Ezt a legjobb magyar iskolákban sem tanítják meg: irtó fontos dolog hiányzik rengeteg fiatal életéből

Pénzcentrum: Egy induló nonprofit szervezetnek, mint amilyen ti is voltatok egykor, kézenfekvő lehetett az, hogy a fiatalokkal kezdik meg a munkájukat. Mennyire maradt meg ez a modell, milyen a korösszetétel nálatok jelenleg?

Forgács-Fábián Sára: Mi, amikor elindultunk, akkor (mivel mi is egyetemisták voltunk, egy csapatot alkottunk), egyetemistákkal kezdtünk el dolgozni, és ez azóta is fennmaradt. Gyakorlatilag ma 250 egyetemista önkéntes Amigo van az országban, aki kórházba jár a gyerekekhez, mindenki felsőoktatásban részt vevő hallgató. Ez azért is fontos, mert az önkénteskedésben nagyon komoly ereje van a közösségnek, mint megtartó erőnek. Az a tapasztalatunk, hogy könnyebb egy valamennyire homogén csapatból közösséget alkotni, hiszen így a résztvevők ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek, hasonló élethelyzetben vannak. Szerencsére a féléves munkatervünk alkalmazkodik például a vizsgaidőszakhoz, ez jelentősen megkönnyíti az egyetemisták részvételét a szervezetben. Ami változott a korábbiakhoz képest, hogy most már a munkavállalók között vannak seniorok is, akik kívülről jöttek. Ők is voltak valaha egyetemisták, de most már szaktudásukkal és tapasztalatukkal segítik a szervezetet. A pénzügyes munkatársunk, illetve a Head of Happiness, azaz a boldogságcsapat vezetője, aki gyakorlatilag a szakmai vezetőnk, ő is senior, és már kívülről érkezett munkavállaló.

A munkaerőpiacra a közelmúltban belépő, új generáció, (amit akár Z generációnak is nevezhetünk), egyre több megváltozott igénnyel, elvárással érkezik meg a tárgyalóasztalhoz. Ti mit tapasztaltok ebből?

Nagyon érdekes, hogy amikor elindultunk, szintén egyetemistákkal dolgoztunk, de eltelt 10 év. Ebben az időszakban egész jól sikerült azonosítanunk azokat a motívumokat, amik nem változtak, és a közösség a megtartó erejét erősítik. Borzasztó hiánycikk az egyetemisták életében, - az volt 10 éve is, és most, a COVID után talán még inkább az - hogy kis közösségben lehetnek. Egy egyetemi szakon nem ritka, hogy akár 200 hallgató is össze van zárva egy helyen, ez egy olyan szám, ami már nem feltétlen szolgálja a közösségépítést. Azt a kis közösséget, amit a mi szüleink meséltek anno, hogy hogyan jártak egyetemre, vagy a szakkollégiumok tudják pótolni, vagy például az Amigos és az ehhez hasonló kezdeményezések. Úgyhogy ennek az ereje és a fontossága az azt látjuk, hogy ugyanolyan erős maradt.

Amiben például változás van, az a kommunikáció. Az látszik, hogy borzasztóan sokat kell azon dolgoznunk, hogy egyáltalán a belső kommunikációban hogyan ér el hozzájuk az üzenet, mi az, amit még elolvasnak. Például már nem mondhatom azt, hogy én nem hallgatok meg hangüzeneteket. Hiába, hogy meetingeken ülök egész nap, gyakran jön hangüzenet valamelyik amigótól, amely akár három perces is lehet. És bár az adott pillanatban nekem ügyvezetőként lehet, hogy fontosabb dolgom is lenne, mégsem tehetem meg, hogy nem foglalkozom a problémával, hiszen az az alapelvünk, hogy minden amigonak fontos és számít a véleménye – hiszen nélkülük a szervezet se létezne.

Érdekesen tapasztaltuk azt is, hogy főleg a COVID járványt követően mennyire szeretnek az anonimitás mögé bújni az egyetemisták. Ez például most egy belső projektünk is, hogy minél többet beszélgessünk, és hozzuk vissza azt, ami nagyon jól működött a járvány előtt, hogy őszintén, egyenesen egymás szemébe mondva adunk visszajelzést. Sokan egyébként ezt is itt tanulják meg, mert az esetek nagy részében nemhogy a középiskolákban, de még az egyetemeken sincsen rá lehetőség.

