Vége tért AZ ÉV HOTELE Közönségszavazás döntője, 2024-ben 28 szálláshely harcolt a rangos címért.
Ezek voltak 2025 negyedik hetének legofntosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb gazdasági és pénzügyi hírei a Pénzcentrumon. Ha mélyebben is érdekel egy-egy hír, akkor a teljes írás elolvasásához kattints a képes kiajánlókra!
Szigorú ATM-limit a magyar bankokban 2025-ben
Lassan 11 év telt el azóta, hogy 2014. február 1-jén lehetővé tették a magyarországi lakossági ügyfelek számára, hogy havonta két alkalommal, összesen maximum 150 ezer forintot ingyenesen vehessenek fel a hazai bankautomatákból.
Az összeghatáron azóta sem változtattak, jóllehet az mostanra jóval kevesebbet ér, mint bő egy évtizeddel ezelőtt. Az alábbi cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy az átlagos fizetésnek/nyugdíjnak mekkora részét lehetett ingyenesen felvenni 2014-ben, és mekkorát most.
Így kerülik ki élelmes magyarok a brutális lakásár-drágulást
Az ingatlanárak az elmúlt években nemcsak Budapesten, de vidéken is az egekbe szöktek, miközben a lakásbérlés költségei szintén folyamatosan növekednek. Ezért sok magyar, aki saját otthonról álmodik, új megoldások után néz. Az egyik ilyen alternatíva a mobilház, amely megfizethetőbb lehetőséget kínálhat, bár itt is nagy a szórás az árak között. Használt mobilházak már 4-5 millió forinttól elérhetők, de a jobb állapotú, vagy új modellek is megszerezhetők már 20 millió forintért. Ugyanakkor a vásárlás előtt érdemes alaposan utánajárni az ajánlatoknak, hogy a megfelelő döntést hozzuk meg. Cikkünkben kereskedők bevonásával utána jártunk minden fontos tudnivalónak.
Erre az új autóra most egy éves a várólista itthon
Az Esztergomban gyártott Suzuki modellek gyakorlatilag azonnal elérhetőek, legfeljebb pár hetet kell rájuk várni a megrendelést követően - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Magyar Suzuki Zrt. A Kia Zsolnán gyártott modelljei szintén rövid határidővel érkeznek meg, viszont a Koreából szállított autókna ez akár fél év is lehet a korábbi 4-6 hónap helyett. A BYD modelljeire kb. 3 hónapot kell várni, a Honda 2-3 hét alatt szállít az európai készletükről. A Porsche Hungaria pedig arról számolt be, a Skoda, a Cupra és az Audi esetében is van olyan modell, amire több mint fél évet kell várni, sőt, a Volkswagen Tiguan esetében ez akár egy év is lehet. Több márka is közölte kérdésünkre: a forintárfolyam változása miatt felül kellett vizsgálni az árlistákat. Körkép!
Komoly, mennyit kell ma melózni egy új Suzukiért
Az elmúlt évtizedekben a Suzuki összeforrt a magyar néplélekkel: egy időben a Swift volt a legolcsóbb új autó itthon, rengeteg család első tényleg "új" kocsija volt az ezredforduló környékén. Az esztergomi gyártású autók körül a felhajtás is óriási volt. De mi a helyzet manapság? Cikkünkben megvizsgáltuk, mennyir drágultak a japán gyártó modelljei az elmúlt évtizedben és mindehhez hogyan viszonyulnak a fizetések. A kérdés: Suzukiban mérve jobban élünk-e, mint 10 évvel ezelőtt?
Ezek most a legbiztonságosabb új autók a piacon
Az Euro NCAP 2024-es tesztjein 38 autómodellt vizsgáltak, melyek közül 27 érte el a maximális ötcsillagos minősítést. Kiemelkedően szerepelt többek között a Mercedes E-osztály, az Audi Q6 e-tron és a kínai Zeekr X, amelyek a biztonság terén a legjobb eredményeket produkálták. Ezzel szemben a Dacia Duster és a Ford Tourneo Courier jelentős hiányosságokat mutatott, különösen a gyalogosvédelem és a biztonsági asszisztensek terén. Az eredmények azt mutatják, hogy a gyártók komolyan veszik a biztonságot, de vannak még fejlődési lehetőségek.
