A hét döntős közül pontozással választották ki az év autóját pénteken.
Ezek most a magyar elit kedvenc autói: 250 milliós Ferrari, exkluzív elektromos Rolls-Royce a toplistán
2024-ben is bevásárolt exkluzív autókból a hazai tehetős réteg. A legdrágább magyar rendszámot kapott modell tavaly egy Ferrari 812 Competizione volt, amelynek ára elérte a 250 millió forintot. A legkülönlegesebb magyar beszerzés pedig egy elektromos Rolls-Royce Spectre, amely kb. 166 millió forintba került. Az országba érkezett exkluzív modellek között olyan ritkaságok is szerepeltek, mint a Lamborghini Revuelto, a McLaren GT és 750S, valamint az Aston Martin DBX. A Mercedes S-osztály a luxusautók piacát uralta, míg GLS-osztály és az Audi Q7 az SUV-k mezőnyében tűnt ki.
Mint korábban beszámoltunk róla: 121 611 új autó állt forgalomba tavaly, ami majdnem 13 százalékkal több, mint 2023-ban volt, a 2022-es adathoz képest pedig 9 százalékos a javulás. A márkák versenyét a Suzuki nyerte 2024-ben 15 732 forgalomba helyezéssel, második lett a Toyota 14 623 darabbal, harmadik pedig a Skoda végzett 11 310-zel.
Magyarország kedvenc autója 2024-ben a Suzuki Vitara lett, amelyből 6883 darab kapott magyar rendszámot, második a Suzuki S-Cross 6607 darabbal, a harmadik helyen pedig a Skoda Octavia végzett 6097 forgalomba helyezéssel.
Ez a nagy átlag, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy 2024-ben milyen autókat választottak a leggazdagabb magyarok, hiszen az ő döntéseik sokszor nemcsak a luxusról, hanem a presztízsről és az egyéniségük kifejezéséről is szólnak. Az exkluzív és méregdrága járművek nemcsak az autóipar technológiai csúcsteljesítményét képviselik, hanem az életstílus és a státusz szimbólumaiként is megjelennek. Az ehhez kapcsolódó adatokban kutatva kiderült, hogy az országba érkezett autók között számos olyan modell is van, amely ritkasága és ára miatt különleges figyelmet érdemel.
Jákob Zoli Ferrarija és sportautó ritkaságok
A Datahouse adatai szerint 2024-ben Magyarország kedvenc sportautói a következő modellek voltak:
- A Ford Mustang 68 darabbal kiemelkedett, mint a legnépszerűbb választás. Az izomautó 5,0 literes V8-as motorral 450 lóerőt és 529 Nm nyomatékot kínál, 0-100 km/h gyorsulása 4,3 másodperc. Az alapára itthon 24 120 000 forint.
- A Mercedes AMG GT 43 darabbal a második. 4,0 literes V8-as motorja 510 lóerőt és 650 Nm nyomatékot ad, 0-100 km/h gyorsulása 3,7 másodperc. Az alapára 47 millió forint.
- Szintén 43 darab Toyota GR 86 talált gazdára. Ez a könnyű, sportos kupé 2,4 literes, négyhengeres motorral 231 lóerőre és 250 Nm nyomatékora képes. A gyorsulás 6,3 másodperc alatt történik. Ebből itthon jelenleg nem lehet rendelni
- A Porsche 911 34 darabbal a harmadik. A legismertebb változat 3,0 literes biturbó motorral 450 lóerőt és 530 Nm nyomatékot kínál, a gyorsulás pedig 3,5 másodperc. Az alapára körülbelül 100 000 euró, ami 41,5 millió forintot jelent.
- A 8-as BMW 21 forgalomba helyezéssel a negyedik. Az alapára 38,6 millió forint.
- Ötödik a Mercedes SL-Class AMG 15 darabbal. 4,0 literes V8-as motorja 476 lóerőre és 700 Nm nyomatékra képes, 0-100 km/h gyorsulása 4,1 másodperc. Az alapára 55 millió forint.