Ami még szerintem szintén nem változott, az a felelősség, a bizalom és a lehetőség hármasa, az csodálatosan megmozgatja őket. Nálunk a kezdetek óta a kórházba járás mellett a szervezet menedzselését segítő háttércsapatokat is egyetemisták viszik. Ez azt jelenti, hogy van egy fundraising csapatunk, van egy kitelepüléseket szervező csapatunk, van egy tananyagfejlesztő csapat, ide megérkeznek egyetemisták…

Ugye mi a fő skillje egy egyetemistának? Hogy tud tanulni. Én azt gondolom, hogy az egyetemi diploma nagyon sok minden más mellett ezt is bizonyítja.

És ezek a diákok belerakják a lelkesedést olyan professzionális szinten, és eredményeket hozva, hogy a fundraisingből pénz lesz, a kommunikációból elérés, és kampányokat visznek végig önkéntesen, egyetemistaként. Borzasztóan értékelik, hogy nem a fiókba megy a munkájuk, hanem érzik a saját bőrükön, hogyha ők nem csinálják meg, akkor nem lesz eredmény, akkor nem lesz kiosztva az a 6 tonna LEGO gyereknapon és karácsonykor, amit például most viszünk a kórházakba.

Munkáltatói-munkavállalói viszonylatban vannak-e még olyan dolgok, amikkel kapcsolatban tapasztaltátok, hogy esetleg tíz éve, amikor kezdtétek a munkát, akkor még nem voltak jelen, most meg igen?

Én azt gondolom, hogy mivel kis csapat voltunk, és gyakorlatilag mint egy kisvállalkozás, úgy indultunk (csak nonprofitként), ezért a kezdetektől jellemző volt ránk a rugalmasság, a rugalmas munkaidő. Amikor még nem volt COVID, és nem volt bevett szokás a home office, mi akkor is gyakorlatilag így működtünk, hiszen egy startupként kezdtük az egészet. Nekem az egy fontos célkitűzésem volt, hogy ahogyan formalizálódunk, professzionalizálódunk, a lelkét a szervezetnek megóvjuk. És ide megint csak visszavezet, hogy amigók nélkül nincsen Amigos. Hogy ne legyen szakadék az egyetemisták és a munkavállalók között, hogy egy célért dolgozunk, és ez mindig előttünk legyen. És az látszik, hogy sikeres volt ezeknek az értékeknek a megőrzése. Mindig azt képviseltük, hogy persze van munkaidő, meg van munka törvénykönyve, és fontos az, hogy egyensúlyban legyenek a dolgok, de soha senkitől nem kértük, hogy azért üljön még itt két órát, mert tart a munkaideje.

Az mindenképp látszik, hogy nagyon sok dologra van szükség ahhoz, hogy ez a szervezet működni tudjon. Mit gondolsz, az itt megszerzett tapasztalatok mennyire hasznosíthatók a munkaerőpiac más területein?

Nálunk van egy nagyon fontos munkavállalói generáció, akik egyetemisták, 23 és 25 év között, és óriási felelősséget kapnak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van a boldogság csapatunk, ők koordinálják az egész önkéntes programot. Ahhoz, hogy a boldogság csapat működjön, van egy fenntarthatóság csapatunk. A fenntarthatóság csapatnak a feladata az, hogy minden rendelkezésre álljon ahhoz, hogy a boldogságcsapat a missziónkat meg tudja valósítani. Van a gyerekekért felelős Amigo, ő egy egyetemista, akihez tartozik országos szinten 20 kórházban hetente 50 látogatásnak a leszervezése. Ez azt jelenti, hogy minden kórházban van egy kórházfelelős, aki szervezi az adott kb. 15 fős kórházi csapatot.

Szóval for-profit környezetbe beillesztve azt lehetne mondani, hogy van egy középvezető, akinek van 20 direkt riportja, a kórházfelelősök, akik mind önkéntesek, továbbá ezeknek a kórházfelelősöknek is van egy 15 fős csapatuk, akikért felelnek egy féléven keresztül. Ha megígértük a kórházban, akkor ott vagyunk, látogatás nem maradhat el.

