25 °C Budapest
A városi temető régi, gondozatlan sírokkal. Kő sírkövek, fémkeresztek. Városi temető. Sírkövek és kőkeresztek, elhagyatott és benőtt füves sírok ismeretlen emberek sírjaival. A halál fogalma, az élet vége, szomorúság, bánat és magány.

Ennyire nincs pénze a magyaroknak? Így játszották ki az ápolási díjat, kell gyomor hozzá

MTI
2025. január 29. 12:33

Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki felesége halálát eltitkolva, egy évig jogosulatlanul vette fel az ápolása után járó díjakat - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.

Saághy Flóra közölte, a férfit nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják. A kormányhivatal a férfi részére felesége ápolása miatt 2022 májusában állapított meg ápolási díjat. A hivatal a határozatában arról is tájékoztatta a vádlottat, hogy minden a támogatás megszűnésére okot adó körülményről - így az ápolt személy elhalálozásáról - értesítenie kell a folyósító szervet.

A vádlott felesége 2022 novemberében elhunyt, ennek ellenére a férfi ezt nem jelentette be a hatóságnak, hanem egy éven keresztül felvette a havonta a számlájára folyósított díjakat, mintegy egymillió forintot. Azt, hogy a férfi jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, a hatóság egy tavaly, hivatalból végzett ellenőrzés során fedezte fel és a vádlottat az összeg visszafizetésére kötelezte, amelyet a férfi megkezdett - tudatta a szóvivő.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 31. szombat
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 31. 18:02