A gyanúsítottnak aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt kell felelnie.
Tovább éleződik a magyar bírák helyzete: nem bírják ezt már tovább, komoly tüntetést szerveznek
A magyar igazságszolgáltatás történetében példátlan eseményre készülnek: a bírók az utcára vonulnak, hogy tiltakozzanak a bérezésük és a tervezett igazságügyi reform miatt. A Magyar Bírói Egyesület által szervezett demonstráció február 22-én, szombaton zajlik majd Budapesten, a Kúria épületétől az Igazságügyi Minisztériumig - közölte a 24.hu.
A magyar bírók a lengyel kollégáik példáját követik, akik öt évvel ezelőtt az "ezer talár menete" néven elhíresült varsói demonstrációval hívták fel a figyelmet a bírói függetlenség fontosságára. A szervezők remélik, hogy a szolgálati bíróságok vezetői kiállnak a tüntetés mellett, ezzel bátorítva a résztvevőket.
Az igazságügyi alkalmazottak részvétele azonban kérdéses, mivel januártól új illetménytábla alá kerültek, és a bíróknál arányaiban nagyobb fizetésemelésben részesültek. Ez megszüntette az egzisztenciális érdekközösséget a két csoport között.
Oláh Gaszton törvényszéki bíró, aki korábban az Európai Bizottságnál kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatásban dolgozók helyzetének javításáért, hangsúlyozta a demonstráció jelentőségét.
Nagyon fontos, hogy mindenki lássa és megértse: az állam teljhatalmát a bírók - mint a harmadik hatalmi ág képviselői - tudják korlátozni, ezért nagyon fontos, hogy jelentős társadalmi szolidaritás kísérje a megmozdulást
- nyilatkozta a bíró a lapnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A tüntetés főkövetelése, hogy a kormányzat és az országgyűlés a törvényi kötelezettségének megfelelően kezelje egyenrangú félként az igazságszolgáltatást. Ennek csak egyik eleme a méltó ésvadalmazás biztosítása.
Az elmúlt három évben az igazságszolgáltatásban dolgozók nem kaptak illetményemelést a rekordinfláció ellenére sem. A bírói szervezetek legalább 35 százalékos emelést kértek, de végül csak 15 százalékos növekedést kaptak. Ráadásul ezt a kormány egy előre nem részletezett igazságügyi reform elfogadásához kötötte.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Emlékszel rá, hogy mikor frissítetted utoljára az ingatlanod értékét?
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább és hogyan kezeik a lakásbiztosításukat.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.