A turizmus és vendéglátás egyike a hazai gazdaság húzóágazatainak, így a szektor belső dinamikája, működési hatékonysága kiemelten fontos.
A növekvő idegenforgalom ellenére csökkent a bűncselekmények száma a Balatonnál és a Velencei-tónál – mondta a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője szerdán Badacsonyban, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság nyári idegenforgalmi szezonzáró rendezvényén.
Dékány Balázs dandártábornok Fejér, Somogy és Zala vármegyék rendőr-főkapitányainak, valamint a Készenléti Rendőrség parancsnoka társaságában tartott sajtótájékoztatón pozitívan értékelte a koordinációs bizottság munkáját. Mint mondta, a szezonban a térségben növekvő tendenciát mutatott az idegenforgalom, a vendégéjszakák száma is érezhetően emelkedett. Azonban annak ellenére, hogy több vendég érkezett a Balatonhoz és a Velencei-tóhoz, a bűncselekmények száma csökkent – mutatott rá. A főkapitány örömét fejezte ki, hogy kiemelt, súlyos, életellenes bűncselekmény az idegenforgalmi szezonban sem a Balatonnál, sem a Velencei-tónál nem történt.
Tájékoztatása szerint a bűn- és balesetmegelőzés terén is sok munkája volt a rendőrségnek az elmúlt hónapokban, igyekeztek segíteni a megnövekedett gépjárműforgalmat, valamint az idegenforgalmi szezon kulturális és gasztronómiai rendezvényein is nagyobb létszámban voltak jelen. Úgy állították össze a rendőri erőket, hogy a hétvégi, látogatottabb időszakokban több rendőr legyen a térségben – tette hozzá. Dékány Balázs köszönetet mondott a társszerveknek, valamint munkájukat segítő civil és társadalmi szervezeteknek az elmúlt hónapok hatékony együttműködéséért.
A rendezvényen Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke bemutatta azt a két amerikai gyártmányú légcsavaros hajót, amelyet a közelmúltban Csehországból vásárolt a civil szervezet saját forrásból, valamint 68 adományozó segítségével. Felidézte: 2017 januárjában, a befagyott Balatonon rendezett Balaton-átcsúszáskor, majd később egy, a Kis-Balatonban landolt hőlégballon utasainak mentésekor, továbbá a sármelléki repülőtérnél is felmerült az igény arra, hogy mocsárban, sekély vízben is tudjanak segítséget nyújtani.
A járművekkel – amelyeket Keszthelyen tárolnak majd, és vízben, jégen, sásban, mocsárban, sőt télen havon is tudnak velük haladni – sikeres üzembe helyezési vizsgát tettek a hajózási hatóságnál, forgalomba helyezték az azokat szállító utánfutókat is, és most jön a balatoni üzemeltetés engedélyeztetése – ismertette Bagyó Sándor. A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság a turisztikai szezonban négy vármegye – Fejér, Somogy, Veszprém és Zala – közrendvédelmi, közbiztonsági és bűnügyi feladatainak koordinálása érdekében elsődlegesen a Balaton-partra, a Velencei-tó környékére, Hévíz és Zalakaros területére, valamint a kiemelt üdülőövezetek térségére koncentrál.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.