Este nyugat felől lassanként megnövekszik, a Dunántúlon hajnalra meg is vastagszik a fátyolfelhőzet.
A Tapolcai-tavasbarlang a város legnépszerűbb turisztikai látványossága, amely évről évre több látogatót vonz. Tavaly több mint 158 ezren keresték fel ezt az egyedülálló természeti képződményt - írja a HelloVidék. A Balaton déli partjáról és keleti részéről is rendszeresen érkeznek turisták, sőt, szinte a világ minden tájáról ellátogatnak ide, hogy megcsodálják ezt a különleges természeti kincset.
A Tavasbarlang vonzereje nemcsak Tapolcának, hanem az egész Balaton-régiónak fontos turisztikai célpontja, amely jelentős gazdasági hatással is bír. A látogatók a barlang felfedezése után a település többi látnivalóját is felkeresik, ezzel hozzájárulva a helyi vendéglátóhelyek, múzeumok és egyéb szolgáltatók bevételeinek növekedéséhez - írja a lap. Ilyen például a Malom-tó, amely évek óta a Balaton TOP-5 leglátogatottabb helyszínei között szerepel.
Tapolca a nyári hónapokban termálstrandjával is várja a pihenni vágyókat. 2014 október 7-én az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Tapolca belvárosi részét gyógyhellyé minősítette. A gyógyhely területe magába foglalja a tapolcai Deák Jenő Kórház területét, a mellette elterülő Hunguest Hotel Pelion szállodát és parkját, a Tavasbarlang bejáratának környékét, illetve a Malom-tó környezetét is.
A Tapolcai-tavasbarlang az ország egyik leglátogatottabb barlangja, így Tapolca város és környékének meghatározó turisztikai célpontja, melynek gazdasági vonatkozása jelentős a helyi gazdaságra és vállalkozásokra is. A téli időszakban (november 1-től a következő év március 31-ig) Tapolca város oktatási és nevelési intézményei számára regisztrációs jegyet biztosítanak, valamint a nappali tagozatos diákok és a pedagógusok egész évben kedvezményes jegy vásárlására jogosultak - írja a lap.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.