2024-ben összesen 40 darab új Ferrarit helyeztek forgalomba Magyarországon. A legnépszerűbb modell a Roma, amelyből 11 darab kapott magyar rendszámot, ennek ára kb 215 ezer euró, azaz kb. 90 millió forint. A 3,9 literes V8-as turbómotorral, 620 lóerővel bíró kocsi mögött csak egy darabbal maradt el az olasz gyártó első SUV-ja, a Purosangue. A magyar körömkirály, Jákob Zoltán is ilyennel jár, 400 ezer euróba, azaz 166 millió forintba kerül, 6,5 literes V12-es szívómotorral szerelték, ami 725 lóerős.
Érkezett még az országba kilenc darab SF90 Stradale, ami több mint 180 millió forintba kerül. A plug-in hibrid szuperautó 4,0 literes V8-as motorral és három elektromotorral szerelt, 1000 lóerős, 2,5 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra.
Magyar rendszámot kapott még 5 darab Ferrari 296 GTB (300 ezer euró, kb. 125 millió forint), három 296 GTS (350 ezer euró, kb. 145 millió forint). Egy Portofino (210 ezer euró, kb. 87 millió forint) és egy 812 Competizione, ami a legdrágább az összes közül, 600 ezer euróba, kb. 250 millió forintba kerül. A forgalomba helyezett sportkocsik közül az egzotikusabb darabok:
- Aston Martin DB12 (8 darab): A DB12 az Aston Martin legújabb luxus sportkupéja, amely 4,0 literes biturbó V8-as motorral 680 lóerős, 0-100 km/h gyorsulásával mindössze 3,6 másodperc alatt. Az alapára körülbelül 200 ezer euró (kb. 83 millió forint).
- Aston Martin DB12 Volante (4 darab): A DB12 kabrió változata. Az ára körülbelül 220 000 eurótól (kb. 90 millió forint) kezdődik.
- Aston Martin DBS (1 darab): A DBS a brit márka csúcs sportautója, amely a 5,2 literes V12-es motorral 725 lóerőt és 900 Nm nyomatékot tud. A 0-100 km/h gyorsulása 3,4 másodperc. Az alapár körülbelül 250 000 euró (104 millió forint).
- Aston Martin Vantage (6 darab): A Vantage sportautó 4,0 literes biturbó V8-as motorjával 510 lóerőt és 685 Nm nyomatékot biztosít, 0-100 km/h gyorsulása 3,6 másodperc. Az alapár körülbelül 130 000 euró (kb. 54 millió forint).
- Bentley Continental (7 darab): A Bentley luxus sportkupéja, amely eleganciáját és teljesítményét a 4,0 literes V8-as motor biztosítja, 550 lóerővel és 770 Nm nyomatékkal. Az alapárak körülbelül 150 000 eurótól (62 millió forint) kezdődnek.
- Lamborghini Huracán (7 darab): A Huracán a Lamborghini belépő szintű sportautója, 610 lóerős, 5,2 literes V10-es motorral. A 0-100 km/h gyorsulás mindössze 3,2 másodperc. Az alapár körülbelül 200 000 euró (80 millió forint).
- Lamborghini Revuelto (3 darab): A Revuelto a márka legújabb hibrid szuperautója, amely 6,5 literes V12-es motorral és három elektromos motorral összesen 1 015 lóerő teljesítményű. A 0-100 km/h gyorsulás 2,5 másodperc. Az alapár körülbelül 500 000 euró (208 millió forint).
- Audi e-tron GT (6 darab): Az Audi elektromos sportkocsija két elektromos motorral összesen 590 lóerőt és 830 Nm nyomatékot tud. A 0-100 km/h gyorsulás 3,3 másodperc. Az alapár körülbelül 100 000 euró (41 millió forint).
- Audi R8 Spyder (3 darab): Az Audi csúcs sportautója 5,2 literes V10-es motorral, 540 lóerővel és 540 Nm nyomatékkal, 0-100 km/h gyorsulása 3,6 másodperc. Az alapár körülbelül 150 000 euró (60 millió forint).
