdíjasok részére.

Így minden évben egyharmad évnyi (szeptember-december) infláció ellen nagy valószínűséggel csak korlátozott védelemben részesül minden nyugdíjas. Ez a negatív hatás alacsony inflációjú években észrevehetetlen, de a magas inflációjú években láthatóvá vált, hogy a tényleges nyugdíjemelés fél-másfél százalékkal elmaradhatott a tényleges infláció mértékétől. Ezt az elmaradást utólag, a következő évben ismertté váló tények alapján már nem kompenzálják.

Mi várható idén?

A KSH legutóbbi (2024. augusztus 8-án közzétett) inflációs gyorstájékoztatója szerint 2023. júliusához viszonyítva az általános és a nyugdíjas infláció egyaránt "mindössze" 4,1%-os volt – vagyis az év eleji 6%-os nyugdíjemelés látszólag bőven elegendő az áremelkedés fedezetére. Az átlagszámok azonban elfedik a valóság keserű rétegeit: a nyugdíjas vásárló a boltban ugyanis egyáltalán nem 4,1%-os áremelkedéssel, hanem sokkal magasabb árakkal kénytelen szembesülni:

2023. júliusához viszonyítva

• a cukor 46,3%-kal,
• a liszt 12,4%-kal,
• a sertéshús 10,7%-kal,
• az étolaj 6,5%-kal,
• a tej 4,8%-kal lett drágább.

Ha az árakat az egy hónappal korábbi, 2024. júniusi árakhoz viszonyítjuk, még keservesebb kép tárul elénk:

• a liszt 38,1%-kal,
• a cukor 13,9%-kal,
• az étolaj 9%-kal,
• a tej 6,8%-kal
• lett drágább.

Mindezek tükrében a nyugdíjasok kevéssé látják, hogy a helyzetük (legalábbis a nyugdíjuk reálértéke) bármennyit is javult volna.

Százalékok látszatvilága

A nyugdíjemelést százalékos mértékben határozzák meg. Ez emelés egységes százalékos mértéke szerint kell az ellátásokat emelni, függetlenül azok nagyságától. Az arányok az emelést követően matematikailag ugyan nem változnak, a vásárlóerő érzete és a nyugdíjasok önbecsülése azonban változik.

A nyugdíjasok szubjektív inflációérzékelése szerint az áremelkedés sokkal nagyobb mértékű, mint a hivatalos átlagadat, ennek legfőbb oka az, hogy a szegényebb nyugdíjasok fogyasztói kosarában a magas inflációval sújtott élelmiszerek aránya kényszerűen nagyon magas. A szegény nyugdíjas relatíve még szegényebbnek, a gazdag nyugdíjas relatíve még gazdagabbnak érzi magát – miközben mindannyian különböző meredekségű elszegényedési csúszdákra kerültek, amint megállapították a nyugdíjukat, éppen a nyugdíjemelés kizárólag inflácóhoz kötött jellege következtében.

Nincs redisztribúciós korrekció

A nyugdíjemelés során sem a korábban megállapított nyugdíjak leszakadó értékét, sem pedig a mélyszegénységbe – a legalsó jövedelmi decilisbe (tizedbe) – csúszott nyugdíjasok nyugdíját nem kompenzálják, vagyis nincs

• sem valorizációs (a nyugdíjmegállapítás évjáratától függő),
• sem szolidaritási (a kisebb nyugdíjakat nagyobb arányban vagy összeggel emelő)
• korrekciós emelési mechanizmus.

A múlt árnya vetül a jelenre

A nyugdíjemelést a tárgyévet két évvel megelőzően mért összetételű nyugdíjas fogyasztói kosár alapján kell végrehajtani, ha a nyugdíjas infláció magasabb lenne, mint az általános fogyasztói áremelkedés, csakhogy magas inflációval járó rendkívüli helyzetekben a két évvel korábbi fogyasztói kosár lényegesen eltérhet a tárgyévi fogyasztói kosártól.

Ráadásul idén az első félévben a KSH jelentések tükrében mintha teljesen megegyezne a két kosár tartalma (mind az általános fogyasztói árindex, mind a nyugdíjas árindex alapján meghatározott infláció azonos, 4,1%-os). Ezt az azonos mértéket a például cukrot, lisztet, étolajat, sertéshúst, tejet vásárló nyugdíjas nehezen emészti meg.

