A lakáspiac tavalyi megtorpanásával párhuzamosan a fővároson belüli mobilitás is több évtizedes mélypontra ért 2023-ban.
Elsősorban a bőven 1 millió forint felett járó négyzetméterárak tartották vissza az újépítésű ingatlanok piacáról a vevőket, annak ellenére, hogy akadtak olyan beruházók, akik már nem emeltek tovább az elmúlt évben. Pedig ahhoz, hogy felpörögjön újra az ingatlanpiac, az újépítésűek iránti kereslet növekedése is fontos volna.
Az újépítésű ingatlanok iránt az év első felében visszafogott érdeklődéssel találkoztak az ingatlanközvetítők, ami Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint elsősorban azok magas árának volt köszönhető. A kerületben kevés olyan újépítésű, kétszobás lakással lehetett találkozni, melynek ára ne haladta volna meg az 50 millió forintot.
Nem volt ez másként Budapest északi agglomerációjában sem: az elmúlt két évben itt jelentős mértékben estek vissza az ingatlanfejlesztések, miközben a hirdetések között alig lehetett találni olyan eladó újépítésű ingatlant, melynek ára négyzetméterenként 1 millió forint körül járt volna - tette hozzá Balla Frigyes.
Rácz Gyula László, az ingatéanközvetítő XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt érzékelte az év első felében, hogy a beruházók az újépítésű családi házak esetében kitartották az árakat, így a kereslet meglehetősen szerény volt, ráadásul a társasházak esetében még tovább is emelkedtek, így a négyzetméterárak a külső kerületekben is 1-1,25 millió forintnál jártak. Kedvezményes ajánlatokkal a vevők legfeljebb a korábbi építkezéseknél találkozhattak, ahol a kínálatban megmaradt még egy-két lakás - jegyezte meg a szakértő.
A leginkább keresett ingatlanok listájára a belső kerületekben sem kerültek fel az újépítésű lakások, ezekre ugyanis minimális az igény - mutatott rá Garaba Gergely, a VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodája szakmai vezetője. Tapasztalatai szerint a vevők a drága újépítésűek helyett inkább az újszerű lakásokat preferálták, vagyis inkább vettek 10-20 éves társasházi lakást, mert annak kedvezőbb volt a négyzetméterára, mint egy újépítésűnek.
A XIII. kerületben az újépítésű ingatlanokért 1,2-1,7 milliós négyzetméterárat kellett fizetni - jelezte Pagács-Tóth Viktória, az V. és XIII. kerületi irodája vezetője, aki azt is hozzátette, hogy habár a befektetők elsősorban a felújítandó lakásokat preferálták, azért természetesen az újépítésű ingatlanok piacán aktívak voltak: ezeket a lakásokat még tervezőasztalról vásárolták meg.
A dél-pesti agglomerációban az újépítésű házak ára 80 millió forintnál kezdődött, de persze akadtak ennél jóval drágább ajánlatok is, akár 120 millióért is, ugyanakkor ezek iránt nem is mutatkozott érdeklődés - jelezte Marosvölgyi Gabi, a csepeli és szigetszentmiklósi irodája szakmai vezetője.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Velencei-tónál is szerény volt az újépítésű ingatlanok piaca - fogalmazott dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője. Ugyanakkor persze akadtak futó projektek a környéken, azonban az 1,2 millió forintos négyzetméterárakat sok vevő itt magasnak érezte. Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy kifulladni látszik a lendület: az építésre alkalmas telkeket sem lehetett gyorsan eladni, az építési kedv érezhetően nem volt túl jelentős a szakértő szerint.
A Balaton ingatlanpiacán a beruházók tavaly óta nem változtattak az újépítésű ingatlanok árain, annak érdekében, hogy vevőket találjanak. Ennek ellenére az újépítésű ingatlanok piacán kevés tranzakció realizálódott - derült ki Krausz Gábornak, a siófoki iroda ingatlanközvetítőjének szavaiból. A szakértő tapasztalatai szerint a vevők az alacsonyabb kamatok reményében kivártak, illetve abban reménykedtek, hogy majd árat csökkent az eladó, miközben az eladók szintén kivártak, és nem mérséklték az árakat. Ennek is köszönhető, hogy a beruházások üteme lelassult, “csak annyit tesznek bele amennyit muszáj, szépen lassan építkeznek, hátha közben történik valami pozitív a piacon és megindul a kereslet” - fogalmazott Krausz Gábor.
Mindenesetre ahhoz, hogy nagyobb lendületet vegyen az ingatlanpiac, kellene az újépítésű lakások iránti kereslet élénkülése is, ennek jeleit viszont nem látni - tette hozzá Sebestyén Tamás, a XIV. és XVI. kerületi iroda szakmai vezetője.
Kétségbeejtő helyzetben a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművész: lakbérét sem tudja fizetni
Tóth Nikolett balettművész két évvel azután tért vissza a budapesti Jókai utcába, hogy ráomlott egy épület tetőszerkezete.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.