A 18 év felettiek korosztálya inkább használt autót keres egy új kutatás eredményei szerint.
Százezernyi magyar kínlódik a munkahelyén 2025-ben: érik a katasztrófa, sürgősen lépni kell
Idén több mint 11 ezer válaszadó vett részt a Pénzcentrum év végi kutatásában, melynek célja, hogy feltérképezzük, melyik magyarországi térségek lakói a legelégedettebbek az életükkel. Az eredményekből kiderült: Somogy, Veszprém és Vas vármegyében élnek a legboldogabb emberek, míg Nógrád megye lakói érzik magukat legkevésbé elégedettnek. A felmérés nemcsak a földrajzi különbségekre világít rá, hanem arra is, hogy a boldogságot életkorunk, családi állapotunk, anyagi helyzetünk és társas kapcsolataink is nagyban befolyásolják. Elemzésünk második részében azt néztük meg, hogy állunk társas kapcsolataink, az önmegvalósítás és a karrier terén.
Idén is elindítottuk szokásos év végi felmérésünket a Pénzcentrum oldalán, hogy kiderítsük, Magyarország mely területein élnek a legboldogabb emberek. A kiértékelés első részéből tudjuk, hogy legboldogabb emberek Magyarországon Somogy, Veszprém és Vas vármegyében élnek, míg Nógrádban a legboldogtalanabbak. A közel 11 ezer válaszadó részvételével készült felmérés rávilágít arra, hogy az életkor, a családi állapot, a foglalkozás és a pénzügyi helyzet mind jelentős hatással vannak az elégedettségünkre.
Az egészségi helyzet és az anyagi biztonság után a kiértékelés második részében annak jártunk utána, mennyire vagyunk elégedettek társas kapcsolataink minőségével, a mindennapokban mennyire tudjuk megvalósítani önmagunkat, mennyire vagyunk elégedettek a munkánkkal.
Mennyire vagy elégedett a társas kapcsolataid minőségével?
Magyarország egy kifejezetten kapcsolathiányos társadalom, ami komoly problémát jelent. A magány ugyanis elmagányosodáshoz, majd depresszióhoz, és akár testi tünetekhez, súlyos betegségek megjelenéséhez is vezethet. Ellenben akinek sok barátja, működő családi kapcsolatai vannak, az bizonyítottan, elégedettebb az életével, boldogabb. A boldogság tehát nemcsak egyéni érzés, hanem mély társadalmi összefüggések, mint a családi kapcsolatok, a pénzügyi stabilitás és a társadalmi egyenlőtlenségek határozzák meg. A szociológiai kutatások során sem csak a szubjektív boldogságot mérik, hanem azokat a társadalmi tényezőket, amelyek hozzájárulnak az egyéni jóléthez. A boldogságról szociológiai megközelítésben Albert Fruzsina, PhD, a budapesti Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatóprofesszora, a Család és Társas Kapcsolatok Kutatási Osztály vezetője beszélt a Pénzcentrumnak egy decemberi interjúban.
Társas kapcsolataik minőségére 10-ből 6,4 pontot adtak a kitöltők, a nők valamivel többet, mint a férfiak – ez a szám nem változott a tavalyi évhez képest.
Ezt a kérdést két szempontból érdemes megvizsgálni: a legmagasabb iskolai végzettség és a kapcsolati státusz alapján. A végzettség különösen érdekes tényező, hiszen talán nem is gondolnánk, de minél iskolázottabb valaki, annál elégedettebb a társas kapcsolatai minőségével. Ennek háttere viszonylag logikus:
Az iskolázottság számos egyéni és társadalmi előnnyel jár. A kutatások szerint ezek közül a legjelentősebbek a munkaerőpiaci előnyök, mint például a magasabb foglalkoztatottság és a jobb fizetések. Emellett a magasabb képzettség nemcsak a munkaerőpiaci előnyökkel, hanem a várható élettartammal, az egyéni egészségi állapottal, az elégedettséggel, a társas kapcsolatok minőségével, a társadalmi és intézményi bizalommal, valamint a politikai részvétellel is szoros összefüggést mutat. Társadalmi szinten pedig hozzájárul a gazdasági fejlődéshez – derül ki az Iskolázottság és szubjektív jóllét című tanulmányból.
