Düledező vályogházból álomotthon: fillérekből tett csodát két Máltáról hazaköltöző fiatal + Fotók

Mielőtt belevágnék a Sokorói-dombság lankáin megbújó, nádfedeles vályogház felújításának történetébe – Benjamin nem győzi hangsúlyozni, ez mennyire áldozatos munka. Egy ilyen házfelújítás-projekthez bizony, mint régen, működő közösség, barátok és családi összefogás is kell.

Nyilván sokkal egyszerűbb, ha az ember legalább abban az országban él, ahol szépül a háza, történetesen nem Máltán, ahonnan Benjámin és párja évek óta Győrújbarátra ingázik:

2024-ben, amikor tényleg sokat haladtunk a házfelújítással, 20x repültem haza 1-1 hétre, ami lefordítva havi egy-két látogatást jelent. Volt olyan is, hogy csütörtökön munka után repülőre ültem, aztán vasárnapig teljes gázon, reggel 6 órás keléssel a házon dolgoztunk, majd egy hétfő hajnali 1 órás repülővel visszautaztam Máltára, és még aznap reggel 9kor beültem az irodába. Másként ez nem is mehetett volna, mint szülők és a barátok áldozatos segítségével. Ez alapvetően ennek az egész kultúrának a szellemiségét is őrzi, hiszen kalákában építkezni, ennek közösségépítő ereje van. Mindemellett kitartónak és elkötelezettnek kell lenni.

Miért pont Málta?

Benjámin máltai története valahol onnan indul, hogy miután végzett a budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, a diploma megszerzése előtt néhány hónappal elkezdett utánanézni az Erasmus+ lehetőségeknek:

Nálam nem is az országok kiválasztása volt az elsődleges szempont, inkább a szakdolgozatom, amit, ‘3D nyomtatás’ tematikában írtam. Egy dologban biztos voltam: nem szerettem volna Nyugat-Európa felé orientálódni, helyette más irányokat kerestem, olyanokat, amelyek kicsit eltérnek a megszokottól.

Végül Máltára esett a választása, amit egy egyszerű, célzott Google-keresésnek köszönhetett: "Beírtam, hogy ‘3D nyomtatás’, és az első cég, amit a találatok között láttam, végül az a hely lett, ahol dolgozom. Elküldtem az önéletrajzomat, és egy napon belül visszahívtak. Ez még 2019 november végén történt. Aztán amikor Máltára érkeztem, három héttel később beütött a Covid, és az egész országot lezárták. Hamar sikerült beilleszkedni, a cégnél is megkedveltek, a program végeztével úgy döntöttek, továbbra is számítanak rám. Közben a párom is eljátszott már a gondolattal, hogy kipróbálná Máltát, az ő végzettsége gyógytornász, és úgy gondoltuk, számára is jó lehetőségeket kínálhat az ország."

A következő évben már a párja is kiköltözött Máltára, de ahogy Benjamin meséli, sosem gondolták ezt az elhatározást véglegesnek. Már Málta előtt tudták: egyszer vissza fognak térni. A romos, többszáz éves házat még 2019-ben vásárolták a Máltai kaland előtt.

Kész csoda, hogy még fennmaradtak ezek a nádfedeles vályogházak! (Fotó: F. Benjamin)

Hiába jártak Budapestre egyetemre, mindig is a vidék vonzotta őket

Párja Győri születésű és vidéken nőtt fel, így adott volt, merre is keresgéljenek. Benjamin városi környezetben nőtt fel, de a családja mindig is gazdálkodott: "Sokan azt hiszik rólam, hogy falun nőttem fel, pedig valójában Székesfehérváron, a Felsőváros nevű városrészben telt a fiatalkorom. Fehérváron belül ez a környék kicsit olyan, mintha egy kis vidék lenne a városban: családi házakkal, nagy telkekkel. A családom mindkét ágában voltak, akik gazdálkodtak, minden évben részt vettünk disznótoron, és nálunk a szüret is közös, élő hagyomány maradt a mai napig."

Néptánc révén találkozott először a vályogház-felújítással, mint projekttel

Ahogy Benjamin meséli, párjával a Budapesti Műszaki Egyetem néptáncegyüttesében (MENTE) ismerkedtek meg. Az érdekessége ennek a csoportnak, hogy rengeteg építész is tagja, akik a BME építész karáról jöttek. Az építészek gyakran szerveztek olyan projekteket, mint például nyári táborok vagy szüreti események, amelyekhez kapcsolódott valamilyen vályogház vagy pince felújítása (Nagyapám háza projekt). Az egyik ilyen alkalommal Oszkón, Vas megyében vettek részt egy projektben, ahol egy vályogpince felújításán dolgoztak:

Bihari Ádám volt az, aki ezt a programot szervezte. Az ottani munka során nemcsak a házak stílusával ismerkedtünk meg, hanem magával a technológiával is – megtanultuk, milyen sárból építeni, kézzel tapasztani a falakat. Ekkor fogalmazódott meg bennünk először, hogy ezek a vályogházak nem csupán múzeumi darabok, hanem megfelelő hozzáértéssel ma is teljesen élhető otthonokká alakíthatók. Ez az élmény nagy hatással volt ránk, és elindított minket a saját házunk történetében is.

