Vélemény: a megtakarítások állami ösztönzéséről

Felkentek és halandók, államigazgatási szakemberek és vállalkozások, adószakértők és laikusok mind azt szajkózzák már egy jó ideje, hogy egyszerűsíteni kellene a magyar adórendszert, adóigazgatást, de ez alatt - természetesen - senki sem ugyanazt érti. Van, aki adócsökkentést, van, aki az adószerkezet átalakítását. Azt lassan már senki sem vitatja, hogy a magyarországi adórendszer az áttekinthetetlenségig elaprózott, tagolt, szabályrendszerei sokszor követhetetlenek, intézményeinek többsége túlságosan bonyolult, hogy azt ne mondjuk, szinte már-már alkalmazhatatlanok, betarthatatlanok. Mindezekből egyenesen következik, hogy a magyar adórendszer és az azt működtetni hivatott hatóságok aligha lehetnek hatékonyak, miközben nyilvánvalóan vannak, lehetnek olyan részterületek, ahol a rendszer akár korszerűnek is tekinthető. A magyar adórendszernek - a rossz szerkezet mellett - szerencsétlen jellemzője még, hogy viszonylag magas adóterhelést jelent, és hogy mérhetetlenül kiszámíthatatlan. Folyamatos változásai érthető módon kezdik ki a "felhasználók" - nem a bűnözők és nem is a vastagon a szürke gazdaságban búsás hasznukat meglelők - idegzetét.

Egy bonyolult adórendszer kialakulásának, létének számos oka van. Társadalmi, államszervezési, történelmi, gazdasági stb. Ezeket mind most nem vehetjük sorba, de egy momentumot - írásunk céljával összhangban - ki kell emelnünk. Van olyan vélekedés, amely szerint az adórendszerek azért bonyolultak, mert a társadalmi gazdasági viszonyok - amelyek közepette szabályozni kell az adózással kapcsolatos magatartásokat - maguk is túlságosan bonyolultak. (Persze, senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy adórendszer a gémeskút működésének egyszerűségéhez lenne hasonlítható, de az állami szabályozás bonyolultságának nyilván van valamiféle ésszerű határa. Belátható, hogy ez a határ leginkább az állami bevételek hatékony beszedésének követelménye, valamint az aktuális gazdaságpolitika alapján húzható meg.) Minden bizonnyal megegyezik a szakértők véleménye abban is, hogy az adótörvények szabályrendszerét mindenképpen elnehezíti, bonyolulttá teszi, ha olyan funkciókkal terhelik meg, amelyek eleve idegenek vagy távol állnak az adójogtól. Ilyen idegen funkciónak vélem, ha az adórendszert szociális szabályozók tömege fojtogatja. És nem azért, mert az azokban megmutatkozó igazságosságra való törekvés tőlem idegen lenne (sőt!), hanem azért, mert azok az adóztatási folyamat hatékonyságát rontják, miközben az őszinte szociális érzékenységünkből fakadó célok sem jutnak megfelelően érvényre. És ez fokozottan érvényes Magyarországon, a mai magyar valóságban.

Nem kell messzire mennünk, hogy előbbi állításunkat igazoljuk. Elegendő, ha megvizsgáljuk a hatályos személyi jövedelemadóról szóló törvényt. A kedvezmények, mentességek, adófizetés alóli felmentések többsége szociális célt szolgál, a szolidaritási elvből levezethetők. És éppen emiatt a törvény telis-tele van az igazságosságot növelni, a visszaéléseket csökkenteni hivatott részletekbe menő szabályokkal, a törvényi rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó eljárások, szankciók akkurátus leírásaival. És mindez igazolhatóan alacsony hatásfokkal érvényesül, hiszen a nagy állami beszedő rendszereket működtető hatóságoknak nincs meg az a képességük, hogy az igazi rászorultsági állapotokat, élethelyzeteket hatékonyan feltárják, ellenőrizzék. Innen is eredeztethető - több más fontos tényező mellett - a visszaélések nagy száma. Egyöntetű szakmai véleményt artikulálunk, amikor azt mondjuk, hogy az adórendszerből ki kell operálni az adószabályokat elnehezítő szociális elemeket, és azokat a szociális ellátó rendszerbe kell illeszteni, működtetésüket pedig a helyi szociális ellátó szervezetekhez, önkormányzatokhoz szükséges telepíteni. A rászorultsági elv hatékony érvényre jutásának ez lehet az egyik legfontosabb záloga.

A világválság által kikényszerített - hogyan is mondjam szalonképesen: pártpolitikai számítások két évtizednyi nyomása alól kitörni próbálkozó - jogalkotási folyamatból kirajzolódni látszik, hogy a személyi jövedelemadó törvényből törölnék a legtöbb kedvezményt, beleértve például a biztosítási adókedvezményt is. És itt meg kell állnunk egy pillanatra! Senki nem vitatja, hogy azok a kedvezmények, mentességek, amelyek bizonyos szociális kiegyenlítési célt szolgálnak, jellemzően nem valók a jövedelemadó-törvénybe. De súlyosan téved az, aki azt gondolja, hogy egy adott, világos gazdaságpolitikai cél elérésének nem lehet alkalmas terepe a jövedelemadó-törvény. Mire gondolok? A lakossági megtakarítási hajlandóság növelése ma talán az egyik legfontosabb feladat a Magyarország előtt álló gazdasági célok szempontjából. Az ország finanszírozásának - gyakorlatilag a külső (piaci alapokon rendelkezésre álló) források totális elapadásának időszakában - szinte egyetlen megfelelő eszköze és lehetősége a belső megtakarítás növelése. És kik azok, akik megtakarítanak? Nyilván a jövedelemtulajdonosok. És hol lehet a jövedelemtulajdonosokat "elérni és megszólítani" legjobban, ha nem a jövedelemadó-törvényben? És mit látunk e helyett? Az eddig megismert változtatási szándékok szerint - a kedvezmények, mentességek széles körének egyébként indokolt megszüntetése mellett - olyan kedvezmény is kimúlhat a mostani jogszabály-alkotási folyamat során, amely kifejezetten ellentétes az ország alapvető gazdaságpolitikai céljaival.

Véleményem szerint a megtakarításokat ösztönző állami kedvezmények legalkalmasabb (adekvát) eszközének tekinthető a személyijövedelemadó-törvény, így az ott megfogalmazott kedvezmények fenntartása vagy azok mai korhoz igazított aktualizált változatának megtartása - vagy akár újabbakkal való kiegészítése - kifejezetten kívánatos. Így van ez még akkor is, ha tudjuk, van olyan nagyságú jövedelemszint, ahol az adókedvezmény nélkül is magas a megtakarítási hajlandóság, a kedvezmény további megtakarítást nem eredményez, és van olyan alacsony jövedelemszint, ahol semmilyen ösztönző sem generál megtakarítást. De nyilvánvalóan kell lenniük olyan jövedelemtulajdonosoknak (sok ilyen van), akiknél az adókedvezmény lehetősége pótlólagos megtakarításhoz vezet. És végül, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a legtöbb lakossági megtakarítás (például a biztosítás vagy a nyugdíjalap) intézményi befektetők közreműködésével nagyrészt állampapír befektetésben testesül meg. Nem szorul külön magyarázatra az állampapír-kereslet esetleges - adókedvezményeken, megtakarításokon keresztüli - élénkülésének jótékony hatása az állampapírok hozamára és árfolyamára, és mindezek hatására az egyes piaci szereplők - beleértve az államot is - jövedelmi pozíciójára.