- McLaren 750S (1 darab): A McLaren 750S egy rendkívül erőteljes sportautó, amely a 4,0 literes V8-as motorjával 750 lóerőt és 800 Nm nyomatékot tud. A 0-100 km/h gyorsulás mindössze 2,7 másodperc. Az alapár körülbelül 300 000 euró (125 millió forint).
- McLaren GT (1 darab): A McLaren GT 4,0 literes V8-as motorjával 620 lóerőre és 630 Nm nyomatékra képes. Az alapár körülbelül 210 000 euró (87 millió forint).
Ezek a szupergazdagok kedvenc luxusautói
A Mercedes S-osztály 160 darabos forgalomba helyezésével egyértelműen a luxusautók királya lett 2024-ben. Ez a modell 3,0 literes, soros hathengeres dízel vagy benzinmotorral érhető el, amely 286-435 lóerőt biztosít. Kiemelkedő komfortot és modern technológiákat kínál, alapára 42,6 millió forint.
A 7-es BMW 93 példánnyal a második legnépszerűbb luxusautó. Ez a limuzin 3,0 literes soros hathengeres vagy 4,4 literes V8-as motorral érhető el, a teljesítménye 286-530 lóerő között mozog. Az alapára 41,7 millió forint. A sportosabb M-változatból 45 darab érkezett, alapára 55,2 millió forint.
A Porsche Panamera 22 darabbal negyedik, az alapára kb. 50 millió forint. A tisztán elektromos Mercedes EQS 15 darabbal került a listára. Akár 770 kilométeres hatótávja és futurisztikus belső tere különlegessé teszi. Az ára legkevesebb 37,5 millió forint. Az Audi A8 szintén 15 példánnyal képviseltette magát. Ez a modell 3,0 literes V6-os és 4,0 literes V8-as motorral egyaránt elérhető, a teljesítménye 286-460 lóerő közötti változattól függően. Az alapára 43,2 millió forint.
A sportosabb Mercedes S-osztály AMG 14 darabbal jelent meg a piacon. Ez a modell 4,0 literes biturbó V8-as motorral akár 612 lóerőt is teljesít. Az ára 92,3 millió forintról indul. A tisztán elektromos BMW i7 11 példányban talált gazdára. Ez a modell 600 kilométeres hatótávjával hívja fel magára a figyelmet. Az ára 43,1 millió forint.
A luxus csúcsát képviselő Mercedes S-osztály Maybach 9 darabbal szerepelt a listán. Ez a limuzin 4,0 literes V8-as vagy 6,0 literes V12-es motorral érhető el, és egyedülálló kényelmet nyújt. Az ára 73,9 millió forintról indul. Az Audi A8 S szintén 9 példánnyal szerepelt, a sportosabb kivitel 571 lóerős, 4,0 literes V8-as motorral érhető el. Az ára 57,9 millió forint.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Lexus LS 500h 4 darabbal került fel a listára. Ez a hibrid luxuslimuzin 3,5 literes V6-os motorral és egy elektromotorral összesen 359 lóerőt biztosít. Az ára 44,2 millió forint. A rendkívüli luxust nyújtó Bentley Flying Spur 3 példánnyal képviseltette magát. Ez a modell 6,0 literes W12-es motorral akár 635 lóerős teljesítményre is képes. Az ára körülbelül 250 000 euró, ami 104 millió forint.
Az elektromos, kínai NIO ET7 (alapára kb. 29 millió forint), a Mercedes EQS AMG (alapára 64,5 millió forint) egyaránt 1-1 példányban került forgalomba. És valaki beújított egy igazi különlegességet is, ugyanis magyar rendszámot kapott egy elektromos Rolls-Royce Spectre is, amelynek ára körülbelül 400 000 euró, ami kb. 166 millió forint.
Valaki 166 milliót sem sajnállt egy Rolls-Royce terepjáróra
Az Audi Q7 és a Mercedes GLS-osztály egyaránt 193 darabbal vezették a luxus SUV-k listát. Az Audi Q7 egy tágas, családi SUV, amely 3,0 literes V6-os dízel vagy benzinmotorral, 231-340 lóerő teljesítménnyel kínál kényelmet és modern technológiát. Az alapára 32,6 millió forint. A Mercedes GLS-Class szintén hasonló luxust és teljesítményt nyújt, 3,0 literes soros hathengeres motorokkal, 286-367 lóerő között. Az ára 41,1 millió forintról indul.