Úgyhogy a kórházba való belépéskor kapnak egy akkora felelősséget a munkatársak, ami borzasztóan lázba hozza őket. A legtöbben ennyi idő alatt teljesen magukba szívják a szervezeti kultúrát, hiszen van egy közös értékrendünk. Nagyon sokat küzdenek az elején, hiszen nulla tapasztalatból, kell vezetniük 20 embert. Most már több generáció kimozdult, és pont most, amikor a szülinapunkon találkoztunk, többen is azt jelezték vissza, hogy életük tapasztalata volt, és akkorát növekedtek itt, ami beláthatatlanul nagy segítség a következő időszakokra is. Szóval azt gondolom, hogy ebből sok minden átvezethető akár a for-profit szektorba is, hiszen ha mi meg tudunk itt tartani kommunikációs, adminisztrációs, pénzügyi, HR-es munkakörben egyetemistákat önkéntesként, akkor biztosan ők is érzékelik, hogy ez egy jó tapasztalat.

Pontosan mekkora most a szervezetetek?

Tizenegyen indultunk, tíz barátommal alapítottam meg az Amigos-t 2014-ben, akkor egy kórházba jártunk a Tűzoltó utcába, és a kezdő tőkénk 100 ezer forint volt. Utána nyertünk egy versenyt a PwC-ben, abból vettük meg az első zöld pulcsikat, ami a mai napig az egyenruhánk, és abból vettük meg a gyerekeknek az első játékokat is. Ma a pénzbeli adományok és a tárgyadományok az évzárásnál mind bekerülnek az eredménykimutatásba, amiből az látszik, hogy a teljes bevételünk idén 300 millió forint felett lesz. Ennek körülbelül a fele pénzadomány, a fele pedig tárgyi adomány, ami jellemzően gyerekjátékokból származik. Tíz munkatársunk van, 250 önkéntes egyetemista az országban, hat városban járunk, és összesen 20 kórházi egységbe.

Hogyan sikerült ezt összehozni?

Sokan mondják, hogy az önkénteskedés lényege, hogy jót tegyünk, nem magunk miatt vagyunk itt. Bár ez igaz, azonban egy szervezetet nem lehet ilyen felfogással működtetni.

Nagyon sokan mondhatnák azt például, hogy nem kell ajándék. De hogyha belegondolunk, akkor tudsz csak fentartani valamit hosszú távon, ha te is jól érzed magad benne. Ha nekem az a célom, hogy az önkéntes itt maradjon, akkor ki kell találni azt, hogy mik azok a megerősítő motívumok, amikkel táplálni tudom az ő energiáját. Ez lehet a zöld pulcsi, amire borzasztóan büszke. Vagy lehet ez egy nyilvános dicséret. De lehet ez egy karácsonyi vacsora is, ahol egy sajtos tésztát kap, vagy popcornt eszünk, vagy pizzát, tök mindegy, a lényeg, hogy összejön a csapat.

Többször is említetted, hogy komoly támogatóitok vannak. Mit lehet róluk tudni, és szerinted mi lehet az, ami a nyilvánvaló jó ügyön kívül előnyös lehet számukra ezekben a partnerségekben?

Van egy kórházi örökbefogadási programunk, amelynek során egy vállalat azt mondja, hogy ebből a 20 kórházi egységből, ahova járunk, örökbe fogadja az egyik kórházban való működésünket egy évre. Ha azt mondjuk, hogy örökbe fogad egy cég egy Amigo kórházat, akkor innentől kezdve indul el egy nagyon izgalmas beszélgetés, hogy nekik mire van szükségük, hol ér össze stratégiánk? Kommunikálni szeretnének róla, külső kommunikáció, belső kommunikáció, a kollégák bevonása a cél? Jöjjenek el hozzánk és csomagoljunk együtt a gyerekeknek ajándékokat, vagy menjünk el egy érzékenyítő előadásra? Vagy azt szeretnék, hogy pontosan mutassuk ki a hatásukat, és a riportjukba bekerülhessen? Mi a lehetőségeinkhez mérten támogatni tudjuk őket az együttműködésben. A mi célunk pedig egyértelműen ki van rakva az asztalra az elejétől, hogy meg tudjuk-e valósítani ezeket a kórházi látogatásokat. Nagyon sok cég azt mondja, hogy: „de mi nem a marketing és a PR miatt csináljuk.”

Erre mi azt mondjuk, hogy értjük, de attól még ez egy fontos szelete lehet a ti brandeteknek, vagy a kommunikációtoknak, és számunkra nem probléma, hogyha belemegyünk egy közös kommunikációba, mert büszkék vagyunk az együttműködésre, és szeretnénk, hogy nektek is erősödjön a márkátok, vagy erősödjön a munkavállalói elköteleződésetek.

