Novemberben némileg csökkent az újonnan kihelyezett lakáshitelek szerződéses összege.
Nagy a botrány a Munkáshitel körül: az érdeklődök több mint 40%-a nem is jogosult, erre figyelj
A Bankmonitor kalkulátorát használó Munkáshitel iránt érdeklődők több mint 40%-a nem felel meg a feltételeknek, és ennek legfőbb oka nem az életkor, hanem más kizáró tényezők. A Bankmonitor szakértői összeszedték, miért bukhatják el sokan az igénylést.
Az év elején indult a Munkáshitel, ami egy kifejezetten a fiataloknak szánt lehetőség. Célja, hogy azon 17 és 25 év közötti korosztály számára, akik nem vesznek részt felsőoktatásban és nem rendelkeznek diplomával egy komoly anyagi segítséget nyújtson az életük elindításához. Ez a támogatás egy kamatmentes hitel, melynek maximális összege 4 millió forint.
A kamatmentesség kétségtelenül vonzó lehetőség, ami érthetően sok fiatal érdeklődését kelti fel. Nem véletlen, hiszen egy ilyen kölcsön azt jelenti, hogy csak a felvett összeget kell visszafizetni - fél százalék kezességvállalási díjjal növelten -, kamatok nélkül, ami jelentős előnyt jelent más, a hitelpiacon elérhető hiteltermékekhez képest.
Komoly buktatók lehetnek az igénylésnél
A Bankmonitor friss adatai szerint a Munkáshitelhez való hozzáférés komoly akadályokba ütközhet. A novemberben indult, jogosultságot is ellenőrző Munkáshitel kalkulátor több mint 2000 kitöltésének elemzése azt mutatja, hogy az érdeklődők több mint 40 százaléka nem jogosult a hitelre.
De mi áll a magas elutasítási arány hátterében? A Bankmonitor adatai alapján leggyakrabban az alacsony jövedelem vagy a munkaviszony hiánya áll a háttérben, mint kizáró tényező.
Az érdeklődők az alábbi feltételeken buktak el a Munkáshitel kalkulátort használva (átfedés lehetséges):
- 11,34%-nek a munkaviszony vagy vállalkozói lét megléte jelentette a sikertelenséget
- 10,12%-nak a munkajövedelme nem érte el a 150 ezer forintos minimumot, így még a legkisebb elvárásokat támasztó banknál sem tudnának Munkáshitelt igényelni
- 6,79%-nak 5 ezer forintnál nagyobb közteher-tartozása van
- 6,61% jelenleg egy felsőoktatási intézmény hallgatója ezért nem jogosult
- 6,37% már rendelkezik diplomával ezáltal végleg kiesett a Munkáshitelre jogosultak köréből
- 4,64% szerepel KHR listán
- 3,66%-a az érdeklődőknek nem felel meg az életkori kritériumoknak
- 3,19%-nak nincsen 3 hónapnál hosszabb TB jogviszonya
- 0,61%-a pedig nem rendelkezik magyar lakcímmel.
Mik tehát a Munkáshitel alapvető jogszabályi feltételei?
A munkáshitel igényléséhez több jogszabályi és banki feltételnek is meg kell felelni. Csak 17 és 25 év közötti fiatalok pályázhatnak, akik magyar lakcímmel és legalább 3 hónapos TB-jogviszonnyal rendelkeznek. Az igénylőnek magyarországi munkaviszonyt vagy vállalkozói múltat kell igazolnia, ugyanakkor akár részmunkaidőben is dolgozhat, ha heti legalább 20 órában foglalkoztatják.
További feltétel, hogy az igénylő nem lehet főiskolai vagy egyetemi hallgató, nem lehet diplomája, büntetlen előéletűnek kell lennie, és nem haladhatja meg az 5 ezer forintot a köztartozása vagy adótartozása.
Mindemellett a hitelhez bizonyos banki elvárások is tartoznak, ami azt jelenti, hogy a jogszabályi feltételeknél a pénzintézetek jóval szigorúbbak is lehetnek. Például több helyen magasabb az elfogadható jövedelmet és a minimális életkort nem 17, hanem 18 évesnél húzzák meg.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mi a teendő, ha nem vagyok jogosult?
Számos problémát könnyen orvosolni lehet. A meglévő köztartozás rendezésével a kölcsönt már fel is vehetik az érdeklődők. (Természetesen nagyobb összegű elmaradást nem olyan könnyű gyorsan rendezni.). Az érdeklődők 6,79%-a ebbe a problémába ütközött.
A 3 hónapos TB jogviszony már teljesíthető akkor, ha valaki 3 hónapja folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik, vagyis ezt az előírást relatív könnyen meg lehet oldani. Ezzel a problémával szembesült a Bankmonitor kalkulátorát használók 3,19%-a.
A munkaviszonyra, jövedelemre vonatkozó elvárás már kicsit nehezebb dió. Nem olyan könnyű például a fizetést feltornázni. Persze pályakezdőként jó eséllyel a fizetések, bevételek növekedhetnek. Ezeken a feltételeken vérzett el az érdeklődők 11,34, illetve 10,12%-a.
A rossz adósok listájáról (KHR lista) is le lehet kerülni. Azt azonban tudni kell, hogy az elmaradás rendezését követően még egy évig úgynevezett passzív státuszban szerepel az adós a listán, márpedig a legtöbb bank ilyen státusz mellett sem nyújt hitelt. Vagyis itt azért időbe telik elnyerni a tiszta lapot. Szerencsére az érdeklődőknek csupán 4,64%-a vérzett el ezen az elváráson.
Sajnos vannak olyan feltételek, amiket már nem lehet megoldani. A 25 évnél idősebbek, a diplomával rendelkezők már biztos nem fogják tudni felvenni ezt a kölcsönt. Illetve a sikeres igényléshez a jogszabályi előírások módosítására is szükség lenne.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.