Meghalt egy tízéves kisfiú a Brandenburg tartományban található Havellandban. Az iskolás fiú diftériában, más néven torokgyíkban betegedett meg még szeptemberben.
Visszafelé sült el a multik gigafegyvere: rengeteg fiatal van veszélyben, a te gyereked is érintett lehet
Gyors ütemben emelkedik a nikotinfogyasztás a diákok körében Ausztriában, az új trend szerint már nem a hagyományos cigaretták, hanem az úgynevezett "életmódtermékekként" árusított "nikotinpárnák" és az e-cigaretták használata miatt - jelentette ki szerdán Martin Busch osztrák kábítószer-szakértő, a 2024-es ausztriai drogjelentés egyik szerzője.
Az új termékek elterjedésének következtében a csökkenés évei után előfordulhat, hogy ismét egyre több ember válik nikotinfüggővé. Az új nikotintermékek részben lenullázzák azt a pozitív trendet, hogy a fiatalok kevesebb hagyományos cigarettát szívnak - figyelmeztetett a szakértő. Míg 2002-ben a 15 éves diákok 22 százaléka napi szinten dohányzott, 2022-ben ez az arány már csak 4 százalék volt.
Ugyanakkor 2022-ben már azt tapasztalták, hogy ennek a korosztálynak a 3 százaléka minden nap használt snüsszt, vagyis olyan füstmentes "nikotinpárnát", amelyet a száj alsó vagy felső nyálkahártyájára szoktak helyezni, 2 százalék pedig ugyancsak napi szinten szívott e-cigarettát. Martin Busch arra hívta fel a figyelmet ezzel kapcsolatban, hogy a nikotin rövid időn belül függőséget alakít ki, ráadásul nem kizárt, hogy az ezekhez a termékekhez hozzáadott ízesítők rákkeltők lehetnek, és a magas dózisú nikotin fogyasztásának hosszú távú következményei jelenleg még beláthatatlanok.
Az osztrák drogjelentés szerint Ausztriában a 15 év feletti népesség 21 százaléka dohányzik napi rendszerességgel. A dohányosok harmada ugyanakkor fontolgatja a leszokást, ami a szakértők szerint nagy lehetőséget rejt arra, hogy ténylegesen csökkenjen a cigarettafüggők száma.
Hosszú távon az egy főre jutó alkoholfogyasztás mennyisége is visszaszoruló tendenciát mutat, azonban míg más országokban a csökkenés gyorsabban ment végbe, Ausztria még mindig nagyfogyasztónak számít - derült ki a jelentésből. Az osztrákok 15 százaléka egészségkárosító hatású mennyiségű alkoholt fogyaszt, a férfiak körében ez az arány magasabb, 19 százalék, a nőknél valamivel alacsonyabb, 11 százalék.
A férfiak esetében háromszor-négyszer gyakoribbak az alkoholfogyasztáshoz köthető halálokok - mutatott rá Busch. Hozzátette: manapság az alkohol lényegesen kisebb szerepet játszik a közlekedési balesetekben, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Míg 1971-ben még 420 ember vesztette életét ittas vezetés miatt bekövetkezett balesetben, 2022-ben 26 ilyen halálesetet jegyeztek fel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az illegális kábítószerek piacán stabilnak mondható a szerhasználók aránya. A legmagasabb rizikójú kábítószerek fogyasztását az opioidok uralják, mint például a heroin. Becslések szerint Ausztriában 35-40 ezer ember lehet érintett, túlnyomórészt 25 év feletti férfiak. Bár a drogfogyasztók száma nem változott az utóbbi években, a közelmúltban jelentősen emelkedett a halálos kimenetelű túladagolások száma, aminek okai nem egészen egyértelműek.
Martin Busch szerint elképzelhető, hogy ezek az esetek olyan, hosszú ideje függőséggel élő drogfogyasztókat érintettek, akiknek az életkoruk emelkedésével alacsonyabb lett a toleranciaszintjük, és emiatt emelkedett a halálozási kockázatuk. Egy másik lehetséges magyarázat szerint az utóbbi időben nagyobb tisztaságúak a kábítószerekben lévő hatóanyagok, ami növeli a halálos túladagolás kockázatát, vagyis előfordul, hogy ugyanaz a dózis már nagyobb mennyiségű veszélyes anyagot tartalmaz.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.