Halált okozó testi sértés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.

Elhunyt George Foreman, az ökölvívás legendás nehézsúlyú bajnoka, aki kétszeres világbajnoki címe mellett olimpiai aranyéremmel is büszkélkedhetett. A 76 éves sportoló nemcsak a ringben, hanem üzletemberként is maradandót alkotott - tudósított a BBC.
A Big George néven ismert amerikai sportoló az ökölvívás történetének egyik legkiemelkedőbb karrierjét építette fel. 1968-ban olimpiai aranyérmet nyert, majd kétszer szerezte meg a nehézsúlyú világbajnoki címet - a másodikat 45 évesen, amivel ő lett minden idők legidősebb bajnoka.
Első címét az 1974-es legendás 'Rumble in the Jungle' mérkőzésen vesztette el Muhammad Ali ellen. Lenyűgöző pályafutása során 76 győzelmet aratott, ebből 68-at kiütéssel - majdnem kétszer annyit, mint Ali.
Foreman 1997-ben vonult vissza végleg, de még ezt megelőzően beleegyezett, hogy nevét adja egy grillsütőhöz, ami később többszörösét hozta számára, mint amit az ökölvívással keresett.
Családja pénteken este az Instagramon jelentette be halálhírét: 'Szívünk összetört. Egy elkötelezett prédikátor, odaadó férj, szerető apa, büszke nagy- és dédapa távozott, aki életét megingathatatlan hit, alázat és céltudatosság jellemezte.'
A texasi Marshallban 1949. január 10-én született Foreman hat testvérével együtt nőtt fel egyedülálló édesanyja mellett a szegregált amerikai Délen. Iskoláit félbehagyva utcai rablásokból élt, mielőtt megtalálta helyét a ringben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Profi karrierje során 37 egymást követő mérkőzést nyert meg. 1973-ban Kingstonban legyőzte a korábban veretlen Joe Fraziert, akit hatszor küldött padlóra az első két menetben. Az Ali elleni 1974-es mérkőzése Kinshasában minden idők egyik legemlékezetesebb bokszmérkőzése maradt.
1977-es visszavonulása után felszentelt lelkész lett Texasban, ahol saját egyházat alapított. 1987-ben tért vissza a ringbe, hogy pénzt gyűjtsön az általa alapított ifjúsági központ számára. 1994-ben, 45 évesen történelmet írt, amikor legyőzte a veretlen Michael Moorert.
Foreman ötször nősült, és tizenkét gyereke született, köztük öt fia, akiket mind George-nak nevezett el. Weboldalán azt írta erről: 'Azért adtam nekik ugyanazt a nevet, hogy mindig legyen valami közös bennük. Azt mondom nekik: Ha egyikünk felemelkedik, mind együtt emelkedünk fel. És ha egyikünk elbukik, mind együtt bukunk el!'

Sokkoló felfedezés a koronavírusról: még 2025-ben sem múlt el a veszély, rengeteg magyar élete a tét
A Covid-19 miatt kórházi kezelésre szorult betegek még 30 hónappal a hazabocsátásuk után is fokozott egészségügyi kockázatokkal néznek szembe.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


