Az EU egészében 43 százalék, Magyarországon 47 százalék azok aránya, akik azt mondták, hogy megérzik az inflációt.

Őrült összegeket gombolnak le rólunk a magánrendelők: egy kisebb kivizsgálás is 100 ezertől indul
A magyarok többsége egyre elégedetlenebb az állami egészségügyi ellátással. Egy 2024-es, 30 országban felvett kutatásban nálunk volt a legmagasabb (58%) azok aránya, akik rosszra vagy nagyon rosszra értékelték országuk egészségügyét, ráadásul Magyarországon volt az egyik legkevesebb (11%) azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a helyzet javulni fog - olvasható a Prémium Egészségpénztár közleményében.
Az egészségügy feladata, hogy minden állampolgárnak biztosítsa a számára releváns egészségügyi ellátást, méghozzá úgy, hogy az ne jelentsen az igénybe vevő számára aránytalan anyagi megterhelést. A magyarok többsége ugyanakkor egyre elégedetlenebb az állami egészségügyi ellátással.
Egy 2024-es, 30 országban felvett kutatásban nálunk volt a legmagasabb (58%) azok aránya, akik rosszra vagy nagyon rosszra értékelték országuk egészségügyét, ráadásul Magyarországon volt az egyik legkevesebb (11%) azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a helyzet javulni fog. A másik megoldás a magán, annak, aki megengedheti.
Kevesebb a páciens a magánellátásban, de még kifizetik az emelkedő árakat
A Prémiummal kapcsolatban álló egészségügyi szolgáltatók többségének nőttek a bevételei 2024-ben, azonban ez sokkal inkább volt köszönhető az áremeléseknek, mint az ügyfélszám emelkedésének. A magánszolgáltatóknál nagy számban szakorvosi vizsgálatokat keresnek az ügyfelek. Ezek közül a leggyakoribb a nőgyógyászat, a bőrgyógyászat, a szemészet, a belgyógyászat. Egyre emelkedik az igény a gasztroenteorológia és az endokrinológia iránt.
Általában minden kivizsgáláshoz kapcsolódik valamilyen kisebb diagnosztikai eljárás, pl. labor, a hasi és nyaki ultrahang, különböző röntgenvizsgálatok. Számos esetben egészül ki a sor nagyobb értékű tesztekkel, mint a CT, MRI vizsgálatok vagy gyomor-és béltükrözések.
Vidéken bőrgyógyászhoz, Budapesten MRI-re érdemes menni
A Prémium Egészségpénztárat kiszolgáló ellátásszervező adatai szerint az árak folyamatosan emelkednek, 2023. évben átlagosan 15%-kal, 2023-2024 között pedig 10%-kal. Az emelkedés dinamikája nagyjából ugyanolyan volt Budapesten, mint vidéken. Vannak olyan szolgáltatások, pl. a szakorvosi vizsgálatok (szemészet, belgyógyászat, bőrgyógyászat), amik vidéken 15-20%-kal olcsóbban megvásárolhatóak, mint a fővárosban, de CT és MR vizsgálatokhoz magasabb áron jutnak a vidéki nagyvárosokban az ügyfelek.
A szakorvosi vizsgálatok esetében 9%-os növekedést tapasztaltunk 2024-ben. Az olyan kisebb diagnosztikai vizsgálatok ára, mint a röntgen, EKG, labor, ultrahang 5-10%-kal emelkedett az utóbbi évben, míg a CT, MR vizsgálatok költsége Budapesten 6%-kal, vidéken 10%-kal lett magasabb. Általánosságban elmondható, hogy egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt, de a felső határ a csillagos ég.
Mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni, ha műtétre is szükségünk van. A népszerűbb egynapos sebészeti műtétek, mint pl. az artroszkópos beavatkozások, vagy a kisebb nőgyógyászati és sebészeti operációkért tavaly 10%-kal fizettünk többet. Az egyszerűbbek sem kerülnek kevesebbe, mint 300 ezer forint, de nem ritkák a millió forintot közelítő számlák.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mit tegyünk?
Az egészségügyi kiadások egészségpénztárakon keresztül történő finanszírozásával jelentősen csökkenthetjük költségeinket. Sokan felismerték ezt, 2024-ben rekordot döntött az új tagok száma a Pénztárakban.
Dr. Váradi Péter a Prémium Egészségpénztár vezető stratégai tanácsadó elmondta, hogy várakozásaikon felül, több, mint 32 ezer új belépővel nőtt tavaly a taglétszámuk és ha ez az ütem tovább folytatódik, úgy 2025. év végére átléphetik a 400 ezres határt.
Az újonnan érkezők tudatos felhasználók, csakúgy, mint a régebbi tagok egy jelentős része. Többen és többet helyeznek el a számlájukon évről évre, tavaly az inflációt mesze meghaladó 27%-os növekedéssel zárt a Prémium Egészségpénztár.
A befizetésekkel együtt emelkedik a szolgáltatásra fordított összeg is. Ezen belül évről évre egyre nagyobb részedést követel magának a magánegészségügyi kiadás. 2024-ben már a magánrendelőkben és fogászatokon hagyták a legnagyobb összeget a Prémium tagok megelőzve a gyógyszertári költéseket.

Kiadta a riasztást a száj- és körömfájás miatt a főállatorvos: ebben a megyében nagyon vigyázni kell
A járványügyi kockázat számottevően csökkenthető a sertésállomány levágásával, amit a korlátozott területen március 31-ig kell megtennie a gazdáknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


