A Pest Vármegyei Főügyészség a megtévesztett utasok kérelme alapján indított ellenőrzést egy budapesti utazási irodával szemben.
Újabb fejlemények Till Tamás meggyilkolásának ügyében: döntött a bíróság, ez vár a gyanusítottra
Három hónappal, április 14-ig meghosszabbították Till Tamás feltételezett gyilkosának letartóztatását. A nyomozási bíró januárban hozott döntése ellen fellebbezést nyújtottak be, ám ezt a bíróság elutasította, így a határozat jogerőre emelkedett. Az ügy hátterében egy 24 éve eltűnt fiú holttestének megtalálása és az ezt követő nyomozás áll - derül ki a Kecskeméti Törvényszék közleményéből.
A rendőrség idén nyáron indított újra nyomozást Till Tamás ügyében, miután csaknem két és fél évtized után előkerült a fiú holtteste. A vizsgálat során mintegy 40 személyt hallgattak ki, köztük F. Jánost, aki az eltűnés idején 16 évesen dolgozott a helyszínként azonosított tanyán.
A közlemény szerint F. János azután keveredett gyanúba, miután kiderült, hogy megpróbált befolyásolni több tanút. November végén, a negyedik kihallgatás során beismerő vallomást tett, ám az elévülésre hivatkozva először szabadon engedték.
Ez a döntés felháborodást váltott ki Till Tamás szüleiben, és az internetes közösségekben is. A Blikk által elért gyanúsított ekkor úgy nyilatkozott: "Ezek a napok elég nehézkesek számomra."
Nem sokkal később a Kecskeméti Járásbíróság mégis elrendelte F. János letartóztatását. A férfi fellebbezett a döntés ellen, de a Törvényszék most megerősítette azt. A gyanúsítottnak aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt kell felelnie.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ügy kapcsán decemberben komoly vita bontakozott ki a büntethetőség kérdéséről, tekintettel az eltelt időre és az elévülés problematikájára. A jogi élet részleteiről korábban már beszámoltak a sajtóorgánumok.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Emlékszel rá, hogy mikor frissítetted utoljára az ingatlanod értékét?
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább és hogyan kezeik a lakásbiztosításukat.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.