12 °C Budapest

Az Év Honlapja lett a Pénzcentrum

2014. december 10. 13:00

A Pénzcentrum idén nyáron újult meg - a friss dizájn és tartalmi struktúra nem csak a szakmának, de az olvasóknak is tetszik. A Magyar Marketing Szövetség pályázatára 2014-ben összesen 300 nevezés érkezett: Magyarország első számú lakossági pénzügyi hírportálja a Média kategóriában szerezte meg az első helyet.

A szakmai zsűri így értékelte a Pénzcentrumot:

az oldal áttekinthető, jól tagolt, a tartalmak színvonalasak és közérthetőek - ami egy hagyományosan nehezen érthetőnek és száraznak vélt területen külön előny.

Továbbá kiemelte, hogy látványosak és a tartalommal összhangban állók a vizuális megoldások, sok és hasznos infógrafika színesíti a portált. A rovatok és a cikkek tagolása, tördelése is korszerű, alkalmazza a népszerű, felhasználóbarátnak bizonyult megoldásokat.

A képen balról jobbra: Eszes István, a zsűri elnöke; Nagy Bálint, a Pénzcentrum vezető szerkesztője, Varga-Mikusik Éva, a NET Média Zrt. designere; Orosz Márton, a Pénzcentrum vezető szerkesztője és Varga István, Az Év Honlapja pályázat alapítója


A Pénzcentrum fő célja hogy a pénzügyi, gazdasági folyamatok jobb megértésével támogassa a családok kiadásainak és bevételeinek tervezését. Kilenc rovatban

  • Hitel,
  • Megtakarítás,
  • Otthon,
  • Biztosítás,
  • Nyugdíj,
  • Karrier,
  • Vásárlás,
  • Utazás,
  • Vállalkozás

találhatják meg az olvasók azokat a híreket, elemzéseket, tanácsokat, amelyek segíthetik a mindennapok pénzügyi döntéseiben. A témák befogadását hangsúlyos képi és grafikai elemek, interaktív grafikonok, infógrafikák segítik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Pénzcentrum minden ízében lakossági pénzügyi oldal. Nem szakértőknek, közgazdászoknak szól, nem foglalkozik részvényekkel, tőzsdei árfolyamokkal, makrogazdasági elemzésekkel vagy államháztartással - ugyanakkor képes egy szokatlan, meglepő, érdekes színt vinni a pénzügyek szürke világába, közérthetően elmagyarázni a bonyolult gazdasági folyamatokat. Ezt a stabil olvasottság és a szakmai elismerések mellett az is igazolja, hogy az oldal szakújságírói naponta nyilatkoznak a legnézettebb televíziós hírműsorokban. A Portfolio szakmai támogatásával működő, jövőre tizedik évébe lépő oldal népszerűsége töretlen

 - mondta el Bán Zoltán, a kiadó NET Média Zrt. vezérigazgatója, aki kiemelte, hogy tavaly a cégcsoport egy másik szakportálja, az agrárszektor.hu kapott különdíjat Az Év Honlapja versenyen.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm