Sokan választják ezt a munkaformát: mi a titok a részmunkaidős foglalkoztatás mögött?

Atipikusnak tekintjük a munkavégzés azon formáit, amelyek eltérnek a szokásostól. Szokásosnak tekinthető a teljes munkaidőben (napi 8 órában, heti 5 napon), határozatlan időre szóló szerződéssel, alkalmazottként történő foglalkoztatás. Így atipikus foglalkoztatási forma a részmunkaidő is, mivel ebben az esetben a munkáltató és a munkavállaló a teljes napi munkaidőnél rövidebb napi munkaidőben állapodnak meg.

A részmunkaidőnek nincsen jogszabályban meghatározott minimum óraszáma, alapvetően csak a felek megállapodása határozza meg annak minimális mértékét. Részmunkaidős foglalkoztatás esetén a dolgozót időarányosan kevesebb bér illeti meg a teljes munkaidőre vonatkozó munkabérhez viszonyítva. Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy a részmunkaidős munkavállalót ugyanannyi szabadság illeti meg, mint a teljes munkaidős dolgozót.

Miért válik egyre fontosabbá és népszerűbbé a részmunkaidő, és mik az árnyoldalai?

Idősödő társadalmunkban a munkaerőhiány egyre inkább korlátozó tényezővé válik – Európa-szerte és hazánkban is, főleg bizonyos szakképzettséget igénylő foglalkozások esetén. A foglalkoztatás növelése érdekében egyre több figyelem terelődik a munkaerőpiac peremén lévő csoportok aktivizálására, mind munkaadói, mind kormányzati oldalon: a diákok és a fiatal munkavállalók, idősebb korosztály és a nyugdíjasok, a kisgyermeket nevelő szülők, fogyatékossággal élők. E csoportok motiválásának egyik lehetséges eszköze lehet a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségének megteremtése, annak bővítése (további megoldásokról itt írtunk). Akik bizonyos okok miatt nem vállalhatnak teljes munkaidős állást – pl. diákok, nyugdíjasok, kisgyermeket nevelő szülők -, számukra köztes megoldás lehet a részmunkaidős foglalkoztatás.

Ahogy a KSH megfogalmazza, amennyiben az atipikus foglalkoztatási formák – a munkahelyteremtés és a megfelelő munkakörülmények biztosítása mellett – az adott ország gazdaságszerkezeti sajátosságaihoz megfelelően igazodnak, akkor elősegíthetik a foglalkoztatottság és a versenyképesség együttes növelését, ezért több uniós kezdeményezés támogatja ezek elterjedését. Ezek mellett a családok támogatása, a gyermekvállalás segítése is kiemelt fontosságú (főleg a társadalmak idősödése tekintetében). EU-irányelvek mentén 2023 elejétől változott a magyar Munka Törvénykönyve is, melyben lefektették, hogy a kisgyermekes szülők rugalmasabb feltételek mellett dolgozhatnak, így egyebek mellett a szülőknek gyermekük 4 éves koráig a munkáltató köteles biztosítani a részmunkaidő lehetőségét, amennyiben ezt a munkavállalók igénylik.

Az elmúlt évszázad során jelentősen csökkent a ledolgozott munkaórák száma a fejlettebb gazdaságokban, évről évre rövidül az átlagos munkahét hossza, csökken a munkaidő. A ténylegesen ledolgozott heti munkaórák száma 2023-ban 36,1 óra volt az EU átlagában, ezzel közel 2 órával dolgoztak az unióban kevesebbet, mint 15 évvel ezelőtt. A technológiai fejlődés (digitalizáció, automatizáció stb.) jelentős mértékben megkönnyíti egyes munkavállalók munkáját, így a munkaidő további csökkentésére is adódik lehetőség a korábbival megegyező hatékonyság fenntartása mellett. Így egyre több helyen (országok, vállalatok) kísérleteznek a négy napos munkahéttel. Felértékelődik a szabadidő is egyes jóléti társadalmakban (főleg Európában, erről itt írtunk részletesen), mely szintén a kevesebb munkaidő felé tereli az igényeket – a fogyasztási szint fenntartása mellett.

Ahogy Antal 2023-as tanulmányában idézi (591. o.):

ahogy nő a háztartások jövedelmi szintje, a fogyasztás további növelése egyre kevésbé növeli a jóllétet (Kubiszewski et al. 2013). Ugyanakkor a sok munka nem feltétlen szerez örömöt: a hatékonyság érdekében fokozódó specializáció csökkenti a munka során elvégzett feladatok változatosságát és a munka tartalmát tekintve sokszor a munkavállalók autonómiáját is, illetve sok munkatípus esetében egyre kevésbé egyértelmű, hogy a munkának mennyi értelme van, vagy hogyan járul hozzá az emberek szükségleteinek kielégítéséhez (Hill 2007). További motivációt jelenthet a munkaidő csökkentésére, hogy egyes szabadidős vagy nem fizetett tevékenységek szerepe nő: ahogy például felértékelődik a tudás szerepe, a szülők egyre több időt töltenek a gyerekeikkel.

Vannak természetesen a részmunkaidőnek árnyoldalai is, kezdve az arányosan kevesebb bérrel. Így – ahogy Antal 2023-as tanulmányában szintén idézi (595. o.) – „egy hazai távközlési cég legtöbb munkavállalójánál a sikert pénzben mérő gondolkodásmód és az anyagi kockázatok kerülése a részmunkaidős állás legfontosabb akadálya, az átlagnál jobb fizetések és a munkabér tőkejövedelemmel való kiváltásának vágya ellenére. Másoknál a részben családpolitikai eszközökkel fenntartott nemi szerepek vagy a munkahelyi kultúra miatt nem jelentett igazi vonzerőt a rövidebb munkaidő (Venczel–Antal 2023).”

Továbbá kérdésként merülhet fel, hogy a megállapodott munkaórákon felül a gyakorlatban kell-e majd többet dolgoznia a részmunkaidőben foglalkoztatottnak, amit nem fizetnek ki (unpaid, azaz fizetetlen munka). Az erre vonatkozó nemzetközi kutatások eltérő eredményeket hoztak eddig. Egy 2013-as brit kutatás eredményei szerint a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknak jelentősen több kifizetetlen túlórája volt a teljes munkaidőben foglalkoztatott társaikhoz képest. Nemenként azonban eltérő hatásokat találtak: a részmunkaidős férfiak több fizetetlen túlórát végeztek teljes munkaidőben foglalkoztatott társaikhoz képest, mint ahogy azt a nők esetében találták a kutatók.

Továbbá gyakoribb volt a részmunkaidősek körében a kifizetetlen túlóra vezetői munkakörökben. Ugyanakkor egy 2015-ös német kutatás eredményei szerint a túlórázó munkavállalók aránya magasabb volt a teljes munkaidőben foglalkoztatottak csoportjában (59,4%), mint a részmunkaidőben foglalkoztatottak körében (49%), és a túlóra ki nem fizetésének aránya is magasabb volt a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknál (22,6% vs. 10,2%). A részmunkaidőben foglalkoztatottak esetében átlagosan mintegy 7 százalékponttal kisebb a valószínűsége annak, hogy fizetetlen túlórát vállalnak, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében (pl. családi kötelezettségek miatt időbeli korlátai lehetnek a részmunkaidőben foglalkoztatottaknak.

Részmunkaidős foglalkoztatás Magyarországon

A részmunkaidős foglalkoztatásban a KSH adatai szerint nem volt jelentős változás Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben. A részmunkaidőben foglalkoztatottak száma 210-270 ezer között mozgott 2009-2023 között 240 ezer fős átlaggal, míg arányukat tekintve, a 15-64 éves foglalkoztatottak 4-6,5%-át tették ki a vizsgált években (átlag: 5%).

„A részmunkaidős foglalkoztatás aránya európai összehasonlításban Magyarországon nagyon alacsony. A rendszerváltást követő évtized munkaerőpiaci bizonytalanságai következtében továbbra is a kétkeresős családmodell maradt a jellemző, vagyis a párok mindkét tagja dolgozott. A családok többségében a megélhetést, a stabilabb anyagi helyzetet nagyobb eséllyel tudta biztosítani, ha mindkét fél teljes munkaidőben dolgozott, így a részmunkaidős foglalkoztatás, a többi posztszocialista államhoz hasonlóan, hazánkban sem terjedt el. 2008-tól a globális gazdasági válságra adott munkaerőpiaci válaszok egyike volt, hogy a teljes munkaidős szerződések egy részét részmunkaidőssé módosították az átmeneti piaci nehézségekkel küzdő vállalkozások. Főleg ennek következtében kezdett emelkedni a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya. 2013-tól a válság hatásainak enyhülésével párhuzamosan csökkent” (KSH, 2022).

A nők esetében jelentősebb a részmunkaidős foglalkoztatás, mint a férfiaknál – mind Magyarországon, mind európai szinten. Magyarországon a KSH adatai szerint 2023-ban 146 ezer nő és 80 ezer férfi dolgozott részmunkaidőben (rendre a 15-64 éves foglalkoztatottak 5,8%-a és 2,4%-a).

„A nők közül közel kétszer annyian választják a részmunkaidős foglalkoztatást, mivel számukra a gyermekgondozási teendők, illetve egyéb családi kötöttségek (pl. idősek, fogyatékossággal élők gondozása) mellett gyakran csak az ilyen típusú munkavállalás adhat lehetőséget a jövedelemszerzésre, karrierépítésre. Arányuk azonban így is jóval elmarad a nyugati országokban részmunkaidőben dolgozókéhoz képest. Ennek egyik oka, hogy míg a nyugati-európai országokban a nők nagy része a gyermek születése után rövid idővel visszatér a munkaerőpiacra, addig hazánkban az ellátási rendszer támogatásai (gyermekgondozási ellátás) révén az anyák tovább maradhatnak otthon gyermekeikkel” (KSH, 2022). 

Magyarország régiói közül legnagyobb arányban a Dél-Alföldön (5,2%) és az Észak-Alföldön (4,8%) dolgoztak részmunkaidőben 2023-ban, míg legkisebb arányban a Közép-Dunántúlon (1,9%) és Észak-Magyarországon (3,5%).

Részmunkaidős foglalkoztatás az EU országaiban

Az Európai Unióban a legelterjedtebb atipikus munkavégzési forma a részmunkaidős foglalkoztatás. Ennek megfelelően 2023-ban közel minden ötödik munkavállaló dolgozott részmunkaidőben (EU-átlag 17,8%). Magyarországon arányuk 4% volt (15-64 éves korosztály).

Legnagyobb arányban Hollandiában dolgoztak részmunkaidőben a munkavállalók (42,4%), őket Ausztria (30,1%) és Németország (28,7%) követte. Magyarországhoz hasonlóan alacsony volt 2023-ban a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a KKE-régióban, így Bulgáriában (1,4%), Szlovákiában (3,3%), Romániában (3,4), Horvátországban (3,7%), Lengyelországban (5,7%), Litvániában (5,9%), Lettországban (6,8%) és Csehországban (6,9%) is (a keleti és nyugati országok „munka-kultúrát”, munka-szemléletet illető eltérésének hátteréről itt írtunk részletesen).

A részmunkaidős foglalkoztatás az összes tagországban a nőkre jellemző inkább; az EU27-ben a munkavállaló közül a nők körében 28,5%-uk, a férfiak esetében 8,4%-uk tekintette munkáját részmunkaidősnek (2023). (A nők gazdasági szerepvállalásáról itt írtunk részletesen az EU és hazánk vonatkozásában.)