A Gallup nem végzett a nyitott szavazókörök mindegyikében olyan vizsgálatot, amely alapján megjósolható volna a második forduló eredménye - áll az intézet közleményében. A hét során végzett különböző méréseik eredményei alapján azt látták, hogy az MDF táborát a Fideszből kiábrándult, és jelen körülmények között a kormányváltást nagyobbik rosszként megélő választók alkotják. Ennek megfelelően a
A jobb szél szavazói az MDF-nél inkább kiállnak a jobboldal jelöltje mellett, de közülük is sokan inkább a távolmaradás mellett döntöttek. Az SZDSZ hívek háromnegyede az MSZP mellé áll, a Fidesz az ő támogatásukra nem számíthat. Úgy tűnik, hogy a második fordulós szavazók inkább hajlamosak az ellenkező eszmét elutasítani, mintsem hogy felvállaltan képviselt világnézeti jegyében szavaznának. Az első fordulóban részt vettek szavazási hajlandósága csökkent és ezt a különbséget a második körben várhatóan belépő szavazók nem képesek ellensúlyozni, így a részvételi arány elmarad az első fordulóétól.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.