Utazási trendek
Szinte még el sem kezdődött az év, máris megvan 2025 első nagy budapesti vesztesége a vendéglátóhelyeket illetően, ugyanis megszűnik a MOST Kortárs Bisztró- szúrta ki a We love Budapest. a.
A 2000-es évek egyik kultikus törzshelye, az eklektikus étlapjáról, bohém berendezéséről, szuper hangulatos kertjéről ismert MOST Kortárs Bisztró 16 év után bezárt. A tavalyi évben ráncfelvarráson átesett MOST azon kevés helyek közé tartozott, ahol enni, inni és bulizni is lehetett, és ahol jól megfért egymás mellett az étlapon a fish & chips, a sztrapacska és az indiai vajas csirke.
Bezártunk. Köszönjük nektek ezt a sok évet!
– írták ki a Facebookr
A tulajdonosi kör döntése mögötti okokat nem ismerjük.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.