Ez a kettő szokott lenni a fő cél. Úgyhogy én azt látom, hogy figyelemmel megyünk bele és kíváncsisággal, hogy mi az, ami segíthet. Nagyon sok együttműködésünk van az UEFA Foundationnel, Svájcból, a Lego Foundation Dániából. Ezek olyan partnerségek, amivel gyakorlatilag heti szinten van feladat és munka. De a kórházi örökbefogadóink között, akikről az előbb beszéltem, ott van például Sárospataki Albert a Bilingótól, Müller Péter, a Special Effects-től, vagy egy nagyon érdekes, Finnországból hazaköltözött üzletember, Szakasits Szabolcs, aki az ötödik legnagyobb finn IT céget, a Tuxerát csinálta meg.

Szerintem ezek az emberek úgy érzik, hogy hálás dolog civil szervezettel együttműködni. Sokan azt mondták, hogy nem merik megdicsérni az alvállalkozó munkáját, mert árat fog emelni. Ilyen egy civil szervezet esetében nincsen.

Szerintem ez kikapcsolja őket, és emellett tényleg örülnek, és hálásak, hogy segíthetnek. Az egyik támogatónk fogalmazta meg, hogy nem gondolta volna, hogy ennyire kevés pénzért tudod ennyire boldognak érezni magadat. Merthogy 2-5 millió forint egy KKV-nál, vagy egy nagyobb vállalkozásban, azért nem egy nagy összeg éves szinten.

Ugyanakkor fontos, hogy van olyan dolog, amit még a támogatóink sem tudnak megvásárolni – ilyen például a korábban említett zöld pulcsi. Volt olyan támogatónk, aki 10 milliós nagyságrendben támogatott minket, és megkért, hogy azért most már egy zöld pulcsit ő is szeretne. Meg kellett neki mondanom, hogy ez egy nehéz kérdés, de a zöld pulcsija sajnos csak az amigóknak lehet. Ha egyetemista és jelentkezik hozzánk, és felvesszük, és fél évig jár a kórházba a gyerekekhez, utána megkaphatja a zöld pulcsit.

De egyébként bármennyi pénzt is ad, ezt nem lehet megvásárolni. És én azt látom, hogy ezek az üzletemberek is ezt elfogadják, sőt tökre értékelik, hogy kitartunk az elveink mellett.

Mik a jövőbeli céljaitok, akartok-e még tovább fejlődni, terjeszkedni?

Az a célunk, hogy a magyarországi gyermekellátás 80 százalékában jelen legyen az Amigos, és a gyógyítási folyamat részesei legyünk. - Ezen dolgozunk most, hogy megtaláljuk a pontos és leghatékonyabb módját annak, hogy hol, hogyan van ránk szükség. Ez lehet az, hogy a sürgősségi beteg gyerekellátásban, amíg várakozik egy gyerek, kap egy kincses térképet, és Amigos világutazó lesz. Ugye nekünk a nyelvek, a világutazás, a kultúrák megismertetése a fő területünk. Ez a piramisnak gyakorlatilag az alja.

A piramisnak a csúcsa az pedig az, amikor egy egyetemista a gyerek ágya mellett, hétről hétre, hónapról hónapra tanul vele, és egy nagyon személyes emberi kapcsolat kialakul, ami akár éveken át tart.

És a kettő között vannak a LEGO szett és egyéb ajándékadományozási programjaink, illetve egy saját fejlesztésű játék, a "KALANDobOZZ!", ami egy fejlesztő termék a gyerekeknek. Szeretnénk elérni, hogy a gyerekeknek ne csak a fehér köpeny, hanem a zöld pulcsi is a kórházról eszükbe jusson, és minél könnyebbé tegyük ezt a gyógyulási folyamatot.

A másik cél az pedig nem itthonra vonatkozik, hanem külföldre, merthogy igazából barátokra minden gyereknek szüksége van, aki kórházban van, úgyhogy a hosszú távú cél, hogy egy napon minden gyerek mellett legyen, beteg gyerek mellett legyen egy Amigo, és már elindult egy Amigos külföld projektünk. Ez egy belső kutatási fázisban lévő projekt, hogy melyek azok az országok, és milyen együttesnek kell meglennie ahhoz, hogy külföldön is el tudjunk indulni. Sajnos külföldön ugyanilyen szervezetet, akik egyetemistákkal, nyelvtanulással, kultúra megismertetés céljából, beteg gyerekek mellett vannak hosszú távon, ilyet nem találtunk.

Úgyhogy szeretnénk, hogy amíg erőnk, energiánk engedi, növekedni tudjunk, és külföldön is legyen Amigos.

Címlapfotó és képek: Mónus Márton