A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő.
Megszólalt a kötelező sorkatonaság visszaállításáról a magyar vezérőrnagy: Jogilag továbbra is életképes
Az elmúlt évek geopolitikai feszültségei, köztük a 2014 óta zajló ukrajnai háború és az orosz katonai aktivitás, számos európai országot késztettek arra, hogy újragondolják védelmi stratégiájukat, sőt, több helyen visszaállították a kötelező sorkatonaságot. Magyarországon azonban a hadkötelezettség továbbra is csupán felfüggesztett státuszban van, és a jelenlegi hivatalos álláspont szerint nem tervezik annak visszaállítását. Ugyanakkor a hazai honvédelmi képzések – különösen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen elérhető katonai szakok. Prof. Dr. Kovács László vezérőrnagyot, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanárát kérdeztük a témáról, hogy miben állhat ez az eredmény, hogyan kell elképzelni a katonai és rendőri képzéseket. Valamint úgy általában olyan izgalmas kérdéseket jártunk körbe, mint, hogy lehet-e újra hadkötelezettség Magyarországon és mit csinál egy katona, amikor éppen békeidő van.
Pénzcentrum: Az elmúlt években több háborús konfliktus is kirobbant Európa közelében, amelyek aggodalomra adtak okot a kontinens biztonsági helyzetével kapcsolatban. Például a 2014 óta tartó ukrajnai háború, amely 2022-ben az orosz invázióval eszkalálódott, sok európai országot késztetett védelmi stratégiájuk újragondolására. Ennek következményeként több állam újra bevezette vagy megerősítette a kötelező sorkatonaság intézményét, hogy növelje katonai kapacitását. Svédország például 2017-ben döntött a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetéséről, részben az orosz katonai aktivitásra adott válaszként. Finnország és Észtország szintén fenntartotta ezt a rendszert, mivel közvetlenül fenyegetve érzik magukat az orosz határ közelsége miatt. Így jogosan merül fel a kérdés, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy visszatér a hadkötelezettség Magyarországon?
Prof. Dr. Kovács László: Jelenleg nincs napirenden. Fontos megérteni, hogy a hadkötelezettség 2004-ben nem megszüntetésre, hanem felfüggesztésre került, a teljes honvédelmi rendszer átalakításával együtt. Akkor ugyanis a sorkatonai szolgálat helyett az önkéntes katonai szolgálatot vezették be a honvédelmi törvény és más jogszabályok alapján. Ez a rendszer jelenleg is működik: vannak hivatásos és tartalékos katonák, utóbbiak pedig önkéntes vagy területvédelmi alapon lépnek szolgálatba. Mindkét forma önkéntes, tehát senki sem kényszerből válik katonává.
Ettől függetlenül a sorkötelezettség jogilag továbbra is életképes, mivel – ahogy említettem – csak felfüggesztették.
A témában azonban a minisztérium az illetékes nyilatkozni. A jelenlegi hivatalos álláspontok alapján nincs tervben, hogy ezt a rendszert bárki visszaállítsa a jövőben.
Beszélgessünk akkor az intézetvezetői titulusa kapcsán az NKE-ről és az ott végezhető képzésekről. Az adatok szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései nagyon jól szerepelnek a Diplomás Pályakövetési rendszerben. Tudna egy kicsit beszélni ezekről a képzésekről? Mit takarnak, és milyen elhelyezkedési lehetőségek vannak egy-egy szak elvégzése után?
Kezdjük a katonai képzésekkel, mivel a bűnügyi képzés a rendészettudományi képzések közé tartozik. A katonai képzéseken belül négy alapszak van: a katonai infokommunikáció, a katonai logisztika, a katonai vezetői szak és az állami légiközlekedés szak. Azok, akik katonatisztek szeretnének lenni, ezek közül valamelyikre jelentkeznek. Ezek a képzések négyévesek (nyolc félévesek). A végzős hallgatók egyetemi alapdiplomát szereznek, és szerződéses katonákká válnak.
