"Az előnyeiről szoktunk beszélni, pedig..." - interjú

Pénzcentrum: Sokat beszélnek az egybiztosítós, illetve a több-biztosítós modell elméleti előnyeiről és hátrányairól. Arról azonban kevés szó esik, hogy ez milyen változást hoz a mindennapjainkban. Mit gondol erről egy biztosítási szakember, aki ráadásul a személybiztosítási területen dolgozik vezetőként?

Paál Zoltán: Amelyik több-biztosítós modellt ismerem, annak alapján rövid távon nem sok változásra lehet számítani. A járulékot ugyanúgy az államnak fizetjük, mint eddig, csak az állam ezt az összeget nem kizárólag az OEP-nek adja oda, hogy gazdálkodjon vele, hanem a biztosítók kapnák meg valamilyen kockázati súlyozás szerint - ún. fejkvóta-finanszírozás alapján -a pénzt. Amelyik biztosítónál több idősebb ember van, az többet kapna, akinél fiatalabbak, az kevesebbet. Ezek után a biztosítóknak kell a szolgáltatókkal szerződni és a szolgáltatásokat finanszírozni. Éppen ezért nem hiszem, hogy ez olcsóbb lesz nekünk. Mitől is lenne az?

Ugyanúgy járulékot kell fizetnünk. Hosszú távon akkor lehet esetleg a költségeket csökkenteni, ha a rendszerben lévő, egyébként senki által le nem tagadott megtakarítási potenciálokat jobb szervezéssel, több odafigyeléssel realizálni lehet, és az egészségügy költségei kicsit lejjebb mennének, akkor elvileg megteheti az állam, hogy csökkenti a járulékokat.

Pénzcentrum: Milyen hátránya lehet a több-biztosítós modellnek?

Paál Zoltán: Általában az előnyeiről szoktunk beszélni, pedig való igaz, vannak hátrányai is. Az biztos, hogy több, kisebb szervezet nem lesz annyira költséghatékony. Az persze önmagában még nem probléma, hogy egy biztosító költségei magasabbak lesznek, mint most az OEP-é, hiszen az OEP költséghányada úgy nagyon alacsony, hogy számos olyan funkciót nem tölt be, amit jó volna, ha megtenne. Így tehát ez a hátrány a minden napi szolgáltatásokban inkább előnyt jelenthet.

Előny ezzel szemben, hogy a szolgáltatók finanszírozására mennyi pénzt kell fordítani, attól függ, hogy mennyire jól szervezett az ellátás - ez pedig várhatóan javulni fog, tehát csökkennek a költségek. A kérdés, hogy a biztosítók saját költsége a magasabb vagy a szolgáltatók oldalán a megtakarítás, ettől függ, hogy a rendszer olcsóbban vagy drágábban üzemel majd. Ezt ma senki nem tudja, többek között erről vitatkoznak a több-biztosítós rendszer hívei és ellenzői.

Pénzcentrum: Milyen kérdéseket kell először tisztázni annak érdekében, hogy a biztosítók tisztán lássanak és felkészülten léphessenek a piacra? Milyen jogi garanciákat várnak el?

Paál Zoltán: Nehéz lenne nem meglátni, hogy kevéssé van társadalmi konszenzus ebben a kérdésben. Még csak azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a kormánypártok szeretnék, az ellenzékiek pedig nem. Ilyen körülmények között igen kockázatos milliárdokat fektetni ebbe az üzletbe, ami ráadásul rövid távon biztosan nem térül meg, 5-10 évre kellene tervezni - ezért nem szerencsés, ha másfél év után visszacsinálják. Éppen ezért szeretnénk valamiféle garanciát arra, hogy ha megszüntetnék ezt a rendszert, abban az esetben is zavartalanul képviselhessük ügyfeleink érdekeit, és a befektetett pénzünket vagy annak egy részét visszakaphassuk - feltéve hogy nem azért szüntetik meg a rendszert, mert egyértelműen kiderül, hogy nem működőképes ebben a formájában.

Ezen kívül számtalan olyan apróság van, ami meghatározza, hogy ezt a rendszert lehet-e jól működtetni, vagy sem. Sokan azt gondolják, hogy jön a nyerészkedő biztosító, két év alatt lekaszálja, amit lehet, azután lelép. Ezzel szemben a biztosító nagyon hosszú távra szokott tervezni, ez a magatartás nem fér bele az imázsába, hiszen utána semmilyen biztosítást nem tudna értékesíteni. Hosszú távon szeretnénk ezt a tevékenységet folytatni, ehhez viszont az kell, hogy üzemeltethető legyen a rendszer, legalább elméletben. Azután az már a mi problémánk, hogy ez a gyakorlatban sikerül-e.

Pénzcentrum: Milyen problémák merülhetnek fel?

Paál Zoltán: Jelen pillanatban az állam határozza meg, hogy mennyi a finanszírozási összeg, hiszen az állam mondja meg, hogy mekkorák legyenek a járulékok, és ebből mennyit kíván az egészségügyre fordítani. A másik oldalon a szolgáltatási csomagot, hogy mit kell ezért nyújtani, szintén az állam határozza meg. Ilyen körülmények között két probléma merül fel, az egyik rövid távon: ha megmondják a biztosítónak azt is, hogy mennyi a bevétele és azt is, hogy mennyi a kiadása, de egyébként legyen ügyes, ez nem egy biztosítási tevékenység, értelmes vállalkozó ebbe nem nagyon vág bele.

