A tej és tejtermékek ára jelentősen megemelkedett, amelyet nemcsak nemzetközi tényezők, hanem a kiskereskedelmi árrés növekedése is előidézett.
Megőrülnek a magyarok az ilyen lakásokért: ez most a slágerkerület, nem sajnálnak sokat költeni rá
Kifejezetten erősre sikerült 2024. második fél éve a budapesti újlakás-piacon, hiszen 5300 kétlakásosnál nagyobb házban épült lakást értékesítettek. Ezzel az egész évben eladott 8800 darab újépítésű ingatlan közel háromszorosa volt a 2023-as számnak. Az élen továbbra is a XIII. kerület áll, mellette a XI. kerület tudott ezer feletti értékesítést felmutatni. 2025-ben új kormányzati intézkedések segítik az ingatlanpiac további bővülését, ezért arra lehet számítani, hogy a tavalyi rekord értékesítés csak a kezdet, folytatódik a tendencia - írja közleményében az OTP Ingatlanpont.
A tavalyi második fél évben 111 újlakás-projekt értékesítése kezdődött meg, ezek keretében jelenleg összesen 5200 lakás épül a fővárosban és kerülhet átadásra a következő években – derül ki a cég friss elemzéséből.
2024 egészében 208 projekt értékesítése indult el, ami 17%-kal magasabb az egy évvel korábbinál, ezek keretében 8200 új lakás épül jelenleg, ami viszont közel két és félszerese a 2023-as adatnak, így az átlagos projektméret 39 lakásra emelkedett. „A jelenlegi aktivitás a 2021-es számokat idézi, amikor a Zöld Otthon Programhoz kapcsolódó kedvező hitellehetőség pörgette az új lakások piacát” – emelte ki Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
A 8800 értékesített lakás mellett tavaly 5700 újépítésű ingatlant adtak át a fejlesztők. A megnövekedett kereslettel próbálnak lépést tartani a beruházók, ami látszik a megkezdett projektek számának emelkedésén, azonban ezekből átadás várhatóan csak évek múlva lesz, vagyis a piacnak van egyfajta tehetetlensége a beruházások időigényessége miatt.
A kimutatás szerint 2024 végén mintegy 820 már átadott, de még eladatlan újépítésű lakás volt a budapesti piacon. Ez a szám 2018-ban volt 200 körül is, viszont a 2008-as gazdasági válság után, amikor befagyott a piac, 3000 felett alakult. „2025-ben az eladatlan készlet tovább fog csökkenni, mivel azzal számolunk, hogy az új kínálat egy ideig még nem tudja kielégíteni a keresletet” – hangsúlyozta Valkó Dávid.
A vezető elemző összesítése szerint idén 4800 újépítésű lakás átadása várható a fővárosban a jelenleg futó projektek alapján, míg 2026-ban ez a szám 5600-ra emelkedhet. Vagyis, ha a tavalyi második fél évihez hasonló 5300 lakásos kereslettel számolunk 2025-ben is, akkor az év végére alig maradhat eladatlan készlet a piacon. Persze ezekkel a számokkal érdemes óvatosan bánni, hiszen már korábban is megfigyelhető volt a nagy projekteknél is, hogy az értékesítést csak az építkezés előre haladott fázisában kezdik meg, azaz a publikusan hirdetetteknél több helyszínen zajlik most is a kivitelezés, a lakások viszont csak később kerülnek piacra.
Még mindig tarol Angyalföld
Akár a tavalyi számokat, akár a jelenleg futó projekteket vizsgáljuk, az állapítható meg, hogy töretlen a XIII. kerület népszerűsége. 2024-ben 3400 újépítésű lakást adtak el Angyalföldön, miközben 1400-at adtak át, vagyis önmagában ebben az egy kerületben kétezer készleten lévő, vagy még inkább tervasztalról vásárolt új lakást szívott fel a kereslet, ami jól jelzi a vevők nagy fokú aktivitását.
Tavaly egyébként nem a XIII., hanem a XI. kerületben adták át a legtöbb új lakást, 1900-at, átmeneti trónfosztásra már korábban is volt példa ezen a téren. Idén azonban az átadásokban is visszaveheti az első helyet a XIII. kerület, hiszen a futó projektek alapján ismét 1400 elkészülő lakásra lehet számítani. Sőt, a tavaly első helyezett XI. kerület a dobogóról is leszorulhat, mivel a XIV. kerületben 650, míg a IX.-ben 580 új lakás készülhet el 2025 végéig, sőt 500 feletti lakás van épülőben jelenleg a III. kerületben
is. Nem kell azért félteni Újbudát sem, hiszen már most látszik, hogy sok új projekt indult el, de ezek átadása később várható.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha az eladatlan készletet nézzük, akkor 2025 elején a XI. kerületben volt a legtöbb átadott lakás, 240 a piacon, mögötte a XIII. kerület állt 170-nel. Vannak olyan kerületek, a XV. és a XXI., ahol jelenleg egyáltalán nincs a piacon ilyen elérhető ingatlan, így aki ott szeretne újépítésű lakást vásárolni, annak most várnia kell, amíg valamelyik futó projekt elkészül.
A kereslet élénkülése persze más kerületekben is tapasztalható, ez látszik az elindított projektek számában. A XXIII. kerületben például korábban évekig alig voltak új fejlesztések, de most megindult a piac, és hasonlót lehet elmondani a XIX. kerületről is, ahol sorra indulnak a jellemzően 10-20 lakásos beruházások.
Sokszor azonnal lecsapnak a vevők, hiába emelkednek az árak
2025-ben egy sor újabb kormányzati intézkedés élénkítheti az ingatlanpiacot, ezek közül az újlakás-piac keresleti oldalát elsősorban az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felhasználhatósága és a lakossági állampapírok után kifizetésre kerülő pénzösszegek érinthetik, illetve az energiahatékony lakások vásárlására felvehető kedvezőbb hitellehetőségek támogatják. Már most látszik élénkülés a piacon, az érintett vevők rögtön az év elején szétnéznek a rendelkezésre álló újépítésű lakások között.
Érdekes lehet a rozsdaövezeti akcióterület besorolású területek fejlesztése, ahol még az 5%-os áfát is visszaigényelhetik a vásárlók, vagyis gyakorlatilag nettó áron vásárolhatnak lakást, vélhetően ez is egyre több ember fantáziáját megmozgatja majd. A piac élénkülését jelzi, hogy sorra érkeznek információk már előregisztráció, vagy előértékesítés stádiumában nagy arányban lekötött projektekről városszerte.
A növekvő kereslet miatt újra gyakoribb, hogy a vevők már a tervezőasztalról megvásárolják a kiszemelt lakást, ami csak évek múlva készül el. Aki befektetési céllal szeretne vásárolni, annak lehet érdemes ilyenben gondolkodni, mivel gyakran 10-20%-os előleg kifizetésével lecsaphatnak az ingatlanra, a fennmaradó 80-90%-ot pedig ráérnek az átadáskor kifizetni, addig is máshol kamatozhat a pénzük, miközben a lakás értéke bőven emelkedik az építkezés során.
A vállalat adatbázisa alapján 2025-ben 1,59 millió forint lehet az átadásra kerülő újépítésű budapesti lakások átlagos négyzetméterára, majd ez – a jelenleg értékesített beruházások adatai szerint – 2026-ban 1,61 millióra emelkedhet. A Duna-parton az ár könnyen meghaladhatja a 2 millió forintot is négyzetméterenként, míg a budai hegyvidéki kerületekben a 4 milliós ár sem elképzelhetetlen – emelte ki Valkó Dávid.
700 ezer magyarnak lesz igazi pokol a tél hátralevő része: ekkora rezsiválsággal sokan nem számoltak
Egyre több magyar küzd a téli hideggel: 2023-ban már mintegy 700 000 ember nem tudta megfelelően fűteni otthonát.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Emlékszel rá, hogy mikor frissítetted utoljára az ingatlanod értékét?
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább és hogyan kezeik a lakásbiztosításukat.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.