Robban a januári bírságbomba: 50-300 ezret is fizethetnek az ingatlantulajok

Robban a januári bírságbomba: 50-300 ezret is fizethetnek az ingatlantulajok

2025. január 5. 13:04

Az ünnepeket követően a MOHU Budapest hulladékszállítási dolgozói szervezetten, külön járatrendszerben gyűjtik össze és szállítják el a fővárosban és több agglomerációs településen a kihelyezett fenyőfákat - közölte a cég a Pénzcentrum kérdésére. Csak Budapesten mintegy 500-600 ezer tűlevelű kerül ki az utcákra. Több mint 250 kijelölt közterületi gyűjtőhelyre lehet idén vinni a karácsonyfákat, vagy a kuka mellé kitenni a hulladékgyűjtés napján. Aki szabálytalanul szabadul meg a fájától, akár 300 ezre bírságot is kaphat.

Holnap lesz január hatodika, amely a keresztény hagyománykörben Vízkereszt napját, a karácsonyi időszak végét is jelenti egyben. A keresztény ünnepi rítus szerint itt két eseményre is emlékeznek: egyrészt Jézus megkeresztelésére a Jordán folyóban, másfelől ez a kánai menyegző emléknapja is, amikor a bibliai történet szerint Jézus a vizet borrá változtatta, hogy a gazda ne maradjon szégyenben.

A karácsonyi ünnepek végén sok család ekkor szedi le a karácsonyfáról a díszeket, majd a kiszolgált fenyőt is elviszi a házból. Ez mindig egy több órás logisztikai műveletet jelent a háztartások részéről, szerencsére Magyarországon már sok éve igen jól meg van szervezve a fenyőfák kirakásának és elvitelének módja. Mint minden évben, a Pénzcentrum most is utánajárt, hogyan kell "jól" kihelyezni a levedlett karácsonyfát - és miért bánjuk meg nagyon, ha nem tartjuk be az erre vonatkozó szabályokat.

Hogy tehetjük ki a fát, és hová?

Az elmúlt évekhez képest jelentős változás az, hogy idén az FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója helyett a hulladékgazdálkodás más szegmenseiben is tevékeny MOHU felelős a fővárosban a fenyőfák elsázllításáért. A Pénzcentrumnak küldött válaszukban azt írták: csak a fővárosban továbbra is meghaladja a félmilliót a kidobott karácsonyfák száma.

Az ünnepeket követően a MOHU Budapest hulladékszállítási dolgozói szervezetten, külön járatrendszerben gyűjtik össze és szállítják el a fővárosban és több agglomerációs településen a kihelyezett fenyőfákat. A feladat logisztikai szempontból is komoly kihívás, hiszen becslések szerint évente csak Budapesten mintegy 500-600 ezer tűlevelű kerül ki a fővárosi utcákra, ezt a mennyiséget kell begyűjteni, illetve hasznosítását megoldani. A tapasztalatok szerint vízkereszt után, azaz január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában egy-másfél hónapig tart

- írták válaszukban. Hozzátették azt is, hogy természetesen - mint cikkünk elején már mi is kitértünk rá - szabott rendje és rendszere van nem csak az elszállításnak, de még a fák kihelyezésének. Igaz, ez utóbbinál több lehetőség közül is választhatunk.

A lakosság a fák kihelyezésénél több lehetőség közül is választhat: a több mint 250 kijelölt közterületi gyűjtőhely bármelyikére elhelyezheti a kiszolgált karácsonyfát, vagy a háztartási hulladékos kukák mellé teheti ki jól látható helyre a hulladékgyűjtés napján. Ez utóbbi esetben a fák kihelyezésekor figyelni kell arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos-, a kerékpáros- és a gépjárműforgalmat.

A Társaság kéri a budapestieket és az agglomerációs településen lakókat, hogy a fenti két megoldás egyikét válasszák, és semmiképpen se dobják el fájukat a közterületeken, mások biztonságát és a közterületek tisztaságát veszélyeztetve ezzel - írták.

Teljesen csupasz a jó fenyőfa

A MOHU azt is elárulta, hogy nem szakítva az előző évek gyakorlatával, most is sokszorozott erővel szállítják a kiszolgált tűlevelűeket, naponte többször is körbejárva a várost és az agglomerációt.

A kijelölt gyűjtőpontokról vízkeresztet követően, naponta átlagosan 10 fenyőfa járat szállítja el az összegyűlő karácsonyfákat. A járatokat kifejezetten ebből a célból indítja a MOHU Budapest. A fővárosi lomtalanításoknál alkalmazott, speciális felépítménnyel szerelt célgépek napi járatok keretében, program szerint gyűjtik be a fenyőfákat a 250 gyűjtőhelyről. A fenyőfajáratokkal párhuzamosan a lakóingatlanoktól a jól ismert kommunális hulladékszállító célgépek gyűjtik össze a kiszolgált örökzöldeket, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek a nagyméretű fák elszállításába

- írta válaszában a MOHU. Azt is kérik a lakosságtól, hogy munkatársainak védelme, a nagyértékű célgépek biztonságos működése, továbbá a környezetbarát hasznosítás érdekében

a kiszolgált tűlevelűekről a kihelyezést megelőzően a díszeket, a csillagszórókat, a szaloncukor-kampókat és a talpakat távolítsák el. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tovább hasznosíthatóak a fenyőfák

Ezután elárulták, mi lesz a sorsuk azoknak a fenyőfáknak, melyeket mi, a lakosok szabályosan kihelyezünk, és azokat elviszik.

A fenyőfajáratok a kiszolgált tűlevelűeket a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe szállítják. A karácsonyfák az aprítást követően, a kommunális hulladékkal történő összekeverésük után, ellenőrzött, ipari körülmények között alkalmasak a környezetkímélő módon történő termikus hasznosításra, így a nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak környezetbarát távhőt és villamos energiát

- írta a MOHU. Mint kiderült, a fenyőfák szolgálata nem ér véget karácsony után: nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy több tízezer budapesti otthonban meleg legyen.

A Fővárosi Hulladékhasznosító Műben termelt hőenergia a Budapesti Közművek FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió hálózatán keresztül több tízezer ezer budapesti lakásba jut el távfűtés és használati melegvíz formájában, az itt előállított villamos energia szintén több tízezer budapesti háztartás éves áramigényét biztosítja. A Budapesten feleslegessé váló fenyőfák tehát ezekhez a jelentős eredményekhez járulnak hozzá

- zárták válaszadásukat. Emellett még arra is kitértek, hogy a leadópontok listája megtalálhatók a MOHU Budapest honlapján, tehát mindenki megnézheti, melyik a hozzá legközelebb eső.

Komoly bírság lehet, ha nem tartjuk be a szabályokat

A vonatkozó rendelet meglehetősen szigorú bírságokat állapít meg arra az esetre, ha szabálytalan módon, akár a közlekedést akadályozva tesszük ki a levitézlett karácsonyfákat.

Ebből is jól látszik, hogy a karácsonyfákat érdemes tényleg szabályosan letenni a "helyére", mert nem csak a bírságtól óvjuk meg a tárcánkat, de azt is segítjük, hogy a begyűjtés minél hamarabb végbemehessen. A bírságot természetesen nem a MOHU, hanem a helyi hatóságok szabják ki.

borítókép: FKF

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
TolllerBela
1 napja
Robban a bírságbomba....hatalmas büntetések.....szigorúbb a hatóság.....aki nem fizet, a dupláját veszik el tőle........nagyon figyeljen, mert kemény büntetések röpülnek ...... Nem unjátok még ez a fajta újságírást ? Ez nem egy bűnös nép /csak egy kis része az) !
0
0
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 7. kedd
Attila, Ramóna
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33