Már az egyetemre való beiratkozás pillanatában szerződést kötnek a Magyar Honvédséggel, aminek értelmében fizetést kapnak a tanulmányaik alatt. Az első hónapban alapkiképzésben részesülnek, majd ezt követően a négy év során rendszeresen részt vesznek katonai gyakorlatokon és szakmai felkészítéseken. Ezeket az egyetemi oktatással összehangoltan szervezik. A képzést záróvizsga és a tiszti avatás követi, amely augusztus 20-án zajlik, és a végzett hallgatók szeptember 1-jétől munkába állhatnak hadnagyként.
A katonai infokommunikációs alapszak három specializációt kínál: informatika, kommunikáció (katonai nyelven híradó) és elektronikai hadviselés és rádióelektronikai felderítés). Az itt végzettek különböző katonai kommunikációs, informatikai vagy rádióelektronikai eszközök kezelésében szereznek jártasságot. A katonai vezetői szak hallgatói elsősorban a szárazföldi alakulatok parancsnokaivá válnak. Minden végzett hallgató szakaszparancsnoki ismereteket szerez, így 25-30 fős egységek vezetésére is képesek lesznek.
A katonai logisztika alapszakon olyan specializációk választhatók, mint a szállítás, az a haditechnika vagy a pénzügy. Ezeket a második év végén határozzák meg, az első két év általános képzése után. A Magyar Honvédség a végzett hallgatóknak azonnal biztosít munkát, amely nemcsak a fizetésben, hanem különféle juttatásokban, például lakhatási támogatásban is megnyilvánul.
Az állami légiközlekedés szakon a repüléshez szükséges műszaki, légiirányító, illetve pilóta szakemberek képzése folyik.
Ezek a képzések különlegesek abban is, hogy a hallgatók már tanulmányaik alatt szerződéses katonaként kapnak fizetést. Az elhelyezkedés pedig garantált, bár a beosztás helyszíne nem mindig választható, hanem az alakulati igények szerint történik.
Népszerűek ezek a szakok, de mit lehet látni a lemorzsolódás terén? Mennyire gyakori, hogy valaki elkezdi, de nem fejezi be a képzést?
A felvételi folyamat rendkívül szigorú, mivel nemcsak az egyetemi felvételi pontok számítanak, hanem a fizikai, pszichológiai és egészségügyi alkalmasság is. Emiatt általában olyan hallgatók kerülnek be, akik képesek végig csinálni a képzést. Lemorzsolódás természetesen van, de ez mindössze 10-15% körüli, és jellemzően egészségügyi okok miatt következik be, nem pedig tanulmányi problémák miatt. Azok, akik elhivatottságot éreznek, és megfelelnek az elvárásoknak, nagy eséllyel sikeresen teljesítik a képzést. Ezek a hallgatók nemcsak rendes egyetemi oktatásban vesznek részt, hanem közben katonai szolgálatot is teljesítenek, ezért már tanulmányaik alatt fizetést kapnak. A végzést követően biztos munkahelyük lesz a Magyar Honvédségnél, ahol szakmai tudásukat az alakulati szükségletek szerint kamatoztatják.
Milyen a nemek aránya a jelentkezők között? Milyen arányban vannak a női jelentkezők?
Nagyjából 18-20 százalék a lányok aránya. Nagyon érdekes, hogy a lányok sokszor tényleg kitartóbbak; nyilván bizonyítani szeretnék, hogy ide valók, és erre készültek. Persze ez az arány évente eltérhet, de a 18-20 százalék egy átlagos szám. Igazából semmi különbség nincs a motivációban, bár lehetnek eltérések, de a teljesítményben és az elhivatottságban nincs különbség a lányok és fiúk között. Nyilván a fizikai követelmények nem egyformák, de a lányok fizikai teljesítménye nem sokkal marad el a fiúkétól, sőt, egyesesetekben túl is szárnyalhatják őket. Természetesen ezek a katonai szakmák férfi orientáltak, de nagyon szívesen látjuk a lányokat is. Az említett 18-20 százalék jelentős arányt képvisel.
Mennyire összeegyeztethető ez az életpálya a női szerepekkel, például a gyermekvállalással?
