A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében.
A magyar munkaerőpiac közelít a teljes foglalkoztatottsághoz, mely a következő években számos további kihívás elé állítja a gazdaságot. A munkaerőpiacra ható globális trendek, a digitális átmenet és az új technológiák pedig alapvetően formálják át a munka világát. Az automatizáció, a mesterséges intelligencia (AI) és a digitális megoldások egyre inkább átalakítják a munkahelyeket és a munkavégzés módját. A külföldi munkavállalók szabályozott keretek között történő alkalmazása pedig lehetővé teszi a vállalatok számára a globális munkaerőpiac lehetőségeinek kihasználását – vázolta fel a jövő munkaerőpiaci kihívásait és lehetőségeit Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.
A munkaerőpiacot már most olyan hatások érik, amelyekre nehéz felkészülni- A legnagyobb európai munkaadói szövetség, a BusinessEurope előrejelzése alapján 35 millió főt veszít majd el a munkaképes korú lakosságából az európai munkaerőpiac 2050-ig. „Több, a közelmúltban készült munkaerőpiaci felmérésből is kiderült: a magyar munkaadók közel háromnegyede küzd már jelenleg is munkaerőhiánnyal, vagy szembesül azzal a problémával, hogy nagyon nehezen talál megfelelő munkaerőt. Budapesten, a Nyugat-Dunántúlon és Dél-Dunántúlon a legnagyobb kihívás a munkaerő toborzás jelenleg. A munkát keresők bérigényei sok esetben annak ellenére is magasak, hogy nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal” – hangsúlyozza a szakértő.
A jelenleg nem dolgozó, de munkaképes fiatalok, nyugdíjasok és kisgyermeket nevelő szülők aktivizálása már most egyre nagyobb figyelmet kap. A leszakadó, inaktív munkaképes társadalmi réteg felzárkóztatása szintén elengedhetetlen. A vendégmunkások behozataláról sem mondhat le Magyarország. Mihályi Magdolna elmondta: a harmadik országbeli munkavállalók integrálása a magyar munkaerőpiacra már bevált gyakorlat, így a munkaerő-kölcsönzők a törvényi szabályozásnak megfelelően a jövőben is hoznak be külföldi munkavállalókat. A munkaadóknak a generációs kihívásokkal és a „slow life” trend terjedésével is meg kell küzdeniük a következő években.
A munkaerőhiány felgyorsítja az automatizációt Magyarországon is
A mesterséges intelligencia (AI) miközben bizonyos pozíciókat automatizál, új munkaköröket teremt. „Az automatizációt a munkaerőhiány egyértelműen felgyorsítja a következő évtizedben. A rutinszerű, ismétlődő, monoton feladatokat gépek veszik át. Először az alacsonyabb képzettséget igénylő kékgalléros pozíciók esetében várható, hogy automatizálnak munkaköröket, munkafolyamatokat. A következő 10-15 évben a PwC Magyarország tanulmánya szerint a technológiai változások mintegy 900 ezer munkahelyet érinthetnek majd” – tájékoztat a Jobtain szakértője. Kiemeli: az, hogy elsőként mely területeken jelenik meg leginkább az automatizáció és az milyen hatással lesz a munkaerőpiacra nagyban függ majd attól, hogy mely iparágak lesznek a gazdaság fókuszában, illetve milyen lesz a rendelkezésre álló munkaerő összetétele.
Az oktatás szerepe minden eddiginél jobban felértékelődik
Több területen kihívást jelent, hogy nem olyan munkaerő kerül ki az iskolapadból, amely összhangban van a munkaerőpiac igényeivel. A leszakadó társadalmi csoportok alacsony iskolázottsága szintén probléma és tagjai nehezen integrálhatóak a munkaerőpiacra.
Mindezek mellett a digitalizáció egyre hangsúlyosabbá válik így azt is szükséges beépíteni az oktatás minden szintjén, legyen szó szakképzésről, duális képzésről, továbbképzésről. „A következő 10 évben a hangsúlyt a munkáltatók, a döntéshozók és az intézmények együttműködésén alapuló oktatás kell, hogy meghatározza. A megfelelő munkaerő rendelkezésre állása ugyanis az alapja a gazdasági növekedésnek” – hangsúlyozza Mihályi Magdolna. Kiemeli: a nyelvtudás jelentősége szintén tovább nő a következő 10 évben, így a nyelvoktatás területét is kiemelten kell kezelni. Az angol nyelv ismerete már évek óta elengedhetetlen számos iparágban, de más nyelvek is egyre jobban elterjednek a globális gazdasági kapcsolatok erősödésével. A technológiai fejlődés és a digitalizáció, valamint a globális munkaerőpiac pedig megköveteli a nyelvismeretet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Digitalizáció terén hatalmas lemaradásban vagyunk
A technológiai fejlődés megállíthatatlan, ehhez a munkavállalóknak, a munkáltatóknak, az oktatásnak is alkalmazkodni kell. A digitális eszközpark mérete és színvonala folyamatosan nő, a felhőszolgáltatások egyre nagyobb teret nyernek, az adatátvitel sebessége elképesztően felgyorsul. A Jobtain szakértője elmondta: Magyarország sajnos még az uniós átlag alatt áll ezeken a területeken, különösen a kis- és középvállalkozások vannak lemaradásban. Becslések szerint a magyar munkaerő körülbelül 70%-a KKV-knál dolgozik, így esetükben még sürgetőbb a digitális hátrány ledolgozása.
A munkaerőpiac szerkezete alapjaiban alakul át
A kreativitást, problémamegoldást, emberi közreműködést igénylő munkakörök jelentősége felértékelődik. 2035-re a magyar munkaerőpiacon – összhangban a globális trendekkel - várhatóan több szakma iránt is nő a kereslet. Különösen a technológiai és informatikai, az egészségügyi, oktatási, logisztikai, a környezetvédelmi és fenntarthatósági területeken. Soha nem látott mértékben lesz szükség szoftverfejlesztőkre, kiberbiztonsági szakemberekre, adatkutatókra és elemzőkre, AI mérnökökre.
„Az oktatás területét is áthatja a digitalizáció, ehhez kapcsolódóan leginkább tréning szakemberekre és oktatási platform fejlesztőkre lesz igény. Az e-kereskedelem rohamos fejlődése a logisztika területén hív életre újabb pozíciókat. A zöld szemlélet terjedésével energetikai szakértőkre, környezetmérnökökre is nagy lesz a kereslet. Az orvosokra, ápolókra pedig az elöregedő társadalom miatt lesz egyre nagyobb szükség a következő évtizedekben. A jövő munkahelyeinek kihívásaira való felkészüléshez a munkavállalóknak is fejleszteniük kell készségeiket” – összegez Mihályi Magdolna.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.