A BMW X7 szorosan követte ezeket 189 darabbal. Ez a luxus SUV 3,0 literes soros hathengeres vagy 4,4 literes V8-as motorral érhető el, 340-530 lóerő teljesítménnyel. Az ára 40,2 millió forinttól kezdődik.
A Mercedes G-osztály AMG változata 117 darabbal a luxusterepjárók sportos csúcsát képviselte. Ez a modell 4,0 literes biturbó V8-as motorral 585 lóerőt ad le, és ikonikus dizájnjával hívja fel magára a figyelmet. Az ára 80,1 millió forint. A klasszikus Mercedes G-osztály 96 darabbal szintén népszerű volt. Ez a modell 3,0 literes dízelmotorral 330 lóerős teljesítményt kínál. Az alapára 57,1 millió forint. A BMW XM 73 darabos eladással álla a listán, ez a BMW első plug-in hibrid sport-SUV modellje. A 4,4 literes V8-as motor és a villanymotor kombinációja 653 lóerőt biztosít. Az ára 53 millió forint.
A Land Rover Range Rover 65 darabbal képviselte a brit luxust. Ez a modell különféle motoropciókkal, köztük hibrid változattal is elérhető, akár 565 lóerővel. Az alapára 58 millió forint. A sportosabb BMW X7 M 49 darabbal jelent meg a piacon. Ez a modell 4,4 literes V8-as motorjával 625 lóerőt nyújt, és a dinamikus vezetési élményt helyezi előtérbe. Az ára 49,8 millió forint.
A tisztán elektromos Kia EV9 48 példánnyal áll a listán. Ez a modern SUV akár 540 kilométeres hatótávot is kínál, és a prémium funkciók széles skálájával rendelkezik. Az ára 30 millió forint. Végül a Mercedes EQS SUV 33 darabbal zárta a top 10-es listát. Az ára legkevesebb 48,8 millió forint.
A különlegesebb darabok között az alábbiakat érdemes még megemlíteni:
- A Mercedes GLS Maybach 16 darabos eladással végzett. Ez a modell 4,0 literes biturbó V8-as motorral 557 lóerőt kínál, miközben utastere a legmagasabb szintű kényelmet és exkluzivitást biztosítja. Az ára 80 millió forint legkevesebb.
- A Lamborghini Urus 11 példánnyal szerepel a listán. Az űrhajószerű formatervű modell 4,0 literes biturbó V8-as motorral 650 lóerőt teljesít, és 3,6 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra. Az ára kb. 250 000 euró, ami 104 millió forint.
- A Mercedes GLS AMG-ből 10 darab kapott magyar rendszámot. Ez a sportos változat 612 lóerőt tud a 4,0 literes biturbó V8-as motorjával. Az ára 76,7 millió forint.
- Az Aston Martin DBX 9 példányban talált gazdára 2024-ben. Ez a brit luxus SUV 4,0 literes biturbó V8-as motorral 550 lóerőt biztosít, és a márkára jellemző eleganciát ötvözi a sportossággal. Az ára körülbelül 200 000 euró, ami 83 millió forint.
- A Bentley Bentayga 6 darabbal képviselte a brit luxus tradíciót. Az alapára körülbelül 250 000 euró, ami 104 millió forint.
- A Rolls-Royce Cullinan 1 példányban került forgalomba. Ez a luxus SUV 6,75 literes V12-es motorral, 571 lóerővel, és páratlan kényelmi funkciókkal rendelkezik. Az ára körülbelül 400 000 euró, ami 166 millió forint.
- Végül a BMW Alpina XB7 szintén 1 darabbal képviseltette magát. Ez az exkluzív modell 4,4 literes biturbó V8-as motorral, 621 lóerővel, és egyedi Alpina-stíluselemekkel hódított. Az ára körülbelül 190 000 euró, ami 78,5 millió forint.
Címlapkép: press.rolls-roycemotorcars.com
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?