Utazási trendek
Mégsem lesz kordonnal elzárva a Halászbástya alsó szakasza. Egy egynapos pilost nem jött be, a nagy felháborodás miatt a polgármester inkább nem folytatja a programot – erről maga Böröcz László I. kerületi polgármester beszélt az ATV-ben.
A polgármester arról beszélt a műsorban, hogy a Halászbástya elkordonozása nem volt plusz kiadás az önkormányzatnak, mert azok 260 ezer forintba kerültek ugyan, de a lezárás egy napja alatt az előző év azonos időszakához képest plusz egymillió forint bevételhez jutottak a belépőjegyek eladásából.
Böröcz arról is beszélt, hogy a budai Vár és egyéb látványosságok nyomán jelentős turisztikai bevételekkel rendelkező kerület vezetője szerint a jegyárakból az önkormányzat kiadásait, többek között a kerület takarításának finanszírozását fedezték volna, és a kieső bevételt egyelőre nem tudják, hogy mivel fogják pótolni.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.