2025. január 15-ét követően nem lesz lehetőség bejelentkezni az alkalmazásba és az itt digitalizált kártyák sem lesznek használhatók mobil fizetésre.
Újabb csavarral próbálkoznak az online csalók: erre kell nagyon figyelni, súlyos pénzeket bukhatunk
A csalók ritkábban jártak sikerrel 2024 második negyedévében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint. Csökkent a bankkártyás csalások száma, valamint nőtt az eredménytelen kísérletek aránya. De a bűnözők nem pihennek, újabb és újabb módszerek felé fordulnak, vagy változtatnak a meglévőkön, ezért a kedvező tendencia mellett sem lankadhat az éberségünk. Az OTP Bank és a Visa szakértői is a legaktuálisabb módszerekre és a hatékony védekezési technikákra hívják fel a figyelmet.
9 százalékkal kevesebb csalást követtek el bankkártyával 2024 második negyedévében, mint az év első három hónapjában az MNB kimutatása szerint. Valamelyest nőtt viszont az összelkövetési érték (2%) az átlagos csalási volumen kis mértékű növekedése miatt. Fontos tendencia, hogy 2023 harmadik negyedéve óta folyamatosancsökkent a kártyához kapcsolódó visszaélési kísérletek sikeraránya - 21%-ról 15%-ra esett vissza - ami a védekezés hatékonyságának és az emberek tudatosságának is köszönhető. Eközben a bankkártyától eltérő elektronikus fizetés (pl. jellemzően átutalás, azonnali fizetés) esetén ez az arány 2024 második negyedévében 43 százalék.
A Visa csalásmegelőzési erőfeszítései nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a kártyás fizetés továbbra is az egyik legbiztonságosabb fizetési mód: 100 dollárból 7 cent kerül veszélybe, ami a legalacsonyabb az összes fizetési mód között. Magyarországon még ennél is kedvezőbb a helyzet, tízezer forintonként mindössze 3,3 forint az érintett 2023 évben.
„A Visa úttörő szerepet játszott a mesterséges intelligencia használatában a csalások valós idejű észlelése érdekében. Legmodernebb fizetési technológiája 4,3 milliárd kártya adatait ellenőrzi, hogy észlelje a szokatlan tevékenységeket, és jelezze azokat a bank felé. A tokenizáció továbbá, a kártyás fizetések extra védvonala, amely új szintre emeli a digitális fizetések védelmét. A token kiváltja az érzékeny adatokat, így, amikor a mobiltelefonjára költöztetett kártyával fizet valaki, az adatai biztonságban vannak. Ahogy a technológia egyre biztonságosabbá vált, a csalók közvetlenül a fogyasztókat veszik célba. Pszichológiai manipulációt és más csalásformákat alkalmaznak ahhoz, hogy megszerezzék a kártyabirtokosok kártyaadatait és jóváhagyó kódjait. Találkozunk olyan esetekkel is, amikor csaló próbálja meg illetéktelenül regisztrálni valaki másnak a kártyáját mobileszközére, azután hogy a kártyaadatokat kicsalta az áldozatoktól. A Visa globális hálózatát és adatelemző képességeit felhasználva képes segíteni a bankoknak a kártyadigitalizációs csalások felderítésében és megelőzésében, még azok bekövetkezte előtt” - mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.
A csalók elleni küzdelem nagyrészt az ügyfelek számára láthatatlanul zajlik. Az OTP Bank rendszerei számos esetben már a bűnözők internet- vagy mobilbanki belépési szándékát is meghiúsítják. A bűnözők ellen a rendvédelmi szervek is fellépnek. 2024 májusától jelentősen csökkent az OTP Bank nevében elkövetett csalások száma. Ennek oka többek között, hogy Ukrajnában nemzetközi rendőrségi együttműködés keretében több, csalók által illegálisan működtetett call centert számoltak fel.
Újdonság, hogy az ügyfeleket felhívó elkövetők magukat rendőrnek, illetve OTP Banki munkavállalónak adják ki. Ennek igazolására hamis OTP-s plasztikkártya, illetve hamis rendőrigazolvány mindkét oldaláról készült fotókat küldenek az ügyfelek e-mail címére. Továbbra is népszerű módszer, hogy új, biztonságos netbank telepítésére kérik az ügyfeleket. Azt is gyakran állítják, hogy a banki dolgozók is részt vesznek a megkárosításban, ezzel akarják elérni, hogy a kiszemelt áldozat ne forduljon a bankjához.
Hogyan védekezhetünk?
„A legfontosabb, hogy minden hívás, amelyben banki adatokat kérnek, gyanús. Az OTP Bank sem e-mailben, sem telefonon, sem SMS-ben nem kér jelszót vagy PIN-kódot. Fontos, ha elbizonytalanodunk, ne csináljunk semmi olyat, amit a hívó kér, fejezzük be a beszélgetést, és mielőbb hívjuk fel a saját bankunkat az ismert számokon, vagy keressük fel a bankfiókot” – mondta Sonjic László, az OTP Bank Biztonsági Igazgatóságának vezető tanácsadója.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Pénzcentrumon többször beszámoltunk arról, hogy milyen új felületeken próbálkoznak a csalók, ilyen például a Netflix előfizetés változásról szóló kamu SMS is, melyről egy összefoglaló cikket is írtunk.
Kutatás az előrehozott szezonális akciókról
Évek óta megfogyelhető trend, hogy egyre korábbra hozzák a kereskedelmi láncok a szezonális ajánlataikat. Így egyre gyakoribb, hogy már szeptember végén megjelennek a boltok polcain a karácsonyi desszertek, a puszedlik, a fahéjas kekszek, egy-egy divatos karácsonyi manó, sőt akár a püspökkenyér is. A bátrabb kerekedők pedig már augusztus végén ledobják a karácsonyi bombát. Te mit gondolsz erről a kereskedelmi gyakorlatról? A Pézcentrum és a Debreceni Egyetem friss kutatásában arra keressük a választ, mit gondolnak a vásárlók arról, hogy enyire siet a kereskedők órája. Kérjük, töltsd ki az alábbi kérdőívet!
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.