A Pénzcentrum 2024. szeptember 17.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,71 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel, 71 742,77 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy kedden a nemzetközi tőzsdéken borongós volt a hangulat, a főbb nyugat-európai indexek csökkentek, és ez hatott a Budapesti Értéktőzsdére is.
Kifejtette, a magyar tőzsde vezető részvényei közül a Richter tudott kismértékben emelkedni, ugyanakkor a Mol árfolyamának csökkenése azért meglepő, mert reggel még jelentős emelkedésben volt az olajipari papír, miután kiderült, hogy folytatódik a kőolaj-szállítás Oroszország felől. Az OTP és a Magyar Telekom csökkenése mögött pedig a nemzetközi befektetői hangulat romlása húzódik meg - tette hozzá.
A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,61 százalékkal 2616 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 0,63 százalékkal 18 050 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,78 százalékkal 1018 forintra gyengült, forgalma 489,2 millió forint volt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 650 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6588,33 ponton zárt kedden, ez 48,82 pontos, 0,74 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.