A McDonald's bezárja az összes CosMc's italüzletét, de a koncepció egyes elemeit beépíti éttermeibe

Az egykori Asia Center szeptember óta World Mall néven üzemel, ám az átnevezést a nyilvánosság számára nem hangsúlyozták ki különösebben. A névváltást a bevásárlóközpont közösségi oldalán jelentették be ősszel, de az esemény nem kapott jelentős médiavisszhangot, ezért sokan csak most, egy november 29-i Black Friday-akció kapcsán szembesültek a változással- írja a NLC.
A 2003-ban megnyílt Asia Center évek óta Budapest egyik legnagyobb üzletközpontja, amely főként a Rákospalota környékén élők számára jelentett könnyen elérhető vásárlási lehetőséget. A névváltoztatás ellenére az épület és funkciója továbbra is ugyanaz maradt, bár az új elnevezés célja feltehetően a modernizáció és a szélesebb közönség megszólítása lehetett.
A bevásárlóközpont elhelyezkedése már a megnyitás óta vegyes visszhangot váltott ki: míg a környéken lakók számára kedvező az elhelyezkedése, a főváros távolabbi részeiről érkezők számára nehézkes és időigényes lehet az odajutás. A névváltás egyelőre nem hozott számottevő változást a látogatók megítélésében, ám a Black Friday-akció körüli érdeklődés újból reflektorfénybe helyezte az üzletközpontot.

Itt a bejelentés: népszerű bor tűnik el a magyar boltok polcairól, itt senki ne keresse többé ezeket
Légli Ottó bejelentette: 2025-től nem találkozhatunk többé a borászata palackjaival a hipermarketekben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