A másik szempont, a kapcsolati státusz, már kevésbé meglepő eredményeket hozott: a kapcsolataik minőségével legkevésbé az egyedülállók és az elváltak, míg leginkább a házasok és párkapcsolatban élők elégedettek.
A mindennapokban mennyire tudod kifejezni, megvalósítani önmagadat?
Az önkifejezés azért kiemelkedően fontos a társadalmunkban, mert alapvető emberi szükségletként arra szolgál, hogy egyénként meghatározzuk magunkat, és kapcsolatot teremtsünk a környezetünkkel. Az önkifejezés számos területen jelenik meg, legyen szó művészetről, kommunikációról, öltözködésről vagy akár a közösségi médiáról. A sikeres önkifejezés és a boldogság szoros összefüggésben állnak, mivel az önkifejezés alapvető emberi szükséglet, amely jelentősen hozzájárul az érzelmi jóléthez és az életminőség javulásához. Amikor sikeresen kifejezzük magunkat – például egy beszélgetésben, egy projektben vagy művészi formában –, nő az önbizalmunk és a hatékonyság érzése.
A válaszadóink egy 10-es skálán értékelve 5,9 pontot adtak erre a kérdésre, ami csak egy kicsit jobb a közepesnél.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legmagasabb iskolai végzettség alapján vizsgálva kiderül, hogy minél több időt töltött valaki az iskolapadban, annál hatékonyabban képes kifejezni önmagát. Jelentős különbség figyelhető meg a legalacsonyabb és a legmagasabb végzettséggel rendelkezők között. Ez nem meglepő, hiszen a tanulás során nemcsak ismereteket szerzünk, hanem önmagunkról is egyre többet tudunk meg.
A foglalkozások szerinti elemzésből az derült ki, hogy a vállalkozók kiemelkedően magas pontszámot értek el: átlagosan 6,9-es értéket adtak, míg a közmunkások mindössze 4,4-et. Ez is jól mutatja, mennyire meghatározó az egyén számára, hogy tartalmas és célzott tevékenységekkel tölthesse a mindennapjait.
Az életkor szerinti vizsgálat pedig azt mutatta, hogy az önmegvalósítás sikeressége az életkor előrehaladtával növekszik. Ez rámutat arra, hogy nemcsak a tanulás és a munka minősége számít, hanem a tapasztalat és a megélt évek során levont tanulságok is kulcsfontosságúak.
Mennyire vagy elégedett a munkáddal, hivatásoddal?
A teljes és kiegyensúlyozott élet nemcsak a magánélet, hanem a szakmai jólét szempontjából is meghatározó, mind az egyén, mind a vállalat számára. Egy elégedett és boldog munkavállaló ritkábban hiányzik, jobban kezeli a stresszt, termelékenyebb, kreatívabb, és szívesebben fogadja az új kihívásokat. Ezek a tulajdonságok jelentős előnyöket nyújtanak a vállalatoknak is. A munkahelyi boldogság nem csupán egy divatos fogalom, hanem közvetlenül befolyásolja az alkalmazottak lojalitását, hatékonyságát és az üzleti eredményeket.
A kiértékelés második részében még azt vizsgáltuk meg, hogy olvasóink mennyire elégedettek a munkájukkal és hivatásukkal. A teljes élet szerves része, hogy az egyén szubjektív szempontból mennyire tartja értelmesnek és kielégítőnek a munkáját.
A válaszokat ezúttal térképre helyeztük, mivel a munka minősége jelentős mértékben függ attól, hogy az ország mely részén él a válaszadó. A legmagasabb átlagpontszámot, Somogy és Vas és vármegyékben élők adták, míg a legalacsonyabb értéket a Nógrádban és Hajdú-Biharban élők jelezték.
A foglalkozás szerinti elemzésben ismét a vállalkozók kerültek az élre, akik átlagosan 7,3-as pontszámmal értékelték munkájukat, míg a közmunkások az utolsó helyen végeztek. Iskolai végzettsé szerint az jött ki, minél tanultabb valaki, annál elégedettebb a munkájával.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.