Gépjárműadó fizetés határidő 2025: így történik a súlyadó befizetése, ekkor lesz a gépjárműadó befizetés határidő 2025 évében. Hogyan zajlik a súlyadó fizetése, mennyi a súlyadó?
Januártól jelentősen emelkedtek a budapesti P+R parkolók árai: a nappali parkolás napi díja 450 forintra nőtt, az éjszakai óradíj pedig 200 forintra emelkedett. Közben átalakultak a bérlettípusok is, több régi konstrukció megszűnt, helyüket a havi nappali bérlet és a kombinált bérlet vette át.
Januártól jelentősen drágultak a budapesti P+R parkolók, valamint a bérlettípusok kínálata is átalakult. A nappali parkolásért, amely reggel 6-tól este 10 óráig tart, mostantól 450 forintot kell fizetni naponta, szemben a korábbi 350 forintos díjjal. Az éjszakai időszakban, vagyis este 10 és reggel 6 óra között, óránként 200 forint a parkolási díj, ami közel duplája a korábbi 105 forintnak - írja a Totalcar.
A Budapest Közút tájékoztatása szerint nemcsak a díjszabások változtak, hanem a bérlettípusok is megújultak. Megszűnt az öt munkanapos bérlet, a húsz munkanapos bérlet, a heti éjszakai bérlet, a kombinált heti bérlet, valamint a havi éjszakai bérlet. Ezek helyét két új bérlettípus vette át. Az egyik a havi nappali bérlet, amely 6750 forintos áron érhető el, és reggel 6 és este 10 óra között biztosít parkolási lehetőséget egy hónapra. A másik az úgynevezett kombinált bérlet, amely 26 850 forintért korlátlan, éjjel-nappali parkolást tesz lehetővé a P+R parkolókban.
A díjemeléssel érintett P+R parkolók:
- Köki Terminál P+R
- Kőbánya-Kispest P+R
- Hűvösvölgy P1 P+R
- Örs vezért tere P+R
- Pillangó utca P+R
- Újpest-Városkapu P+R
- Őrmező P1 P+R
- Őrmező P2 P+R
- Etele P1 P+R
- Etele P2 P+R
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.