A tárgyévben megállapított nyugdíjakat először csak a megállapítás évét követő évtől lehet emelni, így a friss nyugdíjakat a megállapítás évében védelem nélkül éget(het)i az infláció, mint ez fájdalmasan megtörtént az elszabadult infláció közelmúltjában. Ezt a helyzetet a nyugdíjmegállapítási kezdőnap körültekintő kiválasztásával lehet enyhíteni, vagyis át kell gondolni, hogy mikortól érdemes nyugdíjba vonulni.

Kinél a kockázat?

Összességében a jelenlegi nyugdíjemelési eljárás lényege, hogy a nyugdíjakat a költségvetési törvényben hónapokkal előre rögzített inflációs becslés szerint kell emelni, és ennek az emelésnek a kompenzációjára csak utólag kerülhet sor, akkor is csak egy újabb becsült inflációs adatnak megfelelően. (Idén persze erre nem lehet számítani, mert az infláció éves mértéke nem lesz magasabb, mint a januári emelés 6%-os mértéke.)

Ez a nyugdíjemelési eljárás elsősorban továbbra sem a nyugdíjasok, hanem az állam érdekeit szolgálja.

Az inflációs emelés mértéke ugyanis mind a januári elsődleges emelés, mind az esetleges korrekciós emelések esetében kormányzati becslésre (és nem lezárt tényadatokra) épül, másrészt a nyugdíjasokra hárítja át a kockázatviselés egészét, hiszen a nyugdíjasok a nekik járó emelést hosszú hónapokra kamatmentesen kölcsönadják az államnak, sőt, az év utolsó négy hónapjára járó pótlólagos emelésről a magas inflációjú években részben vagy teljesen le is mondanak az állam javára. Ez a veszély mindaddig fennáll, amíg a nyugdíjemelési eljárás érdemi reformjára nem kerül sor. A 2025-re a kormányzat által vállalt nyugdíjreform egyik legfontosabb érdemi elemét ezért jelenthetné egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése. Sajnos továbbra sincs semmi nyoma a reform előkészületeinek.

Másutt hogy csinálják?

Minden EU-tagállam a nyugdíjak karbantartása tekintetében a következő kérdések mátrixában keresi a leghatékonyabb választ:

Mi határozza meg a nyugdíjemelést?

A három alapvető választási lehetőség:

• csak az infláció (a fogyasztói árindex, ezen belül az általános vagy a nyugdíjas árindex), ez a jellemző megoldás Franciaországtól Ausztrián át Belgiumig,
• csak a bérindex (ezen belül a bruttó vagy a nettó kereset nominális vagy reálérték változása), mint például Németországban, vagy
• e kettő valamilyen arányú keveréke (vegyes index), mint például Finnországban (80% árindex, 20% bérindex), Norvégiában (50-50%), Szlovéniában (40-60%).
• Néhány további tagállamban a vegyítés 100 százalékban figyelembe veszi az inflációt és ezen felül x százalékban a reálbér-növekedést is, ha van. Így a nyugdíjemelés mértékét az érintett államok a következő

tényezők alapján határozzák meg:

Csehország, Szlovákia, Lettország: 100% infláció plusz 50% (Csehországban 2025-től 33%) reálkereset növekedés, Lengyelország: 100% infláció, 20% reálkereset növekedés.

Mi számít inflációs referencia-időszaknak, vagyis melyik időszakban mért inflációhoz igazítják a nyugdíjemelés mértékét?

A gyakorlat nagyon eltérő az egyes EU-tagállamokban, 3 hónaptól (Finnország) 7 évig (Litvánia) terjed a választott időszakok hossza. A leggyakoribb referencia-időszak a 12 hónap, de van példa 4 hónapra (Belgium) és 6 hónapra (Szlovákia, Luxemburg) is.

Mennyi idő telik el a referencia-időszak vége és az emelés végrehajtása között?