Teljes mértékben összeegyeztethető. A nők számára az említett fizikai követelmények is különböznek, és a gyermekvállalást mind a hadsereg, mind a rendőrség támogatja – anyagi és szervezeti szempontból is. Ha mindkét szülő az adott szervezetnél dolgozik, az megkönnyíti a szülési szabadság és a munkahelyi visszatérés megszervezését.
A gyermeknevelés támogatása az óvodáztatástól az iskoláztatásig terjed. A szervezetek empatikusan és jogszabályi keretek között védik a munkavállalókat, különösen a nőket és anyákat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kaphatnak már képzés alatt fizetést a hallgatók? Ha igen, mennyi ez, és milyen rendszerben működik? Mi várható később, amikor már végeztek? Hogyan alakul a fizetésük az évek során?
Igen, már az első négy év alatt, a képzés ideje alatt is kapnak altiszti fizetést. Az első évben ez nagyjából 300 ezer forint bruttó, és ez évről évre növekszik. A negyedik évre, amikor zászlósokká válnak, lényegesen magasabb fizetést kapnak. A tiszti fizetések, például a hadnagyi bér, már sokkal magasabb, és a Magyar Honvédség előmeneteli rendszere szerint háromévente magasabb rendfokozatba léphetnek, például hadnagyból főhadnaggyá, ami szintén fizetésemeléssel jár. A fizetések teljesítményalapúak is; aki jól dolgozik, az többet kaphat. Jogszabályok szabályozzák a minimum és maximum fizetést egy sávos rendszerben. A katonák bérének elmúlt három évben történt több mint 37 százalékos emelkedése is vonzóvá teszi ezt a pályát. Emellett számos juttatás jár a katonáknak, például albérlet-támogatás, iskolakezdési támogatás, utazási hozzájárulás, cafeteria, ruházati hozzájárulás. Ezek mind kiegészítik a fizetést, és egy biztonságos, kiszámítható pályát nyújtanak.
Ha 18 évesen érettségiznek a fiatalok, és elkezdik a katonai képzést, akkor az altiszti fizetésük már a 25 év alattiak nettó béréhez igazodik, ugye?
Igen, a többség esetében ez így van.
Mikortól váltak népszerűbbé ezek a képzések? Mindig is kedveltek voltak, vagy inkább az utóbbi időben nőtt meg irántuk az érdeklődés?
Úgy gondolom, hogy a katonai és rendészeti képzések mindig is népszerűek voltak. Nagy előnyt jelent a kiszámítható életpálya és a biztos munkahely. Mindenki kap beosztást, és átláthatóak a fizetések, így el lehet dönteni, hogy valaki vállalja-e ezt a munkát. Az elmúlt tíz évben ezek a szakok töretlenül népszerűek. Természetesen vannak hullámvölgyek a jelentkezések számában, de komoly egészségügyi, pszichikai és fizikai felmérések garantálják a megfelelő jelentkezőket. A népszerűséget a kiszámíthatóság adja: hosszú távra biztosítanak munkát, ami sok civil szak esetében nem ilyen egyértelmű.
Mit csinál egy katona, amikor békés időszak van, és nincsenek bevetések? Hogyan néz ki a mindennapjuk
Alapvetően a katonák arra készülnek, hogy megvédjék az országot, hiszen ez a feladatuk. Ez napi szintű képzést, kiképzést és felkészítést jelent. Az új haditechnikai eszközöket meg kell tanulniuk kezelni, és az alapvető fogásokat is újra és újra gyakorolják. A katonák folyamatos készenlétben vannak, hiszen bármikor riaszthatóak krízishelyzetek esetén. Napi 24 órában dolgoznak a légtér védelmében, információelemzésben vagy készenléti szolgálatokban. Ezek a tevékenységek nem mindig látszanak kívülről, de a katonák komoly és tervszerű munkát végeznek.
Az oktatók és tisztek feladata, hogy felkészítsék beosztottjaikat minden lehetséges kihívásra. Ez a munka folyamatos tanulást, továbbképzést és alkalmazkodást igényel a változó kihívásokhoz.
A tartalékosokat is ugyanúgy az itt végzett tisztek képzik ki, ha jelentkeznek?
Így van. Ez egy komoly kihívás, hiszen folyamatosan növelni szeretnénk az tartalékos katonák és a hivatásos, szerződéses állomány létszámát. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan érkeznek azok a fiatalok – vagy akár nem fiatalok –, akik tartalékos katonák szeretnének lenni. Az ő felkészítésüket is az itt végzett tisztek végzik majd, természetesen az altisztekkel közösen.
Beszéltünk már a pályakezdésről. Hogyan néz ki a nyugdíjba vonulás rendszere? Hány éves korban vonulhatnak nyugdíjba, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésre?
A Magyar Honvédség egy egész életpályát kínál. Aki elhivatott, akár 65 éves koráig dolgozhat katonaként. Természetesen nem mindenki lesz tábornok, és nem mindenki marad aktív 65 éves koráig. Sok olyan beosztás van, amelyben a rendfokozat már nem nő, de a szaktudás igen. Az adott katona olyan tudás birtokába kerülhet, amelyet a civil életben is kamatoztathat. Ha valaki nem kívánja 65 éves koráig a hadseregben folytatni, leszerelhet, és elhelyezkedhet a civil szférában, akár a közigazgatásban, akár a piacon. Az itt szerzett nyelvtudás, vezetői készségek és egyéb ismeretek ezt megkönnyítik. Ugyanakkor, aki katonaként szeretne maradni, annak folyamatosan fejlesztenie kell magát. Az előmenetelhez és a magasabb rendfokozatok eléréséhez rendszeres képzések szükségesek. A Magyar Honvédség képzési rendszere ezt teljes mértékben támogatja különféle tanfolyamokkal, amelyek az előrelépést és a szakmai fejlődést szolgálják – akár itthon, akár külföldön.
Térjünk át a bűnügyi képzésre. Ez inkább rendőri vagy rendőrtiszti képzés. Miben tér el ez a katonai alapképzéstől?
A legnagyobb különbség az, hogy a bűnügyi képzésben részt vevők rendőrök lesznek, nem katonák. Ezért a képzésük külön karon történik. A katonák képzéséért a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar felel, míg a rendőrökét a Rendészettudományi Kar végzi. A felvételi eljárás – beleértve a pszichológiai, egészségügyi és fizikai felméréseket – hasonló mindkét esetben. A képzések időtartama azonban eltér: a rendőri képzések rövidebbek, 6-7 félévesek.
A rendőrképzés során a hallgatók a magyar rendőrség, a vám- és pénzügyőrség vagy a katasztrófavédelem állományába kerülnek. Különféle szakirányok léteznek, például a bűnügyi szak mellett a katasztrófavédelmi vagy a vám- és pénzügyi területek számára is képeznek tiszteket. A végzett hallgatók előtt kiszámítható életpálya áll, akár nyugdíjig.
Ha valaki a képzés közben úgy dönt, hogy katonaként szeretné folytatni, van erre lehetőség?
Képzés közben ez ritka. A képzés befejezése után van rá lehetőség, de ez sem gyakori, mivel a bűnügyi szakos hallgatók speciális szaktudást szereznek. Egy nyomozó nem katona, és fordítva. Ugyanakkor a Magyar Honvédség katonai rendész alakulataiban szükség lehet ilyen ismeretekre, így adott esetben egy nyomozó is átkerülhet, de akkor katonai beosztásban fog dolgozni.
Kinek ajánlaná ezeket a képzéseket? Mennyire fontos az elhivatottság?
Az elhivatottság fontos, de bárkinek ajánlom ezeket a pályákat, aki felelősséget érez Magyarország biztonságáért, akár katonaként, akár rendőrként. A kiszámítható életpálya nagy előny: a képzés után azonnal munkát és stabil fizetést kap a végzett hallgató. A fizetésen felül számos juttatás is elérhető. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem modern, piacképes tudást biztosít. Mindez a kiszámíthatósággal és a szakmai elvárások teljesítésével vonzó karrierlehetőséget nyújt.
Fotók: Stiller Ákos
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.