A most közzétett felvételek tanúsága szerint a létesítményt csaknem teljesen elöntötte a víz.

Péntekre virradóra többfelé várható eső, zápor, helyenként havas eső, havazás, illetve ónos eső is - írja az Időkép.
Péntekre virradóra többfelé várható eső, zápor, helyenként havas eső, havazás, illetve ónos eső is, majd délelőtt dél-délkelet felé távozik a csapadék, és észak felől jelentősen csökkenni kezd a felhőzet. Délután még délen és délkeleten maradhat felhősebb az ég. Már csak néhol fordulhat elő futó zápor, hózápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz. Reggel -3 és +3, napközben 2 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.
Szombaton az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de helyenként a szélcsendesebb déli és délnyugati tájakon a reggelre képződő pára, köd tartósabban is megmaradhat. Jelentős csapadék sehol sem várható, legfeljebb északkeleten fordulhat elő néhol futó hózápor. Több tájegységünkön élénk, néhol erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Reggel -8 és -1, kora délután 1 és 5 fok közötti értékeket mérhetünk.
Vasárnap napközben sokfelé megnövekszik a felhőzet, de csak késő délután, este fordulhat elő helyenként az északi és az északnyugati tájakon vegyes halmazállapotú csapadék. Élénk, erős lesz a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet -1 és +8 fok között alakul, délnyugaton számíthatunk az enyhébb időre.
Hétfőn a változóan felhős-napos időben csak néhol alakulhat ki átmenetileg gyenge eső. Erős, viharos lesz a déli, délnyugati szél. A legmelegebb órákban 5-14 fokot mutathatnak a hőmérők. Kedden napközben nyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporokra, helyenként az esti órákban havas eső is kialakulhat. A szeles időben kora délutánra 5 és 14 fok közé melegszik a levegő.

Újabb híres turisztikai látványosság lesz fizetős: még regisztrálni is kell, mielőtt a közelébe mész
Verona bevezeti a jegyrendszert a Júlia házának udvarába látogatók számára.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