Hozzátette: "A konkrét vályogház, amelyet végül megvettünk, a párom családján keresztül került a látókörünkbe. Nem volt a család tulajdonában, de sikerült megvásárolnunk. Akkor már tudtuk, hogy én külföldre fogok menni – valószínűleg Erasmus+ programmal, bár akkor még nem volt biztos, hogy hova. Akkoriban persze még nem gondoltuk, hogy a felújítás ennyi munkával fog járni, de most, hogy benne vagyunk, élvezzük az egész folyamatot."

Egyből beleszerettek a nádfedeles kis házba

Ahogy Benjámin még elmondja, ennek ellenére először nem is kifejezetten vályogházat kerestek. Több telket és házat is megnéztek:

Az apósom találta végül meg a hirdetést, és már a képek alapján is olyan mesebelinek tűnt. Amikor kimentünk megnézni, az egész helyszín nagyon megfogott minket. A ház egy szőlőhegyen van, valahol a Sokorói-dombság végén. A környék is nagyon különleges: hosszú telkekkel, az utcánkban is megmaradt az autentikus hangulat, több szomszédnak is vályogháza van, és néhány még nádfedeles is. Ez a környezet manapság ritkaságnak számít, különösen Győr környékén. Hallottam, hogy Magyarországon körülbelül 500-600 ezer vályogház lehet még, de ez a szám attól is függ, mit tekintünk vályogháznak. Például ha egy épület csak részben vályogból épült, akkor az is beleszámít-e? Azt mindenesetre látni, hogy ahogy nyugatabbra megyünk az országban, egyre ritkábban találni még ilyen öreg házakat. Sok közülük már fel lett újítva, vagy teljesen szétbontották.

A vályogház, amikor rátaláltak, finoman szólva sem volt tökéletes állapotban, a kéménynél beázott a tetőszerkezet, és a födém is több helyen sérült volt. Mivel a vályogtáborban - ahol egyetemistaként is jártak -, különböző közösségi média csoportokban láttak már sokkal rosszabb állapotúakat is, nem rettentek meg tőle. Valahogy a ház, a telek és a környezet összhangja egyből megfogott minket – tette hozzá.

Ilyen volt a győrújbaráti vályogház, tetőzet nélkül (Fotó: F. Benjamin)

A nádfedelet azonban nem tudták megtartani, amint lehetett, lecserélték cserépre, mert bár a nád valóban nagyon esztétikus és jól illeszkedett volna a ház stílusához, de rendkívül munkaigényes és költséges lett volna fenntartani. Ráadásul nagyon nehéz olyan szakembert találni, aki igazán jól tudja elkészíteni a nádfedelet  - magyarázta.

Viszont a cserép sem lett akármilyen, amit sikerült bontottan vásárolniuk a nádfedél helyett. A Balaton-felvidékről, egy pajtáról származik. Minden cserépbe bele van ütve a gyártó neve.

Utánanéztem a Wikipédián, hogy ki lehet ez a cég, Bohn Mihály és Társai, és kiderült, hogy egy Erdélyben Zsombolyán működő cserép és tégla gyártó vállalkozás volt, amely 1911-ben szabadalmaztatta a cserepet így csak annak korát tekintve nem csekély 114 évet szolgált már ki. Gyanítjuk, hogy a ház is minimum ennyi idős, miután monarchia korabeli katonai térképeken már kivehető, hogy a telken állt épület. Ennek bizonyítására a levéltár lesz segítségünkre

- teszi hozzá Benjamin.

Hogyan tudtak nekiállni Máltáról a felújításnak?

Amikor 2019 őszén megvásárolták a házat, már célirányosan kerestek szakértőket, akik értenek a vályoghoz, és segíteni tudtak a felújításban. Ahogy Benjámin meséli, építész barátaik segítettek kapcsolatokat találni. Másrészt vályogház témában remek Facebook-csoportokat is találni, ahol bármi kérdésük adódik, biztos vannak olyanok, akik segítenek a válaszban. Ajánlottak nekik egy előadást is, amelyet Bíró Árpád, egy elismert vályogszakember tartott – erre is elmentek.

Bíró Árpád korábban nemcsak Magyarországon, hanem például Németországban is felújított vályogházakat, sőt mi több, Dél-Hessen egyik legrégebbi (több mint 650 éves) Fachwerk ház felújítása az ő keze munkáját dicséri. Ez a hely ma étteremként működik. Az előadásai révén átadta nekünk a szellemiségét annak, hogy miként érdemes szakszerűen hozzányúlni egy vályogházhoz. Például hangsúlyozta, hogy a hetvenes-nyolcvanas években végzett korszerűsítések – mint például betonozás vagy műanyag bevonatok használata – sok esetben kifejezetten rontották ezeknek az épületeknek az állapotát.

- meséli, majd hozzáteszi, az ő tanácsai alapján kezdték el aztán megtervezni a ház felújítását.

