A Volkswagen lehetséges üzembezárásai több mint 15 000 dolgozót érinthetnek, miután a vállalat visszavonta történelmi munkabiztonsági ígéretét.
Az Amazon jelentős változást jelentett be vállalati alkalmazottjainak munkavégzésével kapcsolatban: a jelenlegi, még a világjárvány idején bevezetett hibrid modellt megszüntetve 2025. január 2-tól újra heti öt napos irodai jelenlétet követelnek meg – jelentette a CNN.
Andy Jassy vezérigazgató hétfői közleményében kifejtette, hogy az új vállalati politika célja az alkalmazottak közötti együttműködés és a kapcsolódás erősítése, valamint a vállalati kultúra fejlesztése. Az új irányelv be nem tartása negatívan befolyásolhatja az alkalmazottak előléptetési esélyeit, az otthoni munkavégzésre vonatkozó kivételek pedig további vezetői jóváhagyást igényelnek majd.
Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az irodában való együttlétnek jelentős előnyei vannak
- írta Jassy, kiemelve, hogy tapasztalatai szerint az irodai környezet elősegíti a tanulást, az ötletelést és az innovációt. A vezérigazgató korábban is az irodai munkavégzést támogatta, hangsúlyozva annak pozitív hatásait a vállalati kultúrára. Az átállás előkészítésére az Amazon elegendő időt biztosít a csapatoknak, hogy kidolgozhassák a szükséges terveket.
A döntés nem marad visszhang nélkül
A heti háromnapos irodai jelenlét követelménye miatt már tavaly is történtek alkalmazotti megmozdulások: néhány dolgozó például munkabeszüntetést szervezett az Amazon seattle-i központjában. A tiltakozás a vállalat által bejelentett, mintegy 27.000 főt érintő leépítést követően következett be.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A döntés ezúttal sem marad visszhang nélkül.
Bár egyes szektorokban - különösen a pénzügyi szférában – az irodába való teljes visszatérést preferálják, a legtöbb cég nem követeli meg a heti ötnapos irodai jelenlétet. A The Conference Board felmérése szerint az amerikai és a globális vezérigazgatóknak mindössze 4%-a tekinti prioritásnak a teljes munkaidős irodai visszatérést.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.