Másrészt még ha az elején ezt jól ki is találják, az idők folyamán ez torzul, hiszen elöregszik a társadalom, megjelennek eredményes, de méregdrága új technológiák, amiket ha befogadnak a csomagba, a költségek nyilvánvalóan elszállnak. Tehát ha nem látunk magunk előtt egy olyan rendszeres felülvizsgálati mechanizmust, hogy a bevételek és a kiadások drasztikusan ne mászhassanak el egymástól, ebbe csak csődbe menni lehet. Számtalan olyan kérdés is van, ami nem a több-biztosítós modellről, hanem az egészségügy menedzseléséről szól. Ilyen például a szolgáltatók gazdasági átláthatósága, a minőségbiztosítás kérdése - milyen módon lehet ellenőrizni, hogy egy kórház vagy egy orvos jól dolgozik-e -, mi lesz a következménye, ha ellenőrzéskor kiderül, hogy a szolgáltató rosszul dolgozik. Jelen pillanatban ugyanis semmi. Olyannyira, hogy az OEP-nél azt hallottuk, hogy ha kiderül, hogy egy szolgáltató katasztrofálisan dolgozik, ne adj' isten még szabálytalanul is, és az OEP szerződést bont vele, egy hónap múlva újra megkötik vele a szerződést, mivel erre kötelezettségük van. Át kell gondolni azt is, hogy a kórházak milyen jogviszonyban vannak, a magánkórházak ugyanolyan módon finanszírozhatók-e, mint a közkórházak, vagy sem. A finanszírozásnak szektorsemlegesnek kellene lenni, különben monopolhelyzetbe kerülhetnek egyes területeken kórházak, rendelőintézetek. Ha ezekre a kérdésekre nincs válasz, akkor nem lehet belevágni.

Pénzcentrum: Nemcsak a politika, hanem az orvostársadalom is megosztott ebben a kérdésben. Lát-e esélyt arra, hogy létrejöjjön a több-biztosítós modell hazánkban?

Paál Zoltán: Ez a váltás elméletileg megtörténhet, inkább azt érzem, hogy ma már időzavarban vagyunk. Nagyon közel a választásokhoz egyetlen politikai erő sem vállalna fel egy ekkora mértékű változást. A törvények megalkotásához rengeteg idő szükséges, akár egy év is. Ezután ahhoz, hogy elindulhasson egy biztosító, meglegyen az informatikai, szervezeti háttér, szükséges még egy fél év, tehát 2008 közepe-2009 eleje előtt el sem indulhat a rendszer. Arról nem is beszélve, hogy a törvénytervezetben az is szerepel - nagyon helyesen -, hogy egy biztosító csak akkor kaphat engedélyt, ha egy előtoborzás során legalább 100 ezer ügyfelet fel tud mutatni. Ez megint csak idő. 2010-ben pedig választások lesznek. Radikális változtatásra tehát nem számítok. Ezzel szemben a vegyes konstrukcióra van esély. Ez úgy épül fel,, hogy megalkotják a törvényt, egy biztosító van a piacon, az OEP Zrt., utána pedig jöhet a többi biztosító. Az is érdekes kérdés, hogy vajon hogyan fog közeledni a jelenlegi finanszírozás a valós költségekhez. Ez a biztosítók dolga lesz, vagy az államé? Ugyanis a jelenlegi finanszírozásnak nem sok köze van a valós költségekhez. És vajon hogyan lehet szektorsemleges finanszírozást csinálni úgy, hogy a műszerek, épületek amortizációja ma taxatíve nincs benne a finanszírozásban? Nem tudom elképzelni, hogy egy magánkórház vállalja, hogy majd a tulajdonosok fizetik az épületet, a beavatkozás költségeit meg kifizeti a biztosító. Az egészségügyi intézményeknek ma már 100 milliárdos adósságállománya van. Ki fogja ezt kifizetni? Mi történik a volumenkorlátokkal? Számtalan kérdés merül fel, rengeteg még a munka. Murphy törvénye szerint minden megoldott probléma mögött legalább tíz másik várja, hogy előbukkanhasson, el kellene kezdeni megoldani ezeket. Ma még a felszínen folyik a politikai vita, még a szakértőinek nevezett szinteken is. A felek egyelőre arról győzködik egymást, hogy melyik modell lenne jó, de hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy bármelyik jól működjön, az még odébb van.

Pénzcentrum: A Generali miért vállalja fel egy ilyen konferencia megszervezését?

Paál Zoltán: Az egészségügy esetében átláthatatlan a helyzet, a legtöbben azt sem értik, hogy miről folyik a vita. Emellett egy csomó szakmai kérdéssel senki nem foglalkozik, vagy csak nagyon eldugott műhelyekben, pedig ezek alapkérdések lennének. Szeretnénk ezeknek legalább egy részét felszínre hozni, illetve egy fórumot teremteni arra, hogy szakértők elkezdjenek vitatkozni ezekről a kérdésekről.