Munka közben: a vályogház aljazának kialakítása is külön szakértelmet igényel (Fotó: F. Benjamin)

Pár hónap munka van a költözésig

Mostanra a felújítás oroszlánrésze már mögöttünk van, és bár sok időbe telt, úgy érzik, hogy megérte. A víz és a gáz be van vezetve, a fűtés működik, és villany is van. A vakolat belső részeit most fejezik be, éppen glettelnek. Ha ezzel végeznek, már csak a hajópadlót, illetve a konyhába „taposót” kell lerakni, és már lehet költözni.

Amikor megkérdezzük, mit is ért „taposó” alatt, elmagyarázta, hogy feléjük így hívják a járólapot. Ha a padlóburkolatok is elkészülnek, akkor már lehet bútorozni, aztán úgy tervezik, tavasszal költöznek is.

Sok buktatója lehet egy vályogház felújításának

Ahogy Benjámin elmondja, ha valaha újra belevágna, talán máshogy csinálna néhány dolgot, de összességében elégedettek az eredménnyel.

Az egész munka során apósom volt a kulcsfigura. Ő az az igazi ezermester típus, aki szinte mindenhez ért. Tud például kültéri kemencéket építeni, és már volt korábbi tapasztalata építkezésekkel, bár nem feltétlen ugyanazokkal az anyagokkal dolgozott

- meséli, majd hozzáteszi, sok mindent együtt tanultak meg: könyvekből, előadásokból, de a baráti kapcsolataikat is használták. Amikor például a födémen gerendát kellett cserélni, akkor ő először utánaolvasott, aztán megkérdezett egy ács ismerőst, és végül ő maga csinálta meg a munkát.

Persze voltak olyan részek is, amit szakemberre bíztak, például a tetőszerkezetet kialakítása. Az ácsok dolgoztak rajta, de apósa is végig ott volt, és segített, ahol tudott. A kisebb munkákat – mint falazás, nyílászárók cseréje, vakolás –magunk végeztek el. A víz, villany, gáz bekötéséhez is szakembereket hívtak, de ezeknél is sokszor ott voltak, és tanultak belőle.

Ilyen állapotban voltak a falak (Fotó: F. Benjamin)

Rossz gyakorlat mind a mai napig hogy sokan a felújítás során vályogház ajzatát nem szakszerűen betonozzák le. Eredetileg csak döngölt föld volt a padló, amit vizes seprűvel tisztítottak. De aztán sok helyen ráöntötték a betont, mert azt hitték, hogy jobb lesz, modernebb, de valójában a beton nem fér össze a ház eredeti szerkezetével és anyaghasználatával.

Az is érdekes tanulság volt például - meséli, hogy a villanyszerelő gipszet használt a javításokhoz, utólag most már mást választott volna:

 Egy vályogháznál most már inkább trágyás vályogvakolatot használnék, mert az jobban illeszkedik a ház anyagához, még ha tovább is szárad. De összességében így is minden szépen összeállt, és a ház szerkezeti stabilitását nem veszélyeztette.

Megtudjuk azt is, hogy vályogépítés legnagyobb ellensége a cement amit érdemes kihagyni a vakoló anyagból. Vályogot, meszet használtak helyette, amit homokkal és szerves anyagokkal kevernek, például szalmával, törekkel vagy szárított lótrágyával, hogy a vakolat kevésbé repedezzen. A lovardából gyűjtött lóürülékről is beszámol, hangsúlyozva, hogy száraz állapotban kell felhasználni, mert így nem lesz szaga, és a benne lévő szálas anyagok segítik a vakolat kötését.

Naplemente az győrújbaráti udvaron (Fotó: F. Benjamin)

Külön művészet a vályogházban a glettelés is

Megemlíti, hogy ő maga még nem glettelt, de az apósának van ebben tapasztalata, így majd beletanul. Az anyagról is mesél: speciális természetes meszes glettet használnak, amely páraáteresztő, egy építész ismerősük javaslatára. Ez vályogházaknál különösen fontos, mert a falaknak lélegezniük kell. A modern házaknál használt vakoló anyagok és festékek páraáteresztő és páraszabályozó képessége jóval alacsonyabb mint a korábban felsorolt természetes anyagok így ezek lezárják a pára útját, ami hosszú távon még egészségügyi problémákhoz is vezethet.

Talán arra a legbüszkébbek, hogy a ház klímája is nagyon jól sikerült. A tetőszerkezetet úgy alakították ki, hogy nyáron árnyékot adjon, télen pedig beengedje a napsütést: "Ezáltal a ház hűvös marad meleg időben, és kellemesen meleg télen. Igaz, hogy a kisebb ablakok miatt kicsit sötétebb a ház, de ez régen is cél volt: hűvösebb nyarak és enyhébb telek érdekében. Mostanra a munka oroszlánrésze már mögöttünk van, és bár sok időbe telt, úgy érezzük, hogy megérte. A ház nemcsak otthonos, de tartós és jól átgondolt lett. Ha valaha újra belevágnék, talán máshogy csinálnék néhány dolgot, de összességében elégedettek vagyunk az eredménnyel." - közli még.

Címlapkép, fotók: F. Benjamin