3 °C Budapest

Ezek lesznek a hosszú hétvégék 2020-ban: sokan nem fognak örülni

2019. június 26. 10:00

A karácsonyt és a húsvétot leszámítva csak augusztus 20-a körül lesz négynapos hétvége 2020-ban - derül ki a Magyar Közlönyben kedden megjelent rendeletből, amit a Portfolio vett észre. A dolog jó oldala, hogy így csak két szombati munkanap lesz, amikor le kell dolgozni a szabadnapokat.

A Munka törvénykönyve alapján minden évben a pénzügyminiszter határozza meg a munkaszüneti napok körüli munkarendet. A 2020-as munkaszüneti napokkal kapcsolatos rendelet kedden este jelent meg a közlönyben. A rendelet alapján augusztus 21. péntek lesz pihenőnap, illetve december 24. csütörtök. Ez azt jelenti, hogy a dátumok körül négynapos hétvégék lesznek, ezeket a pihenőnapokat augusztus 29-én és december 12-én kell ledolgozni, ez lesz a két szombati munkanap.

Még egy négynapos hétvége lesz: a nagypéntek és a húsvét hétfő miatt április 10-13. között sem kell dolgozni. Háromnapos hétvégék természetesen lesznek még, hiszen a pünkösd minden évben hétfőre is esik, május elseje és október 23-a pedig péntek lesz 2020-ban. Ezeknél az ünnepnap miatt lesznek háromnaposak a hétvégék. A nemzeti ünnepek közül március 15-e vasárnapra esik, ott nem számíthatunk extra szabadnapra, ahogy november elsején sem, ami szintén vasárnap lesz.

Imádjunk a hosszú hétvégéket!

A számok azt mutatják, hogy a legtöbb magyar elutazik valahová a hosszú hétvégéken. Idén húsvétkor és pünkösdkor is megteltek a hazai hotelek: rendre 80 százalék feletti foglaltságot jelentettek a hotelek. Érdemes tehát előre gondolkodni!

Nem jön össze a pénz a nyaralásig? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szallas.hu adatai szerint minden tizedik belföldi szállás foglalásakor SZÉP-kártyás fizetést jelöltek meg. Az ily módon rendezett cechek átlagértéke 55 480 forint volt. Szállástípusok közül az apartmanok, panziók és vendégházak jeleskedtek, a foglalások fele valamelyikükbe szólt. "Az év nyitánya kedvező volt számunkra, az előfoglalások jóval előretolódtak, sokan már megtervezték a nyaralásukat is - összegezte az eredményeket Keresztes Nóra marketing menedzser. - Az együtt utazók száma is gyarapszik, valamint folyamatosan növekszik az élményturizmust élénkítő kedvezménykuponok letöltésszáma is."

Íme a legnépszerűbb települések

Megyéink közül Pest (17 százalék), Heves (10,7 százalék) és Zala (7,7 százalék) részesültek a legnagyobb arányban a foglalásokból a január-március viszonylatban. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló megőrizték vezető pozíciójukat, az idei első negyedévben is ők voltak a legkeresettebb úti célok. A listán Pécs, Szeged, Debrecen és Gyula következnek, majd Hévíz, Siófok és Zalakaros zárják a top tízes rangsort. A turisztikai attrakciók közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri vár és a siklósi vár kerültek az élbolyba, de a Harkányi Gyógyfürdő és a Hévízi-tó szorosan követik őket. A külföldre utazók között Zakopane, Donovaly és Krakkó voltak a befutók.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 12. vasárnap
Ernő
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33