8 éve a hosszan tartó hidegnek köszönhetően a Balaton teljesen befagyott. Ezzel szemben a héten a szokatlan meleg, a januári 15-18 fokos hőmérséklet ad okot...
„Nem biztos, hogy olyan jó volna, ha betelepülne Algyőre mindenféle idegen ember. Nem örülnék neki” – nyilatkozta a Szegedernek az egyik lakos. Az esetleges betelepülőkkel kapcsolatban Algyőn igen csak megoszlik a helyiek véleménye. Algyő polgármestere azt nyilatkozta, nem szeretnék tömegével elszállásolni a BYD munkásait, családi házakkal védenék a településképet.
A Szegedtől 12 kilométerre fekvő, nagyjából 5 és fél ezer lelket számláló Algyő polgármestere, Molnár Áron még egy tavaly novemberi közmeghallgatáson beszélt arról, hogy az előzetes információk szerint a 2025 végén induló szegedi BYD elektromosautó-gyár teljes kapacitással tízezer fős munkavállalói létszámot igényel majd. Mivel Algyő két nagyváros, Szeged és Hódmezővásárhely között fekszik, elkerülhetetlen, hogy potenciális lakhelyként tekintsenek majd rá a munkások. A településkép megőrzése viszont elsődleges a polgármester számára, amit elmondása szerint a bérházak visszaszorításával lehet megoldani a legjobban - írta a Szegeder.
"Nem az a cél, hogy Algyő újra halászfalu vagy dohánytermesztő település legyen" - közölte a polgármester, de pár évvel ezelőtt megnövelték a kötelező telekméretet. Algyőn így nem lehet csak 720 négyzetméteres vagy afeletti telket kialakítani. A polgármester a kisebb-nagyobb közösségek falusias szinten tartását tartja célnak, elmondása szerint egy falusi embernek kell az élettér, amihez legalább 700 négyzetméterre van szükség. Úgy látja, hogy a beáramló munkaerőnek társasházak helyett családi házakba kellene majd költöznie, mert így a község falusias jellege továbbra is megmaradhat: az a falusi jelleg, ami szerinte az emberi kapcsolatokban – például a baráti társaságokban – látszik meg a leginkább.
Algyőn nem kívánnak versenyezni azokkal a településekkel, ahol olcsó telkeket és olcsó ingatlanokat lehet vásárolni, Szeged és Mórahalom után a vármegyében itt a legmagasabbak az ingatlanárak – jelentette ki Molnár, majd hozzátette, jelenleg nincs kényszer Algyőn a lakosságszám növelésére. Jelenleg 5640-en laknak a faluban, ahol a 2021-ben átadott, Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train is megáll. A csendes utcákban többnyire egy- és kétszintes családi házak váltják egymást, amiket parkosított bejárók kötnek össze az úttal.
Egy ingatlan ára átlagosan 422 ezer forint per négyzetméter. A polgármester nem zárja ki, hogy a jövőben felépülő BYD-gyár munkásai közül többen is Algyőn telepedjenek le, de a településnek mindössze két olyan területe is van, ahol az önkormányzat építési telkeket tudna kialakítani, legalább 50 darabot. De a polgármester szerint sok feladat jár azzal, ha egy zárt településre tömegesen költöznek be új lakók. A beköltözések magukkal hozzák az infrastruktúra-fejlesztésének, illetve a közintézmények építésének szükségét is. Algyő a megfelelő intézményi struktúrával, például egy óvoda építésével további 2–300 főt tudna befogadni.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mint kiderült, jelenleg nincsenek kapcsolatban befektetőkkel, akik ingatlanokat építenének a településen. A BYD munkásaira is gondolva tervben van azonban munkásszálló kialakítása, ahol ideiglenesen, vagy akár hosszabb időre is elszállásolhatják az embereket. Ehhez megvásárolta az önkormányzat az egykori tűzoltólaktanyát, ami szállást nyújthat az elkövetkezendőkben a gyár dolgozóinak, de maga a szálló a polgármester szerint a BYD nélkül is életképes ötlet más munkások számára. A pályázási folyamat elindításának érdekében korábban Salgó Lászlóhoz, Csongrád-Csanád vármegye főispánjához fordult az önkormányzat, ám még érdemi válasz nem érkezett az ügyben.
Az esetleges betelepülőkkel kapcsolatban Algyőn igen csak megoszlik a helyiek véleménye, vannak, akik úgy látják, hogy nem baj, ha nő a lakosságszám, de a döntést az önkormányzatra bízzák „Én minden embert egyformának tartok” – szögezte le egy másik helyi, majd azt is hozzátette, hogy szerinte „az önkormányzat dolga eldönteni, hogy kinek biztosítanak lakhatást”.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Emlékszel rá, hogy mikor frissítetted utoljára az ingatlanod értékét?
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább és hogyan kezeik a lakásbiztosításukat.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.