12 °C Budapest
Friss házi zöldségek és gyümölcsök, nyári színes betakarítás csendélet, helyi termelői termékek, bioélelmiszerek, közvetlenül fentebb

Nem áll meg a horrordrágulás a boltokban: ennek már sosem lesz vége?

MTI
2024. október 4. 18:01

Szeptemberben 13 hónapja a legnagyobb egyhavi emelkedéssel nőttek a globális élelmiszerárak elsősorban a cukor drágulása miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

A nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 124,4 pontra emelkedett szeptemberben, ami 3 százalékkal magasabb az augusztusinál és 2,1 százalékkal magasabb a tavaly szeptemberinél. A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és a cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO cukorárindexe nőtt a legnagyobb mértékben, augusztussal összevetve 10,4 százalékkal, 125,7 pontra. Az okok között szerepelt, hogy romlottak a terméskilátások Brazíliában, miközben fölerősödtek az aggodalmak Indiának arra a döntésére, hogy feloldja a cukornád etanolgyártásra való felhasználására vonatkozó korlátozásokat, ami hatással lehet az ország cukorexportjára.

A FAO gabonaárindexe 3,0 százalékkal, 113,5 pontra nőtt a hónap során, amit a búza és a kukorica magasabb exportára okozott. Eközben a rizs árindexe 0,7 százalékkal csökkent. A FAO növényi olajárindexe 4,6 százalékkal, 142,4 pontra nőtt augusztushoz képest, miután emelkedett a pálma-, a szója-, a napraforgó- és a repceolaj jegyzése is.

A tejárindex 3,8 százalékkal, 136,3 pontra erősödött szeptemberben, a különböző minőségű tejporok, a vaj és a sajt drágulása nyomán. A FAO húsárindexe 0,4 százalékkal, 119,6 pontra emelkedett elsősorban a magasabb baromfihúsárak miatt, miközben nem változott a szarvasmarha- és a sertéshús világpiaci ára, a juhhúsé pedig enyhén csökkent az augusztusi szinthez képest. Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 13,7 százalékkal csökkent a 2022. évi 14,3 százalékos emelkedés után.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 4. péntek
Ferenc
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?