A karácsonyi készülődés határozta meg az egyik élelmiszer-kiszállító cég forgalmát 2024 decemberében.
Noha néhány éve még temették, most mégis új éttermet nyit Budapest VII. kerületében a legendás amerikai étteremlánc, a Pizza Hut.
- írta egy olvasónk, aki képet is csatolt sorai mellé.
2010-ben ugyan még temette a sajtó a fénykorában 22 egységet üzemeltető (Budapest mellett jelen voltak több vidéki városban is, köztük Győrben, Pécsett, Miskolcon és Szegeden) étteremláncot, most azonban úgy tűnik újra erőre kapott az AmRest (ők üzemeltetik a KFC-t, illetve a Starbucks-ot is) kezében lévő franchise.
Ezzel együtt már 3 étterme lesz a gyorsétteremhálózatnak a fővárosban - mint ismert, a válság éveit mindössze az Arena Plázában és a Pólus Centerben lévő egység élte túl. Expanziós politikáról persze korai beszélni, hiszen - ahogy az képünkön is látható - egyelőre csak egy kisebb méretű, Pizza Hut Express nyitásáról van szó. A házhoz szállítás újraindításáról pedig továbbra sincs szó.
A fotót köszönjük hűséges olvasónknak, Istvánnak ;-)
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?