Már érzékelhetőek a Malév reorganizációjának kedvező jelei, mint ismeretes, a társaság új üzletpolitikájában döntő változásokon esett át az értékesítési stratégia.
Január 1. és február 20. között az európai járatokon 24%-kal, összességében pedig 17.6%-kal növelte forgalmát a Malév, amely leginkább a javuló kapacitáskihasználtsággal magyarázható.
A növekvő utaslétszám hátterében elsődlegesen a versenytársak által is preferált célállomásokra irányuló járatok korábbinál lényegesen alacsonyabb viteldíjai és az online jegyértékesítés sikere áll. A nemzeti légitársaság idei összes jegyeladásának 2.3%-a az Interneten keresztül történt, az egyszerűség és a kényelem mellett pillanatnyilag 5%-os árkedvezménnyel is ösztönzi új szolgáltatásának igénybe vételét a légiutasszállító.
A Malév idén tavalyi 100 milliárd Ft körüli bevételeinek 10%-os növekedésével számol, a költségek több milliárd forintos lefaragása mellett - nyilatkozta Nemes Ervin, a légitársaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
Folytatódnak a partneri kapcsolatok terén is az előrelépések: ma délután a Malév Rt. és a CSA Czech Airlines együttműködési szándéknyilatkozatot ír alá a két nemzeti légitársaság kereskedelmi együttműködésének szorosabbá és hatékonyabbá tételéről, illetve arról, hogy a CSA szponzorként segíti és támogatja a Malév mielőbbi SkyTeam tagságát.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.