Súlyos áremelés a magánklinikákon 2025-ben
Legalább egy millió forintos kiadást jelenthet 2025-ben Magyarországon, ha valaki magánegészsügyi szolgáltató szülési csomagját veszi igénybe a Pénzcentrum friss gyűjtése szerint. Ez pedig csak maga a szülés, a várandósgondozás magánúton csak tetézi a költségeket. Másfél millió forint körüli, prémium szolgáltatást nyújtó csomagokat is könnyen találhatunk, de a legdrágább csomag több mint 3 millió forintba kerül. Összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek a szülési csomagok a magyarországi magánklinikákon, mutatjuk az árlistát.
Potom pénzért nyaralhatsz luxushajón 2025-ben
A tengeri hajóutak egyre népszerűbbek a magyar utazók körében, egy egyhetes mediterrán hajóút akár 700-800 euróból (290 - 330 ezer forintból) is kijöhet fejenként – persze a költségek ennél jóval magasabbra is rúghatnak. Ugyanakkor hajóutakkal kapcsolatban rengeteg a félreértés és tévhit, különösen a különböző extra szolgáltatások árazásával kapcsolatban. Sokan azt gondolják, hogy egy ilyen utazás csak a leggazdagabbak számára elérhető, vagy hogy rejtett költségek sora vár a gyanútlan utasokra. Hajdu-Pásztor Petra, a CLICKnCRUISE ügyvezetőjével készült interjúban szóba kerül az árazáson kívül a fenntarthatóság kérdése és a hajózás jövője is.
CashTag: Durván elszállt a diákhitel kamata!
Drámai mértékben emelkedett a diákhitel kamata Magyarországon, ami súlyos terhet róhat az egyetemisták és főiskolások pénztárcájára. Hogyan érinti ez a hallgatókat, milyen alternatívák állnak rendelkezésükre, és hogyan lehet megbirkózni a helyzettel? Hetente jelentkező videóblogunk, a CashTag legújabb részében ezekre a kérdésekre kerestük a választ szakértők segítségével.
Tönk szélén a leghíresebb magyar fürdők
Bár Magyarország híresen gazdag termál- és gyógyvizekben, fontos turisztikai vonzerő, a fürdők helyzete az utóbbi években nehezebbé vált. Az országban több mint 400 fürdő és uszoda működik, de a Covid-járvány és az azt követő gazdasági nehézségek sok helyen csökkenő vendégforgalmat és anyagi problémákat hoztak. Az infláció miatt a látogatók egy része ritkábban jár fürdőbe, miközben az üzemeltetők kénytelenek voltak árat emelni a növekvő energiaköltségek és szigorúbb szabályozások miatt. A fürdők egy része szezonális nyitvatartásra állt át, míg mások bezárásra kényszerültek. 2024-ben a vendégszám a 2019-es szint 90 százalékát érte el, de a jövő továbbra is bizonytalan.
Tömegével mennek melózni a magyarok Ausztriába
2024-ben tovább nőtt az Ausztriában dolgozó magyarok száma, decemberben már több mint 127 ezren vállaltak munkát az osztrák társadalombiztosítási adatok szerint. Ez jelentős emelkedés a 2023-as adatokhoz képest, amikor a számuk októberben érte el a 121 ezret. A növekedés főként a téli szezonális munkáknak, például a síparadicsomok vendéglátásának és turizmusának köszönhető. Az osztrák munkaerőpiac 2019 óta folyamatos bővülést mutat: 2024 májusában először lépte át az 1 milliót a külföldi munkavállalók száma, akik között a magyarok kiemelkedő szerepet töltenek be, különösen a határ menti régiókban. Az osztrák cégek aktívan toborozzák a magyar munkaerőt, miközben a jobb fizetések, kedvezőbb munkakörülmények és bónuszok vonzó lehetőségeket kínálnak a magyar dolgozók számára.
