A hétvégi futóversenyek rendesen megkeserítik a budapestiek életét a random útlezárások miatt, viszont másképp nem nagyon lehet megoldani ezeket a versenyeket, tekintve hogy a Margit-szigeten például nem férnek el. Ráadásul a rejtőzködés a szponzoroknak sem kedvez. A futóversenyek, koncertek zenei fesztiválok ráadásul jó bevételi forrást jelentenek, más és más közönséget vonzva - írja a Népszabadság.
Ráadásul az ilyen rendezvények amellett, hogy izgalmassá teszik a várost, akár egy reklámfilmmel is felérhetnek. Ha jól van összeállítva egy futás útvonala, akkor a közvetítéseken a főváros legszebb arca látszik, ami jó kiindulópont lehet egy későbbi utazásra.
A közlésért ráadásul fizetni sem kell. A Budapest Maratonról tavaly például több ezer oldalnyi cikk jelent meg a világ legkülönbözőbb országaiban. Az idei 100 millió forintos költségvetésből azonban nem telik arra, hogy hírességeket is vonzanak, a szervezők szerint a hazai maraton inkább a hobbifutóké.
Az ő számuk azonban nem kevés, idén 15 ezer embert várnak a maratonra és a kapcsolódó kisebb számokra. Közülük 2 ezret a világ 50 országából, Japántól az USA-ig.
Ennek ellenére sokan még mindig csak a forgalmi akadályt látják az ilyen versenyekben, de a közvetett haszon kárpótolhatja a pestieket. Miután Budapest minden nyolcadik lakosa a turizmusból él, nem mindegy, hogy milyen rendezvényeket szerveznek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ide érkezők átlagosan 2-3 éjszakát töltenek itt, tavaly szeptemberben a két megrendezett futóverseny összesen 8 ezer külföldit vonzott, és további 10 ezret hazai tájakról. Egy felmérés szerint a futók átlagos költési hajlandósága magasabb a turistáknál, és szívesen vesznek részt más turisztikai és kulturális programokon. A fővárosi önkormányzat számításai szerint tavaly több mint 600 millió forintot költöttek a Budapesten futó turisták.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


