14 °C Budapest
Three seniors enjoying the silence on a park bench with view to a lake.

Nyugdíjemelés 2025: módosított a kormány, kisebb összeg érkezhet a vártnál

2024. augusztus 30. 08:40

A kormány először közölt hivatalosan új inflációs becslést a 2025-ös évre vonatkozóan. Ez pedig már jó kiindulási alap ahhoz, hogy a nyugdíjasok megismerjék a 2025-ben várható nyugdíjemelés mértékét - írja a Portfolio. Varga Mihály az Inforádiónak adott csütörtöki nyilatkozatában jelezte: idén 3,7%-kal számolnak az átlagos pénzromlás tekintetében, míg jövőre 3,2%-kal.

A kormány tehát pár hónap alatt felülvizsgálta és frissítette inflációs várakozását. A tavasszal publikált konvergenciaprogramban ugyanis még 4,2%-os átlagos inflációt várt az idei évre, míg jövőre 3,6%-ot. Vagyis pár hónap alatt az idei átlagos inflációt 0,5 százalékponttal, a 2025-ös pénzromlás mértékét 0,4 százalékponttal vágta vissza a kabinet.

A Portfolio legutóbb pár héttel ezelőtt közölt elemzői felmérést az inflációra vonatkozóan. Abból kiderült, hogy 2024-ben átlagosan 4%, 2025-ben átlagosan 3,9% lehet az éves infláció. Vagyis a kormány az elemzőknél is alacsonyabb inflációt vár - írja a lap.

A kormány hivatalosan ősszel, novemberben nyújtja be a költségvetést, amiben a 2025-re vonatkozó új, hivatalos makrogazdasági prognózisok is szerepelnek majd, így a legújabb GDP-növekedési és inflációs előrejelzés. Nem kizárt, hogy addig még változik ez a 3,2%-os inflációs prognózis. Viszont ha a kormány a 2025-ös költségvetést 3,2%-os átlagos inflációval tervezi meg, akkor januárban a nyugdíjasok ekkora nyugdíemelésben részesülhetnek.

Mekkora pluszt jelent ez?

A KSH legfrissebb adata szerint az öregségi nyugdíj júniusban 232 648 forint volt átlagosan. Ha 3,2 százalékos emelés lesz jövőre, akkor ez alapján 240 ezerre nőhet az átlagnyugdíj.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fontos az is, hogy 2024-ben év elején 6 százalékos emelés történt, miközben a friss inflációs prognózis szerint 3,7 százalékos lehet idén az infláció. Ezt utólag nem fogja korrigálni a kormány, a nyugdíjtörvényben foglaltak szerint a következő évi várható infláció alapján kell emelnie a nyugdíjakat jövőre is. Az viszont borítékolható, hogy a novemberi nyugdíjemelés - amihez az elmúlt évek alatt hozzászokhattak az idősek - elmarad 2024-ben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 14. szombat
Szeréna, Roxána
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. szeptember 14. 07:02