Rengeteg magyar kedvenc boltja zár be
Több mint 7 600 kiskereskedelmi üzlet zárta be kapuit egyetlen év alatt Magyarországon. A legnagyobb veszteséget Budapest szenvedte el, ahol közel 2 200 bolt tűnt el, ami majd 10 százalékos csökkenést jelent. Eközben Vas vármegye mindössze 4,3 százalékos boltzárási aránnyal zárta az évet. Mi állhat a háttérben a nagy fővárosi bezárásoknak? A friss adatok bemutatása mellett ennek jártunk utána. Erről a témáról amúgy április 2-án, a Portfolio és a Pénzcentrum által közösen szervezett RETAIL DAY 2025 konferencián is szó lesz!
Érik a SZÉP-kártya trónfosztása?
Az új lakhatási támogatás bevezetésével tovább bővült azoknak a cafeteria lehetőségeknek a köre, melyeket lakáscélokra lehet fordítani. A 150 ezer forintig kedvező adózású lakhatási támogatás mellett ugyanis vannak más új, illetve régebbi béren kívüli juttatások, amelyeket felújítási célokra, jelzáloghitel törlesztésre, vagy bérleti díj fizetésre lehet fordítani. A Pénzcentrum az újonnan bevezetett juttatások kapcsán annak járt most utána, hogy pontosan milyen lehetőségek vannak jelenleg a dolgozók és munkáltatók számára, és melyik éri meg a leginkább. Lapunk kérdéseire Fata László, a béren kívüli juttatások szakértője, a Cafeteria TREND magazin alapítója válaszolt.
Télen is bőséggel terem a magyar erdők kincse: durva áron mérik
Bár a téli időszakban a természet már nem bővelkedik gombafélékben, a tapasztalt, jó helyismerettel rendelkező gombászok így is bőséges zsákmánnyal térhetnek haza egy-egy hosszabb erdei séta után. Fontos azonban, hogy a leszedett gombákat mindig vizsgáltassuk be hivatalos gombaszakértővel is, mivel egyetlen tévedés is súlyos következményekkel járhat. Mit, mikor gyűjtsünk, mire figyeljünk? Hogyan használhatjuk fel a téli gombákat a konyhában? Varga Tamás szombathelyi gombásszal erre kerestük a választ.
Óriási csődhullám indul 2025-ben Magyarországon?
Egyelőre nem látszik, hogyan fordulhatnának vissza abból a csökkenő tendenciából, ami 2022 nyara óta tart. Krausz Zoltán vállalatépítési mentor lapunknak azt mondta: sok olyan vállalkozó van, akik a jelenlegi helyzetből is ki tudják hozni a legjobbat, de azt is lehet érzékelni, hogy a KATA átszervezése óta egyre többen dobják be a törülközőt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Eladó a legendás magyar építész budai álomvillája
Közel 600 millió forintért hirdetik a modern magyar építészet egyik úttörőjének II. kerületben található Bauhaus villáját. A Pénzcentrum által megszólaltatott ingatlanpiaci szakértő szerint igencsak meg kell fontolnia annak, aki befektetési célra vásárolná meg a fővárosi védettség alatt álló ingatlant.
Adósok, figyelem! Komoly változás élesedett a felszámolási eljárásoknál
A tavaly decembertől módosított, a csődeljárásról szóló, 1991. évi IL. törvény rendelkezései szerint a felszámolási eljárás megindításához az adósnak legalább egymillió forint tőketartozással kell rendelkeznie. Ez az összeghatár kezdetben 200 ezer forint volt, majd egy 2021-es törvény alapján 400 ezer forint, ezekhez képest az egymilliós összeg már jóval jelentősebb. Ám az egész gazdaságot tekintve nem biztos, hogy ez jó irány, mert adott esetben erősítheti a nemfizetések rendszerét – mondta el a Pénzcentrumnak a szakértő.