E téren is nagyon eltérő megoldásokat alkalmaznak az egyes tagállamok. Átlagosan a referencia-időszak után három hónappal hajtják végre a nyugdíjemelést, de van példa 1 hónapra (Belgium, Luxemburg), 2 hónapra (Franciaország, Spanyolország, Szlovénia), 6 hónapra (Ausztria), 7 hónapra (Németország, Csehország), egy évre (Dánia), sőt, két évre (Lettország) is.

A referencia-időszakban mért tényadatok (utólagos emelés) vagy a referencia-időszakra előrejelzett adatok alapján (előzetes emelés utólagos korrekcióval) kerül sor a nyugdíjemelésre?

Magyarország mellett – legalább részben – előrejelzések alapján hajtja végre a nyugdíjemelést Svédország, Olaszország, Hollandia, a többi EU-tagállamban utólagos nyugdíjemelésre kerül sor a ténylegesen mért adatok alapján.

Mint ismeretes, Magyarországon a januári emelést novemberben követheti korrekciós emelés, Olaszországban a januári emelés után szükségessé váló korrekciót a következő januári emelkedés mértékében érvényesítik, Hollandiában januárban az emelés 50%-át, júliusban a másik 50%-át hajtják végre, amelyet a holland országos béralkutól függő mértékben korrigálnak.

A svéd rendszerben a 65 éves kor előtt (legkorábban 63 éves kortól) igénybe vett nyugdíjakat a nyugdíjas 65 éves korának eléréséig csak az inflációnak (árindexnek) megfelelő mértékben indexálják, a 65 éves kor után igénybe vett nyugdíjakat, illetve a korábban igénybe vett nyugdíjakat a nyugdíjas 65. életévének betöltése után a bérnövekedéssel indexálják, de a bérindexből levonják a nyugdíj megállapítása során alkalmazott előzetes kamatláb (1,6%) mértékét. A nyugdíjemeléstől függetlenül növelheti a svéd kereseti (income) nyugdíjak összegét az öröklési nyereség is.

Milyen sűrű a nyugdíjemelés, azaz milyen gyakorisággal indexálják a nyugdíjakat?

A válasz jellemzően kétféle: vagy rögzített a gyakoriság, vagy pedig akkor kerül sor az emelésre, ha valamilyen küszöbértéket átlép az infláció. A fix gyakoriságot választó államok eltérő sűrűséggel emelik a nyugdíjakat, e tekintetben érdemes az EU-n kívüli államok gyakorlatát is áttekinteni, mert a jellemző évi egyszeri emelés helyett havonta emelik az ellátást Chilében, és a pandémiás veszélyhelyzeti időszakban erre került sor Olaszországban is, negyedévente emelnek Kanadában, évente kétszer emel(het) Magyarország mellett Hollandia, Törökország és Ausztrália, viszont csak kétévente emelkednek a nyugdíjak Svájcban, háromévente Lengyelországban és Lettországban, bár utóbbi idén áttért az évente egyszer történő emelésre. Rögzített küszöb szerint emel Belgium (ha az infláció átlépi a 2%-ot) és Luxemburg (2,5% a küszöb értéke).

Milyen fogyasztói kosár alapján kell végrehajtani az emelést, ha az (legalább részben) az inflációtól is függ?

A válasz jelenleg kétféle lehet, az általános vagy a nyugdíjas fogyasztói kosár szerinti áremelkedés lehet a nyugdíjemelés alapja, a nyugdíjas kosár jellemzően akkor, ha aszerint magasabb az árnövekedés. Az OECD legutóbbi elemzései szerint nem az általános vagy a nyugdíjas fogyasztói árindex, hanem az egyes jövedelmi decilisek (tizedek) szerint mért fogyasztói kosarak mutatnak jelentős eltéréseket, ezért érdemes megvizsgálni a nyugdíjemelés mértékének a jövedelmi rétegzettség alapján mérhető fogyasztói kosarakhoz történő igazítását.

Mindez érzékelteti, hogy lényegében az EU (és az OECD) összes tagállama folyamatosan keresi a saját demográfiai és gazdasági helyzetüknek leginkább megfelelő optimális nyugdíjemelési stratégiát. Csak remélni merem, hogy a magyar kormányzat is ezt teszi, és legkésőbb 2025. március 31-én a jelen és a jövő kihívásainak jobban megfelelő nyugdíjemelési eljárást vezet be az általa vállalt nyugdíjreform keretében.