Novemberben némileg csökkent az újonnan kihelyezett lakáshitelek szerződéses összege.
A személyi hitelek piacán is visszaesést hozott a november – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált legfrissebb adataiból. Az októberi 80,61 milliárd forinttal szemben a tavalyi év utolsó előtti hónapjában mindössze 73,16 milliárd forint került kihelyezésre, amely 2024 első 11 hónapjának negyedik legerősebb eredménye. Ugyanakkor a csökkenés ellenére is elmondható, hogy a személyi hitelek piaca kiemelkedően jól teljesített a tavalyi évben, elvégre január-novemberben az újonnan kötött szerződések összege megközelítette a 755 milliárd forintot, amely 56,8%-os növekedést jelent a 2023 azonos időszakában mért eredményhez képest.
Ahogyan arról december elején beszámoltunk, tavaly októberben a személyi hitelek piaca minden idők legjobb eredményét produkálta a hónap során kihelyezett 80,61 milliárd forint hitelösszeggel. Ezt a novemberben kihelyezett 73,16 milliárd forint nem tudta felülmúlni – új rekord tehát nem született, ugyanakkor a novemberi eredmény is a tavaly év első 11 hónapjának negyedik legjobbja. Ez tehét az előző hónaphoz mért visszaesés ellenére is kiemelkedően jó eredménynek számít, arról nem is beszélve, hogy a 2023 azonos időszakában kihelyezett 46,18 milliárd forinthoz képest 58,4%-kal bővült a kihelyezés.
A 2024 első 11 hónapjában kihelyezett új személyi hitelek szerződéses összege 754,82 milliárd forintot tett ki, amely így már 196,16 milliárd forinttal múlja felül a korábbi csúcstartó 2019-es év teljes eredményét (558,66 milliárd forint). Ha viszont csak 2019 azonos időszakával, tehát január—novemberrel vetjük össze az adatokat, akkor már 231,6 milliárd forint a 2024-es év előnye (+44,3%).
Még látványosabb a 2024-es év kiemelkedő volta, ha a tavalyi számokat a 2023-as év azonos időszakának eredményével vetjük össze – a 2023 első 11 hónapjában kihelyezett 481,51 milliárd forintot 56,8%-kal múlta felül a tavalyi kihelyezés.
A személyihitel-szerződések darabszáma 25 503 volt novemberben, ami 8,3%-os visszaesést jelent az októberi 27 803-mal szemben. Ugyanakkor itt is növekedésről beszélhetünk, amennyiben a számokat a 2023 novemberivel vetjük össze – az akkor kötött 21 329 szerződéshez képest 19,6%-os emelkedést jelentett a tavaly novemberi szerződésszám. 2024 január-novemberben összesen 283 224 szerződés köttetett, míg 2023 azonos időszakában 227 309 (+24,6%).
A szerződések száma és a kihelyezett hitelösszeg alapján azt mondhatjuk, hogy tavaly novemberben 2 868 681 forint volt a személyi hitelek átlagos szerződéses összege, ami enyhe csökkenést jelent az októberi 2 899 096 forinthoz képest (-1%). Egészen más képet kapunk azonban, ha a legutóbbi értéket az egy évvel korábbival vetjük össze – a tavaly novemberi átlagösszeg 32,5%-kal haladta meg a 2023 novemberi 2 165 313 forintos átlagos hitelösszeget.
Novemberben 16,68% volt a személyi hitelek átlagos hitelköltség-mutatója, ami 0,33 százalékpontos csökkenést jelent az októberi 17,01%-hoz képest. Ugyanebben az időszakban a hitelek átlagkamata az októberi 16,72%-ról 16,42%-ra olvadt (-0,30%p).
Személyihitel-ajánlatok 2025 januárjában
Végezetül nézzük meg, milyen ajánlatok közül válogathatnak azok, akik most gondolkodnak személyi hitel felvételén. A Pénzcentrum kalkulátorával végzett számítás során a fent átlagosnak megnevezett 2 868 681 forint hitelösszeggel, 6 éves futamidővel és havi nettó 750 ezer forintos jövedelemmel számoltunk.
A fenti paraméterek mellett jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legkedvezőbb személyi hitelt 12,75%-os THM mellett, ami 56 181 forintos havi törlesztőrészletet jelentene a hitelfelvevők számára. A teljes visszafizetés összege ebben az esetben 4 045 007 forint lenne. Az UniCredit Bank után a K&H Bank (55 177 forint törlesztő, 12,82% THM), a CIB Bank (56 317 forint, 12,86% THM) és az MBH Bank (56 347 forint, 12,86% THM) ajánlatai a legkedvezőbbek jelenleg.
A legmagasabb törlesztőket az OTP Banknál (69 159 forint, 22,64% THM) és a Cofidisnél (69 714 forint, 23,17% THM) találhatjuk jelenleg. Előbbi esetében a teljes visszafizetés 5 000 929 forint, utóbbi esetében 5 048 145 forint lenne a futamidő végére. Eme utóbbi összeg 1 003 138 forinttal haladja meg a legolcsóbb ajánlat teljes visszafizetésének összegét.
Az igényeidnek jobban megfelelő adatokért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.