Olimpiai kiszavazó-show: fókuszban a nézettség!

Pénzcentrum
2008. augusztus 6. 12:00

Az első olimpián még mindössze kilenc sportágban mérték össze tudásukat a versenyzők, idén Pekingben már 28 sportágban indulhatnak a sportolók. Vannak sportszövetségek, amelyek hosszú éveken át lobbiztak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, hogy vegyék fel őket az olimpiai programba, eredménytelenül. Annak jártunk utána, hogy mi határozza meg az olimpiai programot és mennyire befolyásolja egy adott sportág olimpiai jogosultságát a média szerepe és a televíziós nézettség.

1896-ban Athénban még csak kilenc sportág 43 versenyszámában hirdettek győztest, de az olimpiák programja az idő előre haladtával folyamatosan színesedett. A nemzetközi sportélet fejlődésével és az új sportágak megjelenésével a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ésszerűen bővítette a sportpalettát, mindig időben húzta meg a vonalat a hagyományos versenyszámok és a tradicionális sportágak mögött.


1936-ban Berlinben ilyen kamerával dolgoztak
Az első olimpiák versenyeiről az akkori technikai körülmények következtében csak nagyon kevés képes beszámoló készült. Az érdeklődők a helyszínen, vagy az újságok hasábjairól értesülhettek az eredményekről. A játékok hosszú hónapokig is elhúzódtak, ami a jelenkori olimpiák estében szinte elképzelhetetlen. A filmhíradós, a rádiós-, majd később a televíziós közvetítésekmegjelenése forradalmasította az olimpiai rendezést és a versenyszámok lebonyolítását.

Már a második világháború előtt felismerték, hogy a sporteseményekre egyre nagyobb tömeg kíváncsi, ezért a versenyeken rögzített felvételek a filmhíradók állandó tartalmává váltak. Később a rádiózás, majd a televíziózás széles körben történő elterjedésével megjelentek az első élő közvetítések.


1948-ból a BBC közvetítőállása
A rendezőknek alkalmazkodni kellett a közvetítési időhöz, nem húzódhattak el túl sokáig a versenyek, mert akkor könnyen érdektelenségbe fulladhatott volna a közvetítés. Az olimpiai menetrend és versenyszámok lebonyolítása ma már percre pontosan le vannak bontva, a televíziós jogok értékesítéséből dollármilliók vándorolnak a rendezők zsebébe. A szigorú protokoll és a reklámidők értékesítése miatt nem engedhetőek meg a csúszások és a halasztások.

A minél magasabb nézettség elérése érdekében a szövetség a televíziós társaságok nyomására hajlandó volt egyes sportágak lebonyolítási rendjének a megváltoztatására. Gondoljunk csak az öttusa versenyekre, ahová a teljes stábnak fel kell vonulni a lovaglópályára, a vívóterembe, a lövészetre, az uszodába és a futópályára is. Ha ezeket a helyszíneket nem koncentrálják egy területre és a lebonyolítást nem szűkítik egy napra, akkor a sportág már régen búcsút inthetett volna az olimpiának.


A Madárfészekben és a Vízkockában több tucat kamerával rögzítik az eseményeket
Nagy gondban vannak az amatőr ökölvívók és a birkózók is, a versenyszámok nézettsége nem közelíti meg az elvárható szintet, az előbbit a profi boksz szorítja háttérbe, utóbbit a folyamatos szabálymódosításokkal próbálják megmenteni és nézettebbé tenni.

A terem- és a csapatportok közvetítése televíziós szempontból talán a legkönnyebb és a reklámidők értékesítésével sincs különösebb gond. A labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, valamint az atlétikai versenyek az olimpia idején sokakat még azok közül is lekötnek, akik egyébként nem nagyon követik figyelemmel a sporteseményeket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az úszóversenyek térhódítása azonban szinte minden más sportágat felülmúlt az elmúlt két-három évtizedben. Amíg korábban a nem igazán övezte akkora rajongás az úszókat, addig manapság az egyik legnézettebb és legkedveltebb sportággá nőtte ki magát. A versenyzők igazi világsztárok lettek, a közvetítések világszínvonalúak és izgalmasak, az eredmények pedig lenyűgözőek. A világrekordokat sorra döntik a versenyzők és egyre több ország iratkozik fel a nagy úszónemzetek sorába.


A kínai televízió központi épülete
Az íjászat és a sportlövészet is a látványos közvetíthetőségének köszönheti, hogy még mindig szerepelhet az olimpiai programban. Az egyébként nem mindenki fantáziáját megmozgató sportágak versenyeit a képernyőkön keresztül sikerült sokkal izgalmasabbá tenni.

Az olimpiai program 2000-ben Sydneyben volt a legszélesebb, azóta öt sportágat már levettek a listáról. A strandröplabda három, a mountain bike és a gumiasztal (trambulin) mindössze két olimpiát élt meg. Korábban is voltak próbálkozások, de akadtak olyan sportágak, amelyekben mindössze egyszer kerültek megrendezésre a versenyek. A kötélhúzó verseny száz éve még stabil olimpiai sportágnak számított ma már inkább megmosolyogtató lenne.

A pekingi olimpia 44 helyszínéről összesen 560 óra közvetítést láthatunk a Magyar Televízióban. A csatorna az események hajnali kezdésétől a kora esti befejezéséig - a hírblokkokat leszámítva - csak a játékokon történtekkel fog foglalkozni élő közvetítések és összefoglalók keretében. A csatorna elmondása szerint a reklámok értékesítéséből származó bevételek már jóval meghaladják a közvetítési jogokért fizetett díjat. A rendezők becslései szerint egyes versenyszámokat világszerte több mint egymilliárd ember kísérhet figyelemmel a képernyőkön keresztül.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33