Az október 7-én megjelenő Shadow Ticket a harmincas évek nagy gazdasági világválságának idején játszódik majd.
Emelhetik a tojás árát a hazai termelők, a madárinfluenza miatt ugyanis egyre szűkebb a kínálat a piacon - írja a Magyar Idők.
A madárinfluenza elérte a tojástermelőket az Európai Unióban és Magyarországon - mondta a lapnak Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke. Gondot okoznak a területi és forgalmi korlátozások, a kényszervágások miatt pedig mintegy 10 százalékkal csökkent a tojóállomány.
A szakember szerint a januári időszakban minden évben kevesebb a tojás a piacon, mivel a tojóállományokat ebben az időszakban cserélik le a termelők. Ezt a hiányt azonban általában kompenzálni tudják a karácsony utáni hetekben felhalmozódó készletek. Idén azonban a kereslet folyamatosan magasabb szinten volt, így a készletek sem töltődtek fel.
A keresleti piac pedig értelemszerűen magasabb árakat hoz magával, az áremeléssel azonban Végh László szerint a termelőknek is csínján kell bánniuk. Az ő érdekük az, hogy minél több tojást vásároljanak a háztartások, magasabb fogyasztás pedig csak kedvező árakkal érhető el.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