Körkép: sí- és snowboard felszerelés árak 2025-ben
Javában tart a síszezon, és sok magyar síelő útnak indul a hazai vagy külföldi pályákra. A 2024/2025-ös szezonban Európában a síbérletek árai a tavalyi meredek emelkedés után mérsékeltebb drágulást mutatnak. A síelés azonban nem csupán a bérletek költségét jelenti: a felszerelés beszerzése vagy bérlése jelentős kiadást jelenthet. Cikkünkben áttekintjük a sífelszerelés bérlésének aktuális árait, valamint segítséget nyújtunk abban, hogy mikor éri meg inkább bérelni, és mikor válik gazdaságosabbá a saját eszközök vásárlása. Tudd meg, hogyan spórolhatsz a síelés költségein és mi a legjobb választás a különböző síelői igényekhez!
Ezzel a trükkel spórolnak egy vagyont utazáskor az élelmes magyarok
A modern technológia térnyerésével egyre több területen támaszkodunk digitális megoldásokra, legyen szó munkáról, tanulásról vagy akár szórakozásról. Ugyanakkor az előfizetéses modellek elterjedése sokak számára jelentős költségeket ró, ezért egyre többen keresik az ingyenes alternatívákat, amelyek egyszerűbb, de hatékony megoldásokat nyújtanak. A Pénzcentrum új cikksorozatában olyan praktikus tech tippeket mutat be, amelyek megkönnyítik a mindennapokat és pénztárcabarát megoldásokat kínálnak. A mostani cikkben az utazás kerül előtérbe: összegyűjtöttük a legjobb alkalmazásokat, amelyekkel jelentős összegeket spórolhatunk külföldi utazáskor a szállásainkon.
Temérdek magyarnak csak álom marad az 1 milliós fizetés
A KSH friss adatai szerint 2023 januárja és 2024 novembere között a bruttó átlagkeresetek 11,2%-kal, míg a mediánkeresetek 8,6%-kal emelkedtek, azonban a növekedés üteme eltérően érintette az ágazatokat és a munkavállalókat. A legnagyobb béremelkedés a vendéglátásban történt (15%), míg az informatikai szektor növekedése mérsékeltebb volt (10%). Az olló az átlag- és mediánbérek között tovább nyílt, ami aggasztó társadalmi egyenlőtlenségekre utal. A cikk azt is megvizsgálja, hogy egy négyfős család vásárlásaihoz hogyan viszonyul az átlagos nettó kereset, és mekkora terhet jelentenek az élelmiszerköltségek a háztartásoknak.
A 90 százalékos utazási kedvezmény kinek jár és milyen járművekre vonatkozik?
A 90 százalékos utazási kedvezmény kinek jár és milyen járművekre vonatkozik? 2024. március 1-jétől átalakult a magyarországi személyszállítási kedvezményrendszer. Több társadalmi csoport – például nagycsaládosok, sajátos nevelési igényű gyermekek és kísérőik – az eddigi 90%-os kedvezmény helyett ingyenesen utazhatnak. Cikkünkben összeszedtük, milyen utazási kedvezmények érvényesek vasúton és távolsági buszjáratokon a nagycsalásodosknak, az ellátottaknak, a 14 év alatti gyermekeknek, illetve a 65 év alatti nyugdíjasoknak.
Maguk a betegek is tehetnek a kilométeres magyar várólistákról?!
Magyarországon az egészségügyi szakrendelések és diagnosztikai vizsgálatok várólistái gyakran extrém hosszúra nyúlnak, ami komoly gondot jelent a betegek számára. Egyes esetekben akár hónapokat kell várni egy MRI-re vagy szakorvosi konzultációra, miközben az ellátórendszer túlterheltsége, az orvoshiány és a forráshiány tovább súlyosbítja a helyzetet. A problémát tovább rontja, hogy sok beteg nem jelenik meg az előre foglalt időpontján, ez pedig az erőforrások pazarlásához vezet. Milyen megoldások segíthetnék a várakozási idők csökkentését?
