Az építőiparban egy éve tartó enyhe cégszám csökkenés idén augusztusban megállt.
Kábítószer-kereskedelem miatt négy férfit és három nőt fogott el szeptember 17-én csaknem százötven rendőr egyszerre nyolc – szolnoki és tiszaföldvári – helyszínen - olvasható a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által a police.hu oldalon szerdán közzétett közleményében.
A bíróság elrendelte a négy férfi letartóztatását, a három nőt bűnügyi felügyelet alá helyezte; bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem, bűnszövetségben, jelentős mennyiségre elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint pénzmosás miatt kell felelniük - tájékoztattak. A rajtaütésben az NNI nyomozói mellett a Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság debreceni osztálya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok, a Hajdú-Bihar és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTA egységei és bűnügyi munkatársai vettek részt.
A bűnhálózat felső szintjén egy 33 éves tiszaföldvári férfi állt. Az általa irányított csapat tagjai a tőle kapott drogot – egymás tevékenységéről tudva, rendszeresen és konspirálva – értékesítették tovább fogyasztóknak, dílereknek. A drogbizniszben részt vett a vezető élettársa is. A gyanú szerint a több kilogramm kábítószert tartalmazó táskáikat számos alkalommal egy lovásznál rejtették el - szerepel a közleményben. A 33 éves tiszaföldvári férfi vásárlója volt egy 27 éves szolnoki férfi, aki a drogot élettársa, szeretője, autószerelője, valamint gyermekkori barátja segítségével értékesítette tovább.
Ő állt kapcsolatban azzal a 24 éves kisújszállási férfival is, aki barber shopjában tárolta a drogot, és tavaly szeptemberben fogta el az NNI - tájékoztatott a rendőrség. A kavics, füstifecske, keksz, sütemény, szilánkos, tejföl, csemperagasztó, fehér cica, barna cica neveken futó kábítószert a szolnoki férfi általában a szeretője lakásán, illetve a drogüzletre fenntartott gépkocsikban tárolta. Az akció során, a vezetőülés alatt talált drog az elsődleges szakértői vélemények alapján 3-CMC, vagyis kristálymet, míg a szerető lakásán talált anyag marihuána - írták.
Az ingatlanokban a nyomozók lefoglaltak még mérlegeket, csomagolóanyagokat, porciózáshoz használt eszközöket, telefonokat és SIM-kártyákat is. Ezenkívül az elkövetők tiszaföldvári és szolnoki házára felszerelt térfigyelő kamerák felvételeit is vizsgálták és kimentették - tájékoztattak. A gyanú szerint a banda tagjai hamar túladtak a drogon, azt csak rövid ideig tárolták. A több tíz kilogramm kábítószer szervezett értékesítéséből a bizonyítékok alapján jelentős vagyongyarapodásra tettek szert. A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai csaknem 100 millió forint értékben foglaltak le tőlük pénzt, személygépkocsikat, valamint arany ékszereket, illetve zár alá vettek két tiszaföldvári és egy szolnoki ingatlant is.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.