Tőzsde vagy forex kereskedési grafikon grafikus koncepcióban, amely alkalmas pénzügyi befektetésekhez vagy gazdasági trendek üzleti ötlethez és minden művészeti munka tervezéséhez. Absztrakt pénzügyi háttér

BÉT: csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

MTI
2025. január 27. 10:28

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.  

Pénteken a BÉT részvényindexe, a BUX 787,12 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 85 171,51 ponton zárt.

Varga Zoltán kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 24 ezer forintnál húzódik fontos ellenállás, míg 23 530 forintnál támasz. A részvény ára pénteken 450 forinttal, 1,92 százalékkal 23 900 forintra nőtt, forgalma 10,4 milliárd forintot tett ki.

A Richter grafikonján 10 300 forintnál látható támasz, 10 570 forintnál ellenállás. Pénteken a papír árfolyama 110 forinttal, 1,05 százalékkal 10 400 forintra csökkent, forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A Mol jegyzése megakadt a 2890 forintos ellenállás közelében, támasz 2825 forintnál látható. A részvény 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2880 forintra erősödött pénteken, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Magyar Telekom grafikonján 1386 forintnál látható támasz, 1413 forintnál ellenállás. A részvény árfolyama 20 forinttal, 1,45 százalékkal 1400 forintra emelkedett, forgalma 250,0 millió forint volt pénteken.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. január 27. 20:44
A Magyar Telekom megválik vezetékes telefon, szélessávú internet és televíziós szolgáltatásokat nyúj...
Kiszámoló  |  2025. január 27. 19:47
Az elmúlt néhány hétben rengeteg ügyfél volt, akinek befektetési alapokban volt a pénze. Ilyenkor át...
Holdblog  |  2025. január 27. 09:18
Elém került az alábbi ábra, elég vegyes érzelmek fogtak el az oszlopokat látva. Egyrészt örültem, hi...
KonyhaKontrolling  |  2025. január 24. 09:33
Az elmúlt hetek hírei miatt úgy éreztem, ideje megint elővenni az  influencereket/értékesítőket...
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 28. kedd
Károly, Karola
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33