Búcsúzik a Pénzcentrum

Dolgozni ugyanis mindenütt lehet. Kell hozzá egy laptop, meg internet-kapcsolat, és már mehet is az újságírás, a kényelmes fotel, a légkondi és a kávégép tényleg csak hab a tortán. A nap fénypontja azonban, amikor az ember délben (egykor-kettőkor vérmérséklettől függően) felkel és nekiindul, hogy jól megtömje a bendőjét. A szerkesztőségen belül régóta folyik a klikkesedés, kinek mi a kedvence, hol mit érdemes enni és persze melyek azok, amelyet egészségügyi indokokból jobb elkerülni. Persze ízlésről teljesen felesleges vitatkozni, hiszen van, akinek az ízvilág számít, van, akinek a gyors kiszolgálás, megint mások a megfelelő ár/kalória arányra esküsznek és hihetetlen, de tényleg vannak olyanok, akik nem szeretnek ötven méternél messzebb menni a legragyogóbb tavaszi napsütésben sem.

Miközben szomorú szívvel itt hagyjuk az évek során szépen kinőtt irodát, búcsúzóul megpróbáltuk összeszedni a legkedveltebb helyeket, ahol megfordultunk az évek során. Meg azt is, hogy miért.

A szerkesztőségi szavazés eredményeiért kattints ide.

A legkézenfekvőbb választások mindig az orrunk előtt fekszenek. Ennek megfelelően - akárki akármelyik étteremre is szavazott névtelenül a szerkesztőségben - a háztömbünkben fekvő étkezdék mindig is számíthattak kitüntetett figyelmünkre. Farkasordító hidegben, amikor az emberen erőt vesz a komformista életmód, nyilván nem megy ötven méternél messzebb - már ha éppen nem a pizzafutárok életét kockáztatja a rendeléseivel.

A háztömb túloldalán, de még mindig 50 méteres körzeten belül található a Mór étterem, a fagyoskodó újságírók és a "tíz percem van a meetingig" típusú rovatvezetők kedvenc helye. Örvendetes, hogy legalább egy kolléga felvállalta, hogy szeretett oda járni, annak ellenére, hogy az évek folyamán valószínűleg mindenki megfordult ott és nem egyszer. Bátor munkatársunk e szavakkal jellemezte a helyet: "Habár a Mór-t cégünknél senki sem szereti én szívesen jártam oda. A rántott hal és a főzelékek ár/érték/tápanyag mutatója szerintem jó volt." Nincs mit hozzáfűzni.

Gyanítom, a Noában soha senki nem járt benn, ennek ellenére az "egyet fizet kettőt kap" pizzaszeletei az esti szerkesztők, és a munkaidő után itt maradó pókerjátékosok kedvencei közé tartoztak. Olcsó, gyorsan megvan, remekül csillapítja az éhséget, mi kell még?!

S távol

Bár Karcsi Bácsi vendéglőjének megközelítéséhez át kellett kelni az úttesten, egy-két kolléga talán még így is el tudta volna pöckölni a reggeli kiflivéget az ablakából az étterem bejáratáig. Előnyei közé tartozott az internetre is feltöltött napi menü - vagyis nem kellett lemenni kibogarászni, mi is az aznapi betevő -, hátrányai közé pedig a hektikus kiszolgálás: ha elúszott a konyha, nem ritkán egy óra volt, mire befejezte az ember az egyszerű háromfogásos ebédjét.

Szintén egy háztömbnyi távolságra volt található, az IT-csapat kedvence a Teltház, mely nevéhez méltóan mindig tele volt: nyilván a korrekt adagok sokak szívét megdobogtatták, s ezért a tízperces sorbanállást is hajlandóak voltak felvállalni. A kollégák oly annyira siratták a helyet, hogy még eme borzalmas szösszenettel is megajándékoztak minket: "Tüzesen Sütlea Nyárinap Sugára, Nemeszek Ezentúl - Énmár A Teltházba". Én kérek elnézést a szerkesztőség nevében is.

A Ruttkai Éva színház tőszomszédságában található hentesnek is megvoltak a rajongói, igaz nem annyira kulináris, mint inkább szociológiai alapon. Idézem: "Egy hónapban egyszer kitűnő választás, nemcsak abban az esetben, ha az ember az alacsony koleszterinszintjét akarja egy cseppett helyrepofozni, de akkor is, ha a helyi 'lakósok' üde és változatos lelki világában szeretne elmélyedni kicsinyét." Gyanítom, az ilyen emberek hétvégén titokban a Lovira járnak, a lovakkal ordítozó nyugdíjasokat megfigyelni.

Néhány sarokkal arrébb, a Jókai utcában található az Indigó, mely nem annyira alacsony áraival, mint inkább elképesztő ízeivel hódít: a tandoorban sült csípős csirkeszárnyakat például képtelenség egy liter mango lassi nélkül elfogyasztani, olyan erős, mégis újra és újra megkívánja az ember. "... bár nem olcsó, de hatalmas adag, mindig finom, mindig kedves kiszolgálással!" - foglalta össze a hely esszenciáját egy kolléga.

A Nagymező utcában a laikus - és fiatal - városlakók legfeljebb hajnaltájt szoktak étkezni, valamelyik szórakozóhelyről kiesve, ám a Portfólió és a Pénzcentrum szerkesztősége gyakran megtette a 200 méteres utat az élvezeteket kutatva. A szerkesztőség nagy öregjeinek kedvence Csang úr kínai étkezdéje, mely az ilyen típusú éttermek mezőnyéből messze kiemelkedik. Az árak változatlanok három éve (hatoszáotven), minden évben kapunk ajándékot, van törzsvásárlói kártya és ha nincs épp valami készen, gyakorlatilag kérés nélkül is megcsinálják pillanatok alatt. Ja, és van légkondi, ami nyáron hihetetlen előny tud lenni.

Sajnos a Dessewfy utca sarkán található Csirkésről ez nem mondható el, ennek ellenére mégis kisebb expedíciók indulnak az irányába minden délben. Hogy mi az oka? A válasz egyszerű: a gyors kiszolgálás és a II-es menü "lájtkólával". És ezért érdemes túlélni a 10 perces sorbanállás szenvedéseit is.

Egy sarokra található a Nagymező utcától a Balettcipő, melynek 990 forintos menüje néha nagyon finom, néha pedig "érdekes", de rosszat még nem ettünk ott soha. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mellette lévő Artisanoban sem rossz a menü, de olyan kicsi, hogy csak egy kiadós fagyival/süteménnyel kiegészítve lehet teljes tápértékű ebédnek nevezni. Nem úgy a Bombay Expressben, mely túlzás nélkül Budapest legjobb indiai gyorsétterme. Persze az átlagos menüáraknak legalább a dupláját kell lecsengetni a pultnál, ha az ember jól akar lakni, annyiból azonban nem csak jóllakik, de komoly kulinéris élménnyel felpörgetve vághat neki a délutáni munkának. Alig ötven méterre található onnan a Menza, mely mostanra olyan kultikus magasságokba emelkedett, mely már egyrészt túlzás, másrészt pedig emiatt felesleges is több szót pazarolni rá.

Végül de nem utolsósorban szeretnénk felhívnánk a figyelmet az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő Hummus bárra. Már a 600 forintos falafel szendvics is kitesz egy teljes ebédet,a hummus tálak pedig gyakorlatilag két személynek is elegendőek. Az már csak hab a tortán, hogy a betérő vendégeknek automatikusan a kezébe nyomnak egy pohár teát, a borravaló nemes intézményét pedig egy "Tipping is sexy" feliratú kancsóval oldották meg.

Szomorú szívvel hagyjuk itt e környéket, a megszokott ízeket és a belvárosi irodát, mely ugyan kicsi és - az utóbbi hónapokban - kényelmetlenül meleg volt, de mégiscsak karnyújtásnyira voltunk a belváros legjobb éttermeiről. Remélni tudjuk csak, hogy a Flórián tér környékén találunk hasonlóan színvonalas étkezdéket. Ha így lesz, mindenképpen tudósítunk róla.