Közelkép egy férfi próbálja zaklatni az üzletasszony Holding Document

Szörnyű, mi szivárgott ki szexuális zaklatásokról: magyar önkormányzatok is érintettek

2025. január 27. 09:55

Noha a Pénzcentrumnak korábban nyilatkozó szakértők szerint a panasztörvénnyel összefüggő bejelentések nagy része valójában eltévedt fogyasztói panasz, amely az ügyfélszolgálatra tartozik, és automatikusan elutasításra kerül, ám előfordulnak komolyabb visszaélések is. Információink szerint a törvény hatályba lépése óta bejelentettek szexuális zaklatást is, amely esetében a Panaszmester szakértői megtették a jogszabályban előírt intézkedéseket. A törvénynek van még egy neuralgikus pontja, a tapasztalatok szerint önkormányzat túlnyomó része érdemben nem foglalkozik vele, noha a rendelkezések idén januártól rájuk nézve is kötelezőek.

2023 nyara óta minden, 250 főnél több foglalkoztatottal rendelkező és a pénzmosási jogszabályok alá eső cégeknél fel kellett állítani a visszaélés-bejelentési rendszert, 2023 decemberétől pedig már az 50-249 főt foglalkoztató cégeknél is kötelező ez a rendszer. A Panaszmester szakértői a Pénzcentrumnak kiemelték: a nagyobb cégek többségükben eleget tettek a törvényi előírásoknak, sok esetben nyugat-európai tulajdonosaik is vannak, ott pedig már évek óta sikeresen működik a bejelentési rendszer. Hiányosságok leginkább a kisebb, hazai tulajdonú cégeknél merültek fel.

Gyakran előfordulnak rosszhiszemű bejelentések is, például volt munkavállalóktól, vagy személyes konfliktusokból fakadóan, amelyek célja valakinek a lejáratása – ezek között abszurd tartalmú bejelentések is akadnak – írtuk korábban. Ám előfordult már komolyabb visszaélés is, bejelentett szexuális zaklatás, amely esetében a Panaszmester szakértői megtették a jogszabályban előírt intézkedéseket. Első körben a munkáltatói jogkör gyakorlóját kell értesíteni a történtekről.  

Az önkormányzatok nem foglalkoznak a visszaélés bejelentési rendszerrel

A tízezer főnél nagyobb lakossággal rendelkező települések önkormányzatainak általában teljes mértékben elkerülte a figyelmét, hogy a törvény szerint 2025 januárjától saját maguk, illetve a felügyeletük, irányításuk alatt álló költségvetési szervek, gazdasági társaságok tekintetében is kötelesek belső visszaélés-bejelentési rendszert működtetni – mondták el a Pénzcentrumnak a szakértők. Sőt, hiába keresték meg az érintett önkormányzatok jegyzőit felajánlva szolgáltatásaikat, a legtöbb helyről visszajelzés sem érkezett.

Információink szerint valamennyi helyi önkormányzat, helyi önkormányzat irányítása, vagy felügyelete alatt álló költségvetési szerv és a helyi önkormányzat tulajdonában, vagy helyi önkormányzat költségvetési szerve tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezet, gazdasági társaság köteles idén januártól belső visszaélés-bejelentési rendszert működtetni. E főszabály alól két kivétel van. Az első: a tízezer főnél kevesebb lakosú település helyi önkormányzata, a foglalkoztatottak létszámtól függetlenül, mentesül a visszaélés bejelentési-rendszer működtetésének kötelezettsége alól.

A második: lakosságszámtól függetlenül mentesül az a helyi önkormányzat, helyi önkormányzat irányítása, vagy felügyelete alatt álló költségvetési szerv és a helyi önkormányzat tulajdonában, vagy helyi önkormányzat, költségvetési szerve tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezet, gazdasági társaság is, amely 50 főnél kevesebb személyt foglalkoztat.

Ez van, ha nincs ellenőrzés, ha nincs bírság

A Panaszmester szakértői a Pénzcentrumnak elmondták: tapasztalataik szerint 2024 áprilisa óta stagnál a kkv-k hozzáállása a panasztörvényhez. Rengeteg vállalkozás van, akik kötelezettek a törvény alapján, mégsem foglalkoztak a jogszabályi előírásokkal, nem is fognak, nincsen központi ellenőrzés, nincs kiszabott büntetés az előírások megsértésére, melyet így egész egyszerűen figyelmen kívül hagynak. Ez ugyanúgy igaz továbbra is az ingatlanközvetítőkre, székhelyszolgáltatókra és ékszerészekre.

A 2025-ben viszont változás rajzolódik ki az illetékes hatóságok részéről. Több vállalkozás jelezte, hogy kaptak egy végzést, amely több oldalas kérdéssor megválaszolására hívta fel őket. A hatóságok azt vizsgálják, hogy betartja-e a vállalkozás a panasz törvényben előirt kötelezettségeit. Például:

  • Szóbeli bejelentésnél az adatvédelmi tájékoztatás megtörtént-e, jegyzőkönyvet vettek fel?
  • Írásbeli bejelentés megtételéről 7 napon belül a bejelentőnek küldtek visszaigazolást, amelyben szerepel tájékoztatás az eljárási és adatkezelési szabályokról?
  • A bejelentőt tájékoztatták írásban a bejelentés kivizsgálásáról vagy mellőzéséről?

A végzésben szereplő kérdésekre kötelező válaszolni. A 2016. évi CL. törvény, az általános közigazgatási rendtartásról szóló jogszabály64. § (2) bekezdése alapján az eljárási bírság kiszabása jogszerű lehetőség az ügyféllel szemben, ha az eljárás akadályozására, vagy megnehezítésére kerül sor.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Weboldalas és weboldal nélküli vállalkozások

A jogszabály azt a minimumszabályt rögzíti, hogy a bejelentő választhat: szóban, vagy írásban szeretne bejelentést tenni. Ez praktikusan azt jelenti, a cégek szabadon dönthetik el, hogy személyes bejelentésre adnak lehetőséget, telefonos forródrótot, panaszdobozt, erre dedikált e-mail csatornát, online platformot, vagy külön erre fejlesztett applikációt használnak, illetve ezek vegyes kombinációját. Két típus van a bejelentő rendszerek bevezetői között: akadnak, akik saját rendszert alkalmaznak, illetve, akadnak, akik megbíztak egy külső szolgáltatót. Példának okáért, a Panaszmester többféle lehetőséget is kínál. Az egyik szoftver + szabályzat, kivizsgálás nélküli választása. A másik: teljes panaszkezelési csomag, amely a bejelentések kivizsgálását foglalja magában.

A bejelentés tekintetében: amelyik vállalkozásnak weblapja van, érdemes ezen a felületen külön panaszbejelentő menüpontot kialakítania. Amennyiben nincs weblap, akkor jó választás az email-es aláírás után olyan szöveget beilleszteni, amely tartalmazza a 2023. évi XXV. törvénynek megfelelő tájékoztatást és panaszbejelentő linket. A weboldallal rendelkező vállalkozások a weboldalas panaszbejelentést részesítik előnyben, és feltüntetnek egy menüpontot, ahol bejelentési lehetőséget biztosítanak. A kisebb, weboldal nélküli vállalkozások, pedig az email-es aláírás alatti tájékoztatást választják.

Nagyvállalatok körében elterjedt, hogy saját módon felelnek meg az előírásoknak, saját kifejlesztett rendszerrel rendelkeznek, és több lehetőséget is alkalmaznak a panaszbejelentésre, például, panaszbejelentő ládát, külön email-es panaszbejelentő fiókot, platformot működtetnek. Olyan cégről, aki saját panaszbejelentő alkalmazást fejlesztett volna, nem tudni a szakmában.

Végezetül fontos tudni, hogy a bejelentés vizsgálata mellőzhető, ha

  • azonosíthatatlan, vagy annak tekinthető bejelentő tette;
  • nem bejelentésre jogosult személy tette;
  • ugyanazon bejelentő által tett ismételt, a korábbival azonos tartalmú;
  • a közérdek, vagy nyomós magánérdek a bejelentésben érintett természetes vagy jogi személy jogainak a bejelentés kivizsgálásából eredő korlátozásával nem állna arányban.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.01.27 23:29
A munkaerő felvételi folyamatban gyakran kerülhet konfliktusba - ahol tényleg komolyan veszik a dolg...
perfekt  |  2025.01.16 13:48
Az online marketing menedzser szerepe egyre fontosabbá válik a digitális világban, hiszen a vállalat...
hrdoktor  |  2025.01.15 14:00
Idén is berobbant az influenzajárvány, ami minden évben menetrend szerint érkezve pillanatok alatt l...
coachco  |  2025.01.03 09:52
Év végén nem jutott időm összegezni a tavalyi olvasmányaimat. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.12.07 20:01
Ami majdnem jó, az nem jó. Elengedni valakit, akit még mindig szeretsz, az egyik legfájdalmasabb dön...
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 28. kedd
Károly, Karola
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33