12 °C Budapest
A Spar logója az egyik magyarországi szupermarketjükön, Budapesten, éjszaka. A Spar a kiskereskedők és nagykereskedők franchise-csoportjának nemzetközi csoportja, amely a Spar márkanév alatt működik együtt.

Tovább éleződik a SPAR és a kormány háborúja: itt van az újabb uniós döntés

2024. október 3. 16:36

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az EU ismételten támadás alá vette a magyar kiskereskedelmi különadót. Ezzel egy olyan intézkedést kifogásolnak ismét, amelyről 2020-ban az Európai Unió Bírósága már kimondta, hogy megfelel az európai uniós normáknak - közölték. "Egyszer ezt az intézkedést már megtámadták, akkor is megvédtük, most is meg fogjuk védeni" - írták. 

A Bíróság korábbi ítéletében emlékeztetett arra, hogy a tagállamok szabadon határozhatják meg az általuk legmegfelelőbbnek ítélt adóztatási rendszert, és alkalmazhatnak progresszív adóztatást az árbevétel tekintetében - írja az NGM. Mindemellett a Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy mivel valamennyi Magyarországon, az érintett ágazatban tevékenységet folytató vállalkozás a kifogásolt adó alanyának minősül, és mivel az árbevételre vonatkozó különböző sávokra alkalmazandó adómértékek ezen vállalkozások mindegyike tekintetében érvényesek, az ezen adót bevezető magyar szabályozás semmilyen közvetlen hátrányos megkülönböztetést nem valósít meg, így a Magyarországon kivetett különadót összeegyeztethetőnek ítélte meg a letelepedés szabadságával is. 

A döntéssel értékelésük szerint a brüsszeli Bizottság a SPAR oldalára állt. "A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja változatlan, a magyar piacon csak olyan vállalkozások maradhatnak, amelyek jogkövető magatartásuk mellett figyelembe veszik a hazai fogyasztók érdekeit, azaz jó minőségű és jó áron elérhető termékeket kínálnak a magyar családok számára. Azok számára, akik nem tartják vagy tartották tiszteletben a magyar fogyasztókat és túláraztak, nincs helye a magyar gazdaságban. A kormány, ahogy eddig is, úgy ezután is minden esetben, minden eszközével a leghatározottabb módon fog fellépni az indokolatlan extraprofitok és a tisztességtelen, családokat megkárosító magatartás ellen" - írta az NGM.

Előzmények

Szeptemberben adtunk hírt arról, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) által vállalt kötelezettségek végrehajtását utóvizsgálat keretében vizsgálja. A kiskereskedelmi cég – a GVH 2020 decemberében lezárult vizsgálatában – többek között azt vállalta, hogy új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt. A folyamatban lévő eljárás során a GVH azt vizsgálja, hogy a Spar maradéktalanul és határidőben végrehajtotta-e a jóvátételi programban önként vállalt kötelezettségeit.

A 2020 decemberében lezárult vizsgálat során a GVH feltárta, hogy a Spar jogsértő beszerzői gyakorlatot alakított ki, valamint visszaélt jelentős piaci erejével. A GVH megállapította, hogy a Spar bónuszrendszere indokolatlanul és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A SPAR a lépésre azt válaszolta: "A kötelezettségvállalások végrehajtását a nemzeti versenyhatóság minden esetben megvizsgálja, melynek kapcsán a SPAR együttműködik a GVH-val, igazolja a vállalások teljesítését, ahogy tette ezt a múltban is." További részletek:

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 4. péntek
Ferenc
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?