A jövő héten várhatóan több vonalon is helyreállhat a közlekedés a fővárosban, az M2-es metró hétfőn üzemkezdettől már megáll a Batthyány téren.
Ilyen időre számíthatunk a jövő héten: még eddig élvezhetjük a meleg sugarakat, érkezik az eső
Változékony időjárás várható a jövő héten: hétfőn még túlnyomóan napos idő lesz, de keddtől többfelé várható eső, majd csökken a csapadék esélye és visszatér a több-kevesebb napsütés, de a hét végén ismét lehűlés érkezik csapadékkal és széllel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn túlnyomóan napos, száraz időre lehet számítani kevés fátyol- és gomolyfelhővel. A délies szél az Észak-Dunántúlon olykor megélénkül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22-27 fok között alakul.
Kedden változó vastagságú felhőzóna vonul nyugatról kelet felé, emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütés is várható. Több helyen előfordul eső, zápor, eleinte a Dunántúlon, a nap második felében a Dunától keletre is, helyenként zivatar is kialakulhat. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is várhatók. Hajnalban többnyire 6-14, délután általában 22-27 fok valószínű, de a nyugati csapadékos tájakon hűvösebb lehet.
Szerdán hajnalban több helyen lehet pára, köd, rétegfelhőzet, majd napközben változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat eső, zápor, keleten néhol zivatar. Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban általában 8-15, délután 19-25 fok valószínű.
Csütörtökön a hajnali pára-, ködfoltok megszűnését követően változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, de helyenként előfordulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 8-15, a csúcsérték 21-27 fok között alakul.
Pénteken változó vastagságú felhőzóna vonulhat északnyugatról délkelet felé, a legtöbb napsütés az Alföldön lehet. Északnyugaton, majd másutt is több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati, majd az Észak-Dunántúlon az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 10-17 fokról általában 22-29 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északnyugaton hűvösebb idő valószínű.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szombaton a változó vastagságú felhőzóna délkelet, kelet felé húzódik, az ország nagy részén több-kevesebb napsütés is valószínű, de szórványosan előfordul eső, zápor. Többfelé megerősödhet a nyugati, északnyugati szél. A minimum 8-17, a maximum-hőmérséklet 15-23 fok között alakul.
Vasárnap változóan, délkeleten, keleten nagyobbrészt erősen felhős idő valószínű, inkább csak ott fordulhat elő néhol csapadék. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi szél. Hajnalban jobbára 5-14, délután 15-20 fok várható.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.