Trumpnak nehéz menet lesz az orosz-ukrán háború lezárása
A Pénzcentrum szakértők segítségével arra kereste a választ, hogy Donald Trump beiktatása után milyen fordulat állhat be az ukrajnai háborúban. Véleményük szerint a béke nem jön el gyorsan és egyszerűen, már a régi-új amerikai elnök is elismerte, és felülbírálta a 24 órás megoldásra tett korábbi ígéreteit, nyilván rájött, hogy a kialakult helyzet mennyire bonyolult, összetett. Abban is egyetértés mutatkozott a szakértők körében, hogy a harcoló feleknek kölcsönösen kompromisszumot kell kötniük az előrelépés érdekében, ugyanakkor sem Ukrajna összeomlása és sem Oroszország kényszerhelyzet elé állítása nem érdeke sem az amerikai, illetve az európai vezetőknek. Vagyis: a békekötés nehéz menet lesz, sőt, a rosszabb forgatókönyv alapján még az is megtörténhet, a háború folytatódik.
Indulhat a Grönland-projekt? Sok dolog borulhat, ha ezt tényleg meglépi Trump
Donald Trump elnöksége több viharos kijelentéssel is járt, a legjelentősebbnek talán Kanada, Grönland és a Panama-csatorna USA általi "bekebelezése" tekinthető. Nagy kérdés persze, hogy ezekből a kijelentésekből melyik a leginkább komolyan vehető. Sokak szerint Trump Grönland iránti igényei a legkomolyabbak – de vajon mivel járna stratégiailag, világpolitikailag, gazdaságilag és persze klímaügyileg, ha a kontinensnyi jégsziget az USA 51. államává válna? Erről beszélgettünk az ELTE Társadalomtudományi Karának Trump-szakértőjével, Tábor Áronnal.
Betöltetlen védőnői körzetek Magyarországon
A szakemberhiány sok területen okoz gondokat a magyar egészségügyben, nem kivétel ez alól a védőnő szakma sem. A közelmúltban történt átalakulások és a szakma presztízsének csökkenése miatt még többen hagyhatták el a pályát, dönthettek a nyugdíjazás mellett. Egyelőre nem látszik olyan központi törekvés, amely enyhítené ezt a helyzetet, így az a következő években csak súlyosbodhat, legfőképpen a nyugdíjazások várhatóan emelkedő száma miatt. A Pénzcentrum a friss adatok alapján megvizsgálta, területileg hol jelenthetik a legnagyobb gondot a betöltetlen védőnői körzetek Magyarországon.
Őrült árvágtában a magyarok kedvenc gyümölcslevei
Mind a narancslé, mind pedig az almalé kapcsán jelentős drágulás észlelhető az utóbbi hetekben-hónapokban a boltok polcain. Bikfalvi Istvánné, a Magyar Ásványvíz-, Gyümölcslé- és Üdítőital Szövetség titkára szerint nem kizárólag a narancssűrítmény tehet a drágulásról, Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint pedig természetesen a tőzsdei áringadozás is jelentős súllyal esik latba. Az ugyanakkor furcsaság, hogy az alma esetében a termelői árak nem változtak - az ágazat jelentős gondjai ellenére.
Ezek lesznek a következő hónapok slágerúticéljai
Az utazás ma már nem csupán a pihenésről szól – egyre többen indulnak útnak azért, hogy felfedezzék a világ művészeti kincseit és kulturális csodáit. A múzeumok, kiállítások és kreatív rendezvények nemcsak művészi élményt kínálnak, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy mélyebben megértsük egy-egy hely történelmét és szellemiségét. 2025-ben izgalmas események várják a művészet szerelmeseit világon.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.
-
Lakásbiztosítás: milyen kár ellen véded az otthonod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink pénzügyileg hogyan készülnek fel az ingatlanukat érintő káreseményre.