Sok hirdetés még manapság, már túl a szövetkezeti botrányokon, is hatalmas nyereséggel kecsegtet, nem ritkán jóval a többi befektetési lehetőség hozamai feletti, akár 25-33 százalékos hasznot is ígér. Természetesen a nagyobb hozamok nagyobb kockázatot is jelentenek, hogy mennyire nagyot arról sokat tudnának mesélni a pórul járt kisbefektetők, akik az elmúlt hónapokat azzal töltötték, hogy futottak a pénzük után. Olvasónk kérdésére választ keresve néztünk jobban utána a Baumag és a Duna Profit szövetkezetek körül kirobbant botrányoknak, illetve annak, hogy áll az ügy jelen pillanatban, és milyen fejlemények várhatóak a kisbefektetők, jelen esetben szövetkezeti tagok kártalanítása ügyében.
A kulcsszót a hosszú évek óta tartó sorozatos szövetkezeti botrányok esetében pontosan ez adja, szövetkezeti tag, vagyis nem befektető. A szövetkezeti törvény szerint ugyanis, ha valaki szövetkezetbe belép, akkor a részjegy megvásárlásával teljes jogú tagságot nyer, amely a megfelelő kötelezettséget tejesítését és jogok gyakorlásának lehetőségét is magában rejti. De mindenképpen a részjegyének értékével felel a szövetkezet tevékenységéért.
Míg amikor a pénzét befektetni vágyó befektetési jegyet vásárol, védi őt az Befektető-védelmi Alap, és jogos követeléséért kártalanítást kaphat, addig a szövetkezetek esetében a tagok csődeljárás esetén semmilyen szervhez nem fordulhatnak jogsegélyért. Ráadásul a leges-legutolsók azon a listán, amelyen a kielégítendő követelések szerepelnek, és sok esetben már nem marad semmi az eladott javakból mire ők következnének.
Az ígéret szép szó...
A 2001-ben 3 millió forint részjegytőkével alapított Duna Profit Ingatlanszövetkezet ellen 2003-ban indult meg a nyomozás, amelyet néhány hete fejezett be a Vas-megyei Rendőr Főkapitányság, és amelynek eredményeképpen a szövetkezet 15 vezető beosztású munkatársát körülbelül 3000 bűncselekmény elkövetésével vádolják. A meglepően nagy szám azonban nem különbözőféle bűnöket takar, ez azoknak a szerencsétlenül járt embereknek a tömege, akik most szeretnék visszakapni összekuporgatott pénzüket.
Mekkora is az az "óriás" hozam, amelynek ígéretétől olyannyira megszédültek az emberek, hogy nem akartak számolni a szövetkezeti forma veszélyivel: 16, 24 százalék 3-6 hónapos lejáratra 16, 24, míg egyes esetekben akár 33 százalék is lehetett a Duna Profitnak bizalmat szavazóknak "garantált" haszon. A "befektetők" figyelmét persze nem hívták fel a kockázatokra, és nem tájékoztatták a lehetséges veszélyekről, sőt azt mondták nekik, hogy pénzük itt legalább akkora biztonságban van, mintha egy bankban lenne lekötve.
Mindezzel 8 milliárd forintnyi forrást sikerült összegyűjteniük, amelyből különböző cégeket hoztak létre, ingatlanokat vásároltak, szállodát üzemeltettek, vagy gyárat építettek. Mindaddig szépen is folyt az élet e "csodás vállalkozásban", mígnem az első befektető a pénzét szerette volna látni, mígnem elérkezett a hozamok kifizetésének ideje, bár míg egy rendes piramisjátékhoz hasonlóan többen érkeztek és hozták magukkal a pénzüket is, addig ezzel nem volt gond.
A befektetői ostrom alatt azonban megingott a várfal, és az ingatlanszövetkezet arra kényszerült, hogy értéken alul eladja az egyik általa birtokolt ingatlant, hogy ezzel időt nyerjen a szükséges pénz előteremtésére, ami persze nem volt a birtokában. A végelszámolásnál kiderült, hogy a szövetkezet birtokában lévő eszközök értéke nem haladta meg a 6 milliárd forintot, míg a tőke- és hozamkövetelések 8 milliárd forintot tettek ki. Látható volt, hogy a tagok kártalanítására nem futja majd.
Baumagéknál is áll a bál
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hasonló a helyzet a Baumag-csoport egyik szövetkezeténél is, ahol jelenleg már a vádemelési szakaszban tart az ügy, miközben az egykori igazgató, Balázs László tovább működteti megmaradt szövetkezeteit Agenda néven. Különböző híresztelések kaptak szárnyra arról, hogy pontosan hány károsultnak hány milliárd forintját élte fel az említett szövetkezet: eddig 7200-an tettek feljelentést, akik összesen 20 milliárd forintnyi vagyonukat szeretnék viszontlátni.
A jelek szerint a szövetkezet tulajdonában jelenleg 200 millió forintnyi felosztható összeg van, amelyet azonban még kiegészíthetnek majd a szövetkezet birtokában lévő több milliárd forint értékű ingatlan eladásából származó összeggel, ha ezt a bíróság is jóváhagyja. Természetesen azt, hogy az eladásokból a valódi érték hány százaléka fog beérkezni, előre nem lehet tudni, de így is még évekbe telhet mire egyáltalán a befektetett pénzük töredékét visszakapják majd a tagok.
Sokan kérdezgetik maguktól: vajon hogy történhetett meg mindez Magyarországon, és miért pont velük történt. Az alapvető problémát mindkét és általában mind a hét esetben az okozta, hogy ezek a szövetkezetek rossz piramisjáték formájában működtek, vagyis nem volt mögöttük olyan gazdasági tevékenység, amelyből az ígért hozamokat ki tudták volna fizetni.
Ahogy Balázs László, a Baumag igazgatója is elmondta egy a interjúban, ők több éves megtérülési idővel számoltak, amelyet három részre osztottak: a felhalmozási időre, a termővé fordulási időre, és kifizetési időre. Az egyetlen probléma csak ott volt, hogy ők ezeket a hozamokat nem évek múlvára, hanem hónapokkal későbbre ígérték.
A szomorú történetek tanulságát a következőkben határozhatjuk meg: ne higgyünk senkinek, ha kockázatmentesen óriási hozamokat ígér, mert a nagyobb hozam az esetek nagy többségében nagyobb kockázattal jár. És nézünk utána vagy akár nézessünk utána egy ügyvéddel annak, hogy a befektetés valóban biztonságos, nincsenek-e benne számunkra első látásra felismerhetetlen buktatók, megéri a fáradságot és az óradíjat is, mint az jól látható